prɔː'n kræ'kəː·
That's how I say.
Végig ettünk egy világot a héten. Itt voltak ezek a Leeds University-s diákok, akik ultimate büfé szervizt kaptak tőlünk. Én meg esténként meg Laura társaságát az utolsó hetén. Jó volt egy nem normális hét végre. Jó ha más. Jövőhéttől elkezdünk leépülni, és semmi sem lesz megszokott. Jó lesz és rossz is. Ying és Yang. Kedd: Laura aki visszatér a spanyol valóságba, és sosem ismerhetjük meg egymást jobban. Vasárnap: André, akivel túlságosan is megismertük egymást és sosem bocsájtom meg a devoni bestiának hogy elüldözte. A menekülése módja már viccesebb. Nem haza megy, hanem Shetlandre, ami még északabbra van, és annyira szép az idő hogy még fák sincsenek. Jövőhéten meg Dávidka hazasziesztázik egy hétre. Mikor visszatér két hétre leszek a 9. hónapomtól,és hazamegyek én is egy hétre, majd 25 évesen visszatérek. Ekkora Hedia hagyja el hajónkat, de előtte köszöntjük Ritát. Már is novemberben vagyunk. Repül az idő.
Az elmúlt egy hónapban elhagytam minden káros szenvedélyemet, mindenféle indok nélkül. Pedig így nem kellene működnie. Helyettük kiolvastam az első angol nyelvű könyvemet, és almát eszek. Miután ma meg is borotválkoztam Dávid megjegyezte, hogy most már biztos hogy buzi vagyok.
We were walking on the jellyfish corpses on the beach. She dreaming about a farm in Iceland, snowboarding, and travelling around the world. Started to rain. I'd know her dreams. I had the same ones. I like you. We do well. Everything is just on the right way.
That's how I feel.
de'stʌ·niː·
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.