Végül mindent eldöntöttem. 

Egy hete tombol ez a furcsa nyár. Ülünk Andréval a parton, a nap perzselésére várva és annyi szar ömlik a szánkból, hogy alig vesszük észre hogy végül is fázunk. A vízbe nem igazán lehet bemenni, legalábbis kijönni aztán biztos nem. A skótok izzadnak. Olyanok mint a németek ősszel a balatonon. Malie valami idegent basztat a botjával. Minket már feladott. Az idegen is leszarja. Bemegy a kétfokos tengerbe. A kutya meg visszafekszik hozzánk, majd bosszúból két sátor közé szarik, és a kempingezők felszedetik andréval a szart. Végül valahogy megkap a gyengécske nap. Már öt hónapja bámulom azt a szigetet szemben. Pladda. Ő is öt hónapja bámul engem. Láttunk egy s mást. Mindig ugyanazt. Csak más arc volt a testhez. Ennyi idő elég volt a beletörődéshez. Valaki aki jelenleg is ezeket a sorokat olvassa, azt mondta változzak vissza csákvári péterré. Igaza van. Eldöntöttem hogy így lesz. 

Ma esik. Frissen vágott fű szag úszik a nedves levegőben. Kiváló miliő a visszaváltozáshoz. A UK egyik legnagyobb fesztiválja tárt karokkal vár. Egyedül megyek. Mint az első szigetemre. Eldöntöttem hogy így lesz. Eldobtam a megbénító painkillereket, és új módját találtam a fájdalom csillapításnak. Kinyitottam a szemem. Mindig is itt voltam velem. Csakis a világ beteg. Èn ugyan nem. Üdv te gyenge nyár. Kezdünk veled valamit.