Saltedfox

Elég sunyin eltelt ez a három hónap. Az egy dolog, hogy nem vettem észre, de hogy más se? Általában úgy látjuk az idő múlását, hogy bizonyos napokat kiemelünk a hétből. Ilyen például a baby gem nap, amikor a Balázs baby gemet pirít egy baszott nagy paella serpenyőben és én megjegyzem hogy: "de szép, le kéne fotózni". Ezt 8. hete csináljuk már. Másnap van az agresszív leves napja, amikor az édes burgonya leves forráspont közeli állapotban leköpi az arra járót mókás égési sérüléseket okozva. Észrevétele egyet jelent azzal, hogy 2 nap múlva szabad nap. Igen. 

Két éve végignéztem, ahogy elfut a táskám, benne mindenemmel ami valaha szent volt, de hétfőre visszaáll a rend. Tervek milliói szaporodnak a fejemben, mint döglött pocokban a légylárvák. Bájos mindennapok szülik őket itt a világ közepének végén kettővel, ahol még napsütésben is képes ködöt alkotni az időjárás. Sok újdonságot már nem tud adni a sziget, ezért inkább a napi rutinok varázslatosabbá tételével igyekszünk fenntartani a fejben a rendet. Végtére is egy elég nyomorultan pici szigeten vagyunk. A többiek azt hiszem elég korán elkezdtek megőrülni ebben. A konyhán kívül legalábbis, de az étel még mindig nyugalmat sugároz. Egy szeretni való alkotás. Akárcsak a baby gemek. Olyan szépek minden szombaton. Pont mint Herm.

Sok kis Herm. 

Ez már vagy az ezredik giccses naplemente a tengerparton, ahol újragondolom az életemet. Csak a cigi ég gyorsabban a slo-monál.

Másfél hónapja remetéskedünk a világ végén. Annyira vártam már, hogy nem is kellett ehhez a baromi nagy kontraszthoz olyan nagy átszellemülés. Itt nem történik semmi. Végre nem történik semmi. Minden egyes pillanat olyan, mint az első harapás a két órát késett pizzából, ami csodával határos módon meleg még. Az idő gyorsabban telik, pedig megállt. Amikor ma elmentem az öreg rozmaringbokorhoz rozmaringért, a parton elröhögtem magam, hogy már megint hogy lehet ilyen gusztustalanul szép ez az egész. Herm jó. 

Aztán később az internet fogja magát és lebasz mindig egyet a valósággal. Mert ez van, ez történik és visszafog térni. Mert vissza kell térnie, hiszen ezt akarom. Mégis zavar. Pont mint az autók Guernseyn. Tegnap Balázzsal bemerészkedtünk a civilizációba és egy forgalmas út mentén haladva -megspékelve a fordított közlekedéssel- majdnem infarktust kaptunk tőlük. Itt olyan más. Csak két traktor van, pár quad, ezernyi nyúl és fácán, három dagadt tyúk és egy szellem. Olyan az egész, mint az az álom, amiből kurva szar lenne felébredni, még egy várva várt nap reggelén is. Herm jó.

Egyik nap kihúztam a bölcsességfogamat a puszta kezemmel. Szarul jött ki, fájt két éve és borzasztóan szar volt az együtt töltött időnk.Minden maradék dühömmel és feszültségemmel együtt távozott egy fura ország szemétégetőjébe. Fura, de pontosan tudom mennyire fog hiányozni az inger a végére, és amint újra belekóstolok, sokkal jobb íze lesz. Jelenleg azonban taszít a világ és annak a kibaszott végén egész jól el lehet héderezni, amíg fel nem készülök rá újra. Elérkezünk lassan a kakaóscsiga közepére és most már nem lesznek hibák. Ebben Herm kurva jó. 

Szerelmes lettem a Guernsey vajba. 

Mocskos mód sárga és elképesztő íze van. Karl elmesélte, hogy a franciák is ezt használják, az egyik legjobb vaj a világon. Ezt akartam először is közölni két év blogtalanság után.

Szóval megint itt vagyunk. Újra elő a bőröndöt és világgá. Nem volt egyszerű nem lefagyasztani minden eddig felépített otthoni dolgomat és kiráncigálni magam ismét a világ végére. Borzalmas ideutunk volt, minden késett, rossz helyen szálltunk le, eltévedtünk, megfagytunk, éheztünk, pangtunk de alapvetően megmentettük egymást azzal, hogy nem vagyunk normálisak. Egy bő napos vonatos,hajós,repülős,buszos,taxis szopás után megérkeztünk erre az istenhátamögötti Margit-sziget méretű földre és elvitte a bőröndünket egy traktor. Bezony. Mert itt max az van, és az is erre. 

Egy ékszerdoboz ez a sziget. Vagy legyen inkább valami kevésbé klisé, mondjuk egy Snickers, mert az is kurva jó és szerintem szép is. Van egy kerti szellem, két kocsma, 6 gyerekes iskola, baromi nagy növények és bahamákat idéző türkíz kék tenger valamint az étterem, ami a világgámenés újrázása után a szakmámat is megpimpeli. Jól meglepett ez a hely, több száz étterem meglátogatása után is ezt találom az egyik legérdekesebbnek, ahol valaha jártam, pedig még nem is láttam egy ételt sem, csak az étlapot.Ragyog a szenvedélytől az egész és ez ragad. Külön élmény lesz, hogy ráadásul ennek leszünk részei a nyáron. 

Egye kukac mehet ez a világgámenéses betűjátszótér itt. Itt fogom taglalni kusza és beteg gondolatfoszlányokban, hogy hogyan kerül közelebb egy 60 lelkes falu étterme a Michelin csillaghoz.

Durva lesz.

Egy gőzölgő tál ételként érkezett a tavasz az asztalomhoz. De míg tavaly megkötözték a kezeimet, most belerakták az evőeszközt. És nekiláttam. Itthon vagyok! Ennyire még sosem voltam.

Nem írtam. Nem írtam, mert tudtam hogy bármit írnék pár hét múlva kontráznám valamivel. Volt ez a rövid váci kitérő ugye. Ha esetleg nem tudnád: Leköltöztem vácra az utolsó blog után. Fanni felajánlotta, hogy lakjak a házában amíg Ő kint van Skóciában. Megnéztem hát mi van ott.  Állást kaptam a Trafalgar étteremben, amit vezetnem kellett volna, de több sebből vérzett a dolog. Vácon egyedül voltam, szabadnapjaimat Pesten töltöttem, és utáltam visszamenni. Nem találtam,vagyis inkább nem értettem a helyem. Szegény vácot ezért sikerült megutálnom. Az életért jöttem vissza, de vácot kaptam\vélasztottam?  2 hét múlva elhagytam a helyet, és másnap felköltöztem a Kende utcába, és össze is költöztem Timivel, akivel épp szükségünk volt egymásra, és életem egyik legjobb döntése volt ez. A napfényes Móricz. A kedvenc terem. Az andor utca közelsége. Minden helyben. Minden adott volt hogy végre elkezdjem azt amit oly régóta terveztem. De ez ötlet formálásra szorult. Ebben Becz segített, azzal hogy felhívta a figyelmemet arra, mit szeretek igazán. Nagylátóval belemászni mindenki arcába. Erre azt válaszoltam hogy, én ételt szeretnék végre fotózni. Timi meg is nevezte. A megoldás a Men & Tál lett. Emberek (többnyire szakácsok) az általuk készített étellel a kezükben. Mindezt nagylátóval,közelről, és egy minimál sztori\kritika az ételről és ami\aki mögötte van.  És működik. Tetszik az éttermeknek, tetszik az olvasóknak. Nem célom a negatív kritika, az nem tesz jót senkinek. Csak olyan helyről írok amiről tudok jót. Ha valami nem nyűgöz le, nem fáradok vele. És egyre több a fotózásra váró éttermem. Lassan teljes munkaidős állássá válik, és imádom. Közben próbálok a kulton aktív része is lenni. Vasárnap egy selfie világrekordot sikerült döntenünk a Bazilikánál, ami ha akkora hírverést kapott volna előtte, mint utána, sokkal masszívabb lehetett volna. De itt még nincs vége. Most kezdek csak belejönni. Hazajöttem, és itthon leszek,úgy ahogy eddig soha. Még kutyánk is van, ami ha fekszik, nem tudod melyik az eleje,és melyik a vége.

Pattogó busz,műfasz,yolo,3 méter hó, végtelen almalé, élőhal,újházy tyúkhúsleves, bulika,szűzhó,4-es felvonó,mindenki keljen fel, szilárdok. Puy St. Vincent, Franciaország, Snowattack 2014. 

A kalandos Londoni kitérő után, csupán egy nap volt a végcélig. röpke 20 órás party buszozás után megérkeztünk a mennyországba. Természetesen megint kurva szép volt a táj, és egészen remek a szállás. Evettke hozott egy Károly nevű műfaszt, és ezzel megkezdődött az indokolatlan de vicces dolgok hete, 1800m magasan. Az első csúszás. Ó igen. Mindig másnapos. De hát mégiscsak egy fesztiválon voltunk. Isteni ülős felvonók, semmi csákányos. Gyönyörű szűzhavas erdők, lélegzetelállító táj, és megfelelő 0 fok. Borzalmasan jókat csúsztunk, és estünk, süllyedtünk, kellemesen elfáradtunk, majd kurvára is. Hütte burgerek, esti kis vodkák, és a már megszokott sherpa élelmiszer boltok amikkel már találkoztunk before. Bagett ezreket vásároltunk és almalevet a mindenhez. Becz Pé még verekedett is, ami egy mérföldkőnek számít mindannyiunk életében. Felbaszták az anyamackót. Életemben nem röhögtem annyit mint most. És életemben nem is ástam annyit ki magam a hóból mint most. És még sorolhatnám. Aztmondom megvan a legszebb hely ahol valaha jártam.  Ezt már challange lesz überelni.  

3 profi gép volt nálunk de a legjobb képet Brigi csinálta egy ájfonnal.

A tegnap este NEM a tervek szerint alakult. A hazaút ott lett elkúrva hogy a Dávid vonata Glasgowból két órát késett, ezzel esélyünk sem volt elérni a gépünket. 12 óra reménytelen várakozás várt minket a Lutonon, nem túl sok pénzzel a repjegyek újravételére. Gyakorlatilag elvesztünk. A kalkulációk szerint ottragadtunk volna Londonban, de a wizzair és a bociszemeimnek hála, a poggyászaink megszűntek létezni a fizetési eljárásnál, én online checkin áron csekkoltunk be. Köszönet wizzair, dögölj meg National express!  Reggel 8-ra kisütött a nap a lelkünkben, és már nyíltak a kapuk. Délre itthon találtuk magunkat Budapesten, és mintha mi se történt volna. Volt egy fura érzésem: hogy nincs fura érzésem. Mintha mi se történt volna. Mindennap más ágyban aludni normális dolog lett az elmúlt héten. Holnap pedig irány Franciaország, és a Eurotrip célállomása. Snowattack. 

A tegnapi nap sikerült visszatérni Camdenbe Andréstúl. Számoltuk hányan akarnak frájdcsikennel tömni az ételsoron, és hatnál már feladtuk. Lángost enni Camdenben egy portugállal akit skóciában ismertél meg és egy magyarral akit a hegyalján. Mi jöhetett volna még? Hát jött. Együnk csirkeburgert a gettóban éjjel! Látszólag csak ettünk egész nap de ez nem igaz. Meglátogattuk a UK legnagyobb kocsmáját, a Kings Crossos 9 és háromnegyedik vágányt, és ma még el is költöztünk Bencével jövőbeli lakásába, ami tízszer pazarabb mint a halálsoron lévő volt. Még a végén kedvem támadna itt lakni. De London nem hiszem hogy az  én városom lenne még mindig. Holnap Dávidot felszedem Eustonban és irány Budapest egy napra. Aztán jöhet aminek jönnie kell Puy st Vincentben. A eurotrip nem áll meg. Én meg azt sem tudom reggelente milyen országban vagyok. Ilyenek ezek az életszakasz váltások. Sosem lehet megunni. 

You motherfucker! How the fuck its even possible? What the fuck are you Doing in London?  -Andé Rósa

Az elmúlt két nap talán életem legfurcsább napjai voltak. De inkább foglalnám össze egy napnap, hiszen egyedül aludni nem sikerült alattuk. Az események hamar felgyorsultak Kildonanben. Pénteken egy mérhetetlenül nagy tévedésnek hála, 5 nappal korábban a tervezettnél, elhagytam a hotelt örökre.És Lilla is. A kérdés az volt hogy a repülés dátumáig (csütörtök) mi a francot csináljak? Egy 4 perces gondolkodás után, Bence már szeretettel várt Londonban. Menjünk hát Londonba! 

A szokásos három órás busz-hajó-vonat kombót, egy pub keresés dobta fel mielőtt belevágnánk a nyolc órás buszútba Glasgowból. A fél várost körbejártuk , mire befértünk valahova csomagostul. Egy óra elteltével rohanthattunk is a buszhoz, amit sikerült majdnem elfelejteni. 8 óra. 8 óra, folyadék nélkül, mert volt annyi eszünk, hogy arról megfeledkezzünk. Soha életemben nem szenvedtem még annyira. A szomjúságtól aludni sem tudtam, ha mégis elbóbiskoltam volna, valaki szisszenő ásványvize egyből felkeltett. Amikor leszálltunk reggel hétkor Londonban, az első dolgom volt kinyírni azt a liter guave levet ami a poggyászban volt. Nem emlékszem az ízére, de az élmény felejthetetlen. Bence felszedett minket a Victoriánál , és elindultunk a kérója felé. A hármas zóna seven sistersnél lévő utcán az a London jött szembe amiért nem lakok itt. Gettó fodrászok,kenyai hentesek,egyiptomi szupermarket,pakisztáni net kávézók, és boltok, olyan árucikkekkel mint pl krumpli és egész csirke. Ennyi. Egy boltban. Miután lecuccoltunk, elhatároztuk hogy megnézzük a képeslapi Londont. Pár perc alatt láttuk a Big Ban-t a Buckingam palace-t , katedrálisokat, temzét,london eye-t amit kell. Eláztunk ahogy el kell Londonban, és brutális adag kávékat termeltünk be az ébredező álmosság ellen. Az este egy a Coven Gardenben elfogyasztott pitével indult. Majd sörözésben folytatódott. A kipostolt képeim pedig váratlan dolgokhoz vezettek. Miután leadtuk Lillát a reptérre tartó családjánál, felhívott André, hogy mi a rákot keresek itt, hát Ő is pont itt van egy napot. Egyesítettük hát erőinket, és belevetettük magunkat az éjszakába. Egy koncertes,alteros kocsmaféleségben jól átcsámcsogtuk magunkat a Kildonani emlékeken, majd úgyhatároztunk, hogy jól megnézzük Andréval is ezt a Londont. A metróból feljőve ott volt egy kurva nagy Big Ben. Ezt mindketten megjegyeztük. Megálltunk a Temze parton és söröztünk. Beszéltünk munkáról,lakásról,életről, egy bevándorlási hivatal falain belül teljesen megszokott témákról. Másnap André lelépett alra a helyre ahova indult (én próbáltam megjegyezni de.. ) mi meg felfedeztük Camden-t és Soho-t. Az egyik melegbárban ülve (soho, alap) két féligszopott cukorkaként kókadoztunk a szőrös, kivágott ,pólós ,nagydarab vadászok között. Egy partifotós lekapott minket egy műlovon ülve, és elakarta nekünk adni kulcstartón , vagy pólón. Közöltük vele hogy de mi nem akarjuk ezt a képet egyáltalán semmin sem látni soha többet. A mai nap André visszatér még egy napra. Nem tudott velünk betelni. Eurotrip, első állomás, program: túlélés,piték,London!

A szél agresszívan közdött a félresimított hajammal. Az istenért sem szemmentes területre fújta vissza, egy-egy igazítás után. Én nem tudom milyen az a sós levegő, de biztos az volt. Csapkodott kifele az a furcsa tenger. A látványától is fáztam. Nem láttam sehol a fókákat amiket ígértek. Ebédelni hívtak. Az asztalnál 3 spanyol várt minket. "-És meddig maradtok?"   -Egy év -feleltem. "Ezt te sem godoltad komolyan"

Szeles szomorú telet követett egy új tavasz. Megismertem Andrét aki kihúzott a szarból csupán ezzel. Xavi,Juan,Luis a kedvenc spanyol trióm. Egy igazi csapat volt, akikkel még bizonyos napokban áram és víz sem kellett ahhoz hogy jól érezzük magunkat, Hediával karöltve. Aztán megérkezett Dávid és egy új értelmet nyert ez az egész önszáműzés. Lassan  belevánszorogtunk a nyárba.  A jéghideg tengert juttatja eszembe amikor mind belegázoltunk egy napfényes délutánon. Tele volt a part, mintha legalábbis a bahamákon lettünk volna. André aztmondta megcsináljuk. Megcsináltuk. Eszter pedig kagylónak képzelte magát. Jött a fesztiválom. Az első külföldi. Hihetetlen élmény volt még egyedül is. Visszatérvén Eszter már egy másik országban volt. Váratlan veszteség volt. Közeledett az ősz, és vele megismertem Laurát. Meg Dávid is, a másikat. Valami új, és szép volt a levegőben. Az egyszerű jó. Patakok, tehenek, vízesések. Arran megmutatta magát nekünk. Élveztük amink volt, faltuk a kiwit,mezítláb másztunk patakokban. Aztán elmentek. Mind elmentek. Fanni és Dávid maradt. Feltámadt a szél. Megérkezett Rita hogy új színt hozzon. Meleg vörösséggel árasztotta el a konyhát és a hotelt. Lehullottak az utolsó levelek is. Anyámék látogatása, a szülinapok elrepítették hamar az időt. Befutott az utolsó fecske is a viharból Lilla formájában. És személyében az utolsó itt megismert emberemet. Fanni zöld lett, Lilla lila, Rita pedig bekékült.  Azzal leszállt a tél.

Ragyogott a januári ég. A háttérben szikrázott a víz a Pladda körül, ami megnehezítette a világítótorony láthatóságát a dombról. Sohasem unom meg ezt a képet. A dombtetőn álltunk Dáviddal és Llillával. A semmiből egy salakszóró autó jelent meg, és végigszitálta a sima  utat apró kavicsokkal. Sohasem gondoltam volna hogy van ilyen autó egy szigeten ahol nincs hó és fagy. Aznap tanultunk longboarddal slideolni. Aztán jött az a kocsi és lefedte a kanyarunkat. Leülltem a deszkára, és arra gondoltam talán ideje mostmár menni. 

Pontosan egy éve vágtam bele.  Előveszem az egy éve új bőrönd szagú böröndömet. Sáros,poros,és tele van reptéri matricákkal, az egyik kereke kitört még amszterdamban. Végülis kibírtad a szolgálati idődet cimbora. Ez a kaland most véget ér, és elkezdődik egy másik. Még utoljára elmegyek a fókákhoz. és azt mondom majd nekik:

Isten veletek fókák!

szóval volt ez az életem. Tavaly ilyenkorig. Volt már pár a nagy egészen belül, de az elég hosszú volt. Viaskodtam magammal és a kapcsolat közt amiben éltem. Meg sem közelítettem a normális felet a kapcsolatban.Véget kellett neki vetnem. Így száműztem magam a vadonba. Skóciába.

És már egy éve lesz, hogy itt vagyok. Egy éve ennek a tömény,szeles,vadregényes,mámoros életmódnak. Önkéntes luxusbörtön, ahova az akaratom zárt be. Sokat fejlődtem, kurva sokat. Mind emocionálisan, mind szakmailag, mind életvitelileg. Mint anno a hajó, ez is keményített a kérgemen. ami a diófa szintjéről legalább egy nyárfáig jutott. Azért nem egy túl idős nyárfáig. Olyan kisebb tudod, mondjuk a kilencvenes években ültetettjéhez. Mintha óvodásként kerültem volna ide, és felnőttem volna közben. Megkaptam a nihil kezelésének tudományát, ami csak képletes nihil, de aki itt van az tudja miről beszélek. Embereket megismerni napi szinten lehet. Embereket alaposan megismerni, ritkábban. Utóbbiból sokat lehet tanulni. Mások cselekedeteiből is okulsz. Hm. Úgyhangzik mintha egy javítóintézetről beszélnék. Egy év egy házban. Ez történt.És nyílván minden ami benne történt.Életem második legfontosabb házában. Tehát? 

Idén nem a szokásos élmény felsorolásomból áll ez a post, mert egy nagynak titulálom. Ezen gondolkoztam. Egész évben talán. De mostantól, és nem csak azért mert épp évfordulás következik, teljesen előre koncentrálok. Hamarosan ennek az életnek a vége felé közeledek, és jöhetnek a tervek amik ebből épülnek fel.  Kurvajó erre gondolni. Gyere 2014 és szedj darabokra! 

Már a harmadik karácsonyi vacsorát készítjük a kedves vendégeknek. Soha többet nem akarok pulykát látni. Ha ez és a facebook nem lenne, talán nem vettem volna észre hogy karácsony van. Egy éve ilyenkor, szentestén, már tudtam hogy ide jövök. De nem gondoltam volna hogy itt is ér utol a következő karácsony, amit egy kihalt kikötőben töltök egyedül, egy red bullal, meg egy táblacsokival, majd karácsonyi vacsoraként állva elfogyasztunk pár chicken nuggetset. Nem szomorú. Csak fura. 25 éve karácsonyozok, és nem így. Inkább vicces. És mégegszer fura.  Már egy hónapja csak bent kockulok a szobában(kivéve azt a két napot amikor indoor snowboardoztunk , fatboyslimen és papa roachon voltunk egy este glasgowban) de kimozdulva ma a bankba, hogy elintézzek egy pár dolgot(természetesen zárva volt) a kihalt utcákon sétálva olyan érzésem volt mintha egy megtért bűnöző lennék aki a meghitt otthonokba bekukucskálva ajándékbontogató vidám gyerekeket látna , az asztalon meg azt a kurva pulykát, mindezt sűrű hófüggönnyel kísérve. Hamar vége lett ahogy leültem a kikötőbe heroinos fiatalokról olvasgatni négy órán keresztül, amíg jön a buszom. Este mindenki ebben a szellemben ült a szobájában egyedül. Majd Jasmine verte fel a bagázst, amikor megjelent egy 2 literes vodkával, és harsányan a konyhába hívott mindenkit, hogy most bazmeg karácsony van. És bazmeg karácsonyoztunk.  Az ünnepi vacsora ma korrigálva lesz. Kacsát eszünk mint a jó polgárok, és csak a mienk a bár az estére. Fellép Kolláth Dávid a kakadallal, és Ryan minden mással. Csak elverjük ezt a karácsonyt. 

És aztán a január úgy el siklik a Snowattackig hogy csak na.  

Ja, nem. Idén a decemberi meghitt ünnepeket kihajitottam, de mellément es olaszorszàgban landolt. Igyekszem nem elfelejteni hogy biztosan halalra irigyel egy csomo ember meg igy legalabb megtudjatok milyen night clubban karacsonyozni, ujevet koszonteni jameg amugy a szulinapom is itt fogom tolteni, sanszos. Jo bena vagyok, mi? Az olaszok tok el vannak tajolva egy csomo kerdesben, szerintem az iskolakban kulon nemzeti ontudat tantargyuk is van, mondjuk angol helyett. Az angol nyelvre semmi szukseg ugyanis, csak mondom, mert olaszul mindenhol beszelnek mert Róma a világ fövàrosa. Nem tudtad? Ez azért lehet mert észak-europában élsz és folyton hazudsz mindenröl. Te miröl beszélsz amikor azt mondod hogy 12 óràs müszak?! A VILÁGON SENKI nem dolgozik ennyit, folyton jonnek ezek a fura lànyok es azt hiszik az olaszok majd egyszer benyaljàk hogy ennyit dolgoznak, de szerencsére megingathatatlanok abban a hitukben hogy ez hazugsàg! Ennyit emberek nem dolgoznak, sehol. Csötörés volt reggel a szàllàson, a szerelö 9kor jött ki, elszìvott egy cigit, megmutatta hogy kell hasznàlni a szivattyut majd megkérdezte hogy akkor megoldjuk-e innen. Itt a kovetkezo parbeszed zajlott le a lakotarsam es az olasz szerelo kozott:

-"Ne haragudj, de téged azért fizetnek hogy ezt megcsinàld, ezért jöttél ide, nem?" 

(Szerelo pislog) - De én fàradt vagyok, most keltem!

- Én egész éjjel ébren voltam, mert dolgoztam és arra jöttem haza, hogy àll a viz a lakásban, szerinted mennyire vagyok fáradt?

- De elmondtam hogy kell csinàlni!

- Te ezért kapsz fizetést, ugye? Akkor megcsinàlnàd?

- Nemàr, most keltem, tök àlmos vagyok, nem érted?!

Szóval ennyit a munkamoràlról. Persze ennek van pozitiv oldala is, én példàul most pont azt élvezem, ugyanis az a munkàm hogy minden este nagyon csinosan ülök egy fotelban és...ennyi. Alapvetöen beszélgetnem kellene a vendégekkel dehàt a seggarcù olaszok nem beszélnek angolul, szóval nem telnek tùl aktívan az estéim. Halàlra unom magam napi 60 euroért. Végülis lehetne rosszabb, nem?

Hol van az aki az állandóan itthon élő blogger?
Namindegy elmondom helyette hogy itthon folyton szürke az ég.
A bőröm ropogós barnaságával együtt fakult ki belőlem a lelkesedés, a motiváció és az életkedv itthon. Munka-pénz-perspektiva és szociális élet helyett kajafless van, az új legjobb barátaim az avokádó és a sütőtök, az ananászoscsilisuborkasalátánál szexibb dolgot pedig a redtube-on sem találsz.

Mondjuk mostmár jóllaktam, szóval jövőhét csütörtökre vettem jegyet Olaszországba. Igaziból csak ennyit akartam mondani, 1 hét múlva ugyanitt, csók

És hosszas tervezgetés után végre megvan az időpontunk. Idén sem feled kezünk meg a snoboardról. Méghozzá a nagy egyesülés hete lesz. Evett, Beczpé, Dávid, Én , egy országban egy hegyen. Francaország. Snowattack. Úgy várjuk azokat a napokat mint tinédzser srác az első randiját, a suli legjobb csajával, aki emlékeztet hogy ne feledd a gumit. Biztos ami biztos kurva messze van február, állapítottuk meg Dévvel, így hát véletlenül tudomást vettünk egy közelben lévő beltéri snowboard arénáról a Snow Factorról Glasgowban. Vasárnap megyünk. Adrenalinra éhezünk. Már hetek óta. Az üres hotel, a hűtődobáló orkánok, és a tiszta unalom vesz körül minket. Még fotózni is hideg van. Illetve lehetetlen kimenni. Jó nem lehetetlen, de kurva kényelmetlen. Kicsit beszorultunk a napokban. Egy fekete dobozban élünk ahol van egy laptop, és néha internet. Így hát a hó ábrándját hívtuk segítségül. Meg a bizonyos Arran Life filmforgatását, amivel nlha haladok, néha az előbb említett fekete doboz magába szippant. Ennyi történt mióta visszajöttem. Nyugodtnak nyugodt, nem mondom. Néha olyan érzésem van hogy egy tál levest megenni izgalmasabb mint az elmúlt másfél hónap.  Na ezért megyünk mi snowboardozni egy épületbe holnap után. Ha kérdeznétek. Bár miért is kérdeznétek. Just fun. Rohan az idő.

Az ingerkörnyezet ami hiányzott. Így definiálta Péter nekem, azt ami itthon várt. Ingeréhes voltam. De kurvára már. 

Alig 20 órás út volt ide Kildonanből. 5 ország, 5 főváros, 4 jármű, két kávé, két szendvics, egy magazin. Oroszlány, ahol furcsa mód a szagok okoztak egy flashbacket , ahogy mászkáltam az utcákon amiken felnőttem. Pedig 9 hónap nem tűnik egy fél életnek azért, hogy így beszéljek róla , de mégis úgy éreztem mintha évtizedek óta nem jártam volna itt. Mégis talán Pest volt az ami durva, már-már földhöz vágó emlékeket idézett fel ahogy találkoztam a "régi" cimborákkal.  Biztos hogy kilenc hónapja mentem el? Basszus. Ez a három nap fent is olyan volt mintha hónapokat töltöttem volna ott. És mégis a 10 nap elszállt mint egy fél nap. Brutálisan jó volt! Egy élet egy hétben. Csak a szép részei. 3 szülinap, és megannyi találkozó. Ilyen érzés hát hazatérni majd egy év után. És már otthon van honvágyad. Biztos vagyok benne hogy ezt majd kiszívja belőlem Arran. Remélem is. Örökké nem jöhetek haza.  Lecsaptam a pozitív lendületet mi? 

Pontosan azt éreztem a hétvégén, amit akkor amikor felköltöztem először Pestre, és éjfélkor lementünk a Göröggel túró rudit venni teljesen készen.  Nem hal meg éjszaka könyörgöm! Nincs hullacsönd este 10 után. (talán legyen New York is kivétel) Sokatoktól hallottam a héten hogy mennyire szar ez az ország. Hogy milyen jó nekem hogy kint vagyok. Nyilván nem véletlenül mentem el. De! Elmondhatom most már több világ várost megtapasztalva, hogy Budapest a nyomába sem ér semminek ahol valaha voltam. Nem ragoznám. Az a város él. Ha van pénzed , ha nincs.  Most és mindörökké.  

Péntek este otthon is és itt is foci vb lázban mindenki. Ott Robben és a Hollandok, itt Vidal és Chile az ellenfél.

Esélylatolgatások, sajtó! Otthonról jönnek a "bár szinte lehetetlen, de megverjük a hollandokat", "1 ponttal nem érném be" és még sorolhatnánk a médiában. Komédiában. Szóval a másik két meccs eredményét már nem is kell néznünk, tiszta sor, nyerünk Amsterdamban és Andorra ellen meg már Szalai is felépül majd. 

Nézzük Kolombia helyzetét. 2 fordulóval a vége előtt 2. helyről várja az összecsapást, Argentina mögött, Ecuador, Chile, Uruguay, Venezuela, Paraguay, Peru Bolívia előtt. Nem kis nevek, ugye! Szóval ha Chile ellen 1 pontot szereznek, 16 év után sikerülhet kijutniuk VB-re. Esélylatolgatás? Azt hiszem azt itt fölösleges lenne. Dél Amerikában bárki bárki ellen nyerhet vagy veszíthet. Bolívia megveri Argentinát, majd kikap Perutól, akit épp Kolombia vert meg minap 5-tel. Talán a hazai pálya valamit segíthet.

Szóval kezdődjön is a mérkőzés! "Első 15-20 percben több lehetőségünk is volt, ha azokat kihasználjuk" Persze, de ahhoz a pályán kellene lenni fejben, nem pedig azon gondolkozni hogy mit is nyilatkozok, kinek szántam a gólt, vagy hogy mint mondok majd ha tényleg nem sikerül nyerni... 4-0 Na ők fejben ott. Félidő. Még szerencse. 

Kolombiának tehát mindössze 1, azaz 1 pont kell hogy a jegyeket már foglalhassák is a szomszédba, Brazíliába. Ennek fényében kezdődik is a foci. Az itteni foci. Középpálya nincs, helyzet itt, helyzet a másik kapunál. Megállás nélkül. Aztán vezet Chile. Hangulat mélybe zuhan, mint ahogy a csapat is. 0-2, 5 percel később pedig már 0:3. Nah ezt ette a fene. 

Nem baj srácok, a 2. félidőt majd megnyomjuk, és már 4-5 nekünk. Jól kezdjük. Jön a szokásos tizi, Balázska berugja. Örülünk. 4-1 Legalább mi már rúgtunk gólt Amsterdamban, nem úgy mint a többi csapat. Viszont a többi csapat nem kapott 4 gólt. Végképp nem mindkét félidőben. 8-1. Magyar szúrkolók le-, Sanyibá meg felmond a csapatnak. Nem baj, majd legközelebb megpróbáljuk. 

Persze én is, mint akik a 80-as években születtek, bízunk, bízunk a csapban, hogy "na majd most"... aztán megint nem. Fájó úgy felnőni, nézni az összes meccset a Vb-n, Eb-n úgy, hogy tudjuk. Egyszer, egyszer volt egy csapat. Sokkal nehezebb körülmények, kevesebb pénz, mégis sikert- sikerre halmoztak. Mikor? Mikor születik már egy olyan generáció aki végre kijut??? Más nem maradt, bízzunk az Eb selejtező sorsolásban. Ki tudja? Hát ha majd most.

Szünetben újjab sör és egy "Papa rellena" - darálthússal és főtt tojással töltött burgonya gombóc kisütve -, majd jött a 2. félidő. A csapatot már mindenki temeti is. De hát ha. 50. perc körül 2. sárga után egyik chilei már mehetett is zuhanyozni. Aztán meg a csapat kapta a hideg zuhanyt. Szabadrugás, tizi. 2-3. Újra feléledtek az esélyek, mindenki ismét felhőtlenül boldog. Majd ismét bűntető, s ismét Falcaó...

Ezzel x, s Kolombia ott a Vb-n. Egyszer remélem mi is megéljük ezt, otthon, Magyarországon.

Nemrég megtaláltuk Ritával Izlandot , Skóciában. A szokásos vízeséstúrán túl menve kiégett a táj, eltűntek a fák, bokrok, és csak egy pad virított a semmi közepén,felett. Vagy a semmi közepén ami a semmi felett van. Valami ilyesmi. Kicsit lejjebb megtaláltuk a Giants Grave's elnevezésű helyet ami továbbra sem árulta el mit takar.  Óriások sírjai. Talán. Végre megcsináltuk azt amit már rég meg akartam. Átvágtunk az erdőn Kildonanbe Whiting Bayből. Sötét, nyálkás erdőn másztunk át ahol a fák ágairól hihetetlenül fura moha szerűség lógott lefele onnan, ahol a fák leveleinek kellett volna hogy legyenek.Át egészen egy kőfejtőn, gyilkos teheneken és kosokon. Át egy olyan igazi tájon tudod. Olyan igazi képekkel. Tündérdombokkal.  Még mindig tud újat mutatni a sziget. Erdő, bárányok, fókák, tenger , erdő, bárányok, fókák, tenger, erdő,bárányok, fókák, tenger, erdő,bárányok, fókák,tenger. Üvölt a szél odakint. Szakácsruhában ülök és pulcsiban. Nemsokára megyünk vissza dolgozni Dáviddal. Andréval beszéltünk skypeon, és elújságolta hogy éhezik ott Shetlanden. Este kirángatom a bőröndömet börtönéből.  A hűs skót levegő lelassítja, a selymes magyar majd kikapcsolja az agyamat. Aztán mélyebbre mászunk az erdőben mint valaha. 

De én most hazamegyek.

Minap megvolt az első down hill túrám is ami egyrészt az út bejárásával, megtanulásával telt, másrészt meg hát a „Life is too short”, mindenképp ki kellett próbálnom. Meg amúgy is rajta volt már rég a bakancslistámon. Persze sokaknak lehet ez nem újdonság, de számomra ez volt az első ilyen túra.

Szóval reggel indulás, egy- másfél óra alatt feljutunk 1300 m-re a tengerpartról, 4x4 Nissan Patrol. Az öreg hölgy, ahogy itt becézik. Több mint 30 évesen, s még mindig megállíthatatlanul kapaszkodik fel a hegygerincen. Kliensek bent, bringák fent, s hogy a „Safari” érzés felejthetetlen maradjon, tetőn párnázott ülőlap, kapaszkodó és már mehetünk is. Ahogy elhagytuk Minca-t, már pattantunk is fel 3-an. Kihagyhatatlan 20 perc! Aztán „La Vieja” megáll. Minden és mindenki le és ki, majd jött a mi sorunk. 1300-ról 1500 fölé. Elején lelkesen tekerő, később halálán lévő bringatoló hegymászás. S végén ez fogad:

Szóval innen indult a móka. 6 fő, ebből 5 ugyanazon a szinten, 1 pedig nő. Röpke fél óra, s már a dzsungel közepén is találjuk magunkat, egy régi drogbáró házánál (aki épp most is börtönben van), ami jelenleg hostelként funkcionál. Medencével, minibárral, plazma tv-vel. No meg PEACE.

Ebéd, pihenés, majd esőerdő lévén, eső. Vagy inkább monszun. Indultunk is tovább, s hát az első fél órás menet se volt akármi, jött az igazi. „No rain, no fun.” A következő 2 óra? Orosz rulett. Vízárkok, kövek, sziklák, patakok...30 cm esővel rajta, szal elsőnek lenni nem épp kiváltságos. De hát a versenyszellem él, s addig engeded a bringád, az élén mész a dolognak csak hogy beérd az előtted lévőt. ADRENALIN. Na az az egekben, s a szád is a füled ér. Egy-egy rövidebb megállás, hegymászás, bambusz dzsungelen keresztülvágás, lenyugodás. Majd a következő etap. Végül megérkezés a faluba, Minca-ba, ahol egy folyó által felduzzasztott mesterséges tavat, strandot varázsoltak. 

Levezetésképp pedig műúton még egy kis downhill, ami már nem technikás, de gyors. Hazafelé pedig a Taganga öböl tetején épp elkapjuk a karibi naplementét.  

Gergő. Vagyis pontosabban Geri, mivel nevem kiejtése kisebb nehézségeket okoz külföldön. Tehát én, Geri, lassan két éve, hogy belevágtam „A” nagy utazásba, amiről mindig is álmodunk, ott lebeg előttünk, s amiből mindenkinek „kijár” egy. Vagy több. Szóval igen. Sikerült. Sikerült az a bizonyos nagy út, és eljutottam Dél Amerikába.

Mr. Saltedfox-ot, még azon mindennapjaimból ismerem, amit a Fruccolában töltöttem, töltöttünk. Ő lent. Én fent. Pont fordítva, mint a sípályákon. Régi szép idők, meg a rózsaszín karfiolkrémlevesek... Szóval felkért, hogy mi lenne ha én is írnék ide. Én meg igent montam.

Dél Amerika. Egyelőre Ecuador, Peru egy része és Kolumbia. Kolumbia, ahonnan épp most is írok. Úhh. Áhh. Nemááá. Miért pont oda? Persze jöttek a kérdések mikor megszületett az ötlet. Spanyolt akarok tanulni és utazni. Utazni, s felfedezni egy új világot. Nekem sikerült mindjárt egyből kettőt felfedezni. Dél Amerikát, a különböző kultúrák, szokások, életmód... És a Kite.

Kitesurf. Nem is nagyon hallottam felőle igazán, de kipróbáltam magam. Amennyire nehéznek találtam az elején, oly annyira könnyedén kezelem az ernyőt, s az akkori ellenségem, a szél, a legjobb barátommá vált. Hihetetlen érzés, hogy mindösszesen az ernyő és a szél együttes hatásával, mekkora erőket szabadíthatunk fel. Szóval magával ragadott a sport, illetve a Kite iskola is, amellyel Kolumbiában és Ecuadorban is dolgoztam. Majd 2-3 hét otthon, s irány a görög Lesbos sziget, ahol márt várt is Sigri, egy 500-600 fős kisváros az elmúlt 2 hónapra. Persze mint oktató. Idény végével pedig már itt is találtam magamat, ismét Kolumbiában. S hogy működött-e a távkapcsolat? Közben sz.r, most meg még jobb mint valaha is volt. 3 hónap nélküle, viszont most ismét mellette. Ez a lényeg.

Most meg egy bike tour agency alkalmazottja vagyok, épp nemrég tértem vissza egy epic/sick downhill all day túráról. Na de a többit majd szépen lassan megírom, s aki bármire is kíváncsi lenne, írjon. Válaszolok. Lehet pár sorban, lehet egész post-ban. Meglátjuk!

S a végére egy idézet:

"Life is dangerous, no-one has ever survived!"

Véres-sáros szívlapáttal törte ránk az ajtót a drága október. A kedvenc hónapom. Az első hónapom ezen a világon. 9 hónap plezsör után októberben másztam ki. Kísértetiesen hasonlít a helyzet a mostanihoz, amikor is 9 hónap után hazatérek. Burokból a nyüzsgésbe. Hegyekből a városba. A remeteség álcája tökéletesen passzol a dohányzás és az alkohol mellőzéséhez. Persze történnek néha balesetek, például amikor valamelyik hülye fasz vesz egy ivós társasjátékot amit nem értünk, és mindenki leissza magát mint az albán szamár csak hogy a végére érjünk. Van még egy Petink. Az új báros. Az ivós torpedó királya. Na meg persze itt van Rita is, aki hasonlóan életmentő mint André volt egykor. Hangulat felelős. A személyzet imádja hogy van valaki aki nem csak chicken nuggetset főz nekik, mi pedig imádjuk hogy olyasvalaki van a konyhán akinek lehetetlen elrontani a kedvét. És remekül lehet vele "helyettesíts egy film címében lévő főnevet az análszex szóval" -t játszani. A hotel újra él és mosolyog.  Mi pedig filmet forgatunk. Nyomot kell hagynunk.

Egy nagyon fura valóságshowra emlékeztet az élet a paparazziban, aminek az alapkoncepcioja az, hogy zárj ossze egy csapat kelet-/közép-euròpai lányt és eressz rájuk valamennyire gazdag ciprusiakat.Kaptam egy kurvanagy piros bolyhos plüss szivet egy leszbikus romántòl, ilyen is van. Apropò románok. Minél többen vannak a román lányok a klubban, annál nehezebb az élet és katalin annál nyügösebb, raadásul meg vagyunk àldva egy ùj barmanagerrel, a vbk szlapáló dzsipszi magdalenàval is. Ha valaki Princess-nek hiv, semmi okod örülni, ez egy szitokszó, szóval értem én, gàz hogy mindig elfelejtem betartani a szabalyokat:

- legyél okos és tudjàl mindig mindent jobban, de ne legyél intelligens

-csak a sajat munkàddal foglalkozz, de ne érts ahhoz se

-legyél minden nap szép, de ne te legyél minden nap a legszebb és föleg ne nézz ki ùgy, hogy mindenki ràkérdezzen hogy modell vagy-e amúgy

-beszélj angolul, de valójàban ne tudj angolul csak hablatyolj

- es vegezetul sose legyel ertekes, just keep being cheap and simple

Teljesen reménytelen, fucking princess vagyok és àllandòsult a mindennapi agysorvadàs. Szòval 2 napja fenn voltam az irodàban és a 2nd bossnak éppen arròl magyaràztam hogy a kòkuszos mojito miért nem adja, amikor véletlenül felmondtam. hàt igen, nàlam ez igy megy. Azota nagyon boldog vagyok, o teljesen ketsegbe van esve hogy itthagyom a sok buta lannyal egyedul, szoval en arra szamitottam hogy esetleg fizetesemelest kapok, de nem, felajanlotta hogy legyek a baratnoje. So close!

Today it’s my 5th day in Shetlands, I didn’t want to write before, because I started to think that writing in first impressions can be bad, can make do bad judge, and I really don’t want this to happen. So here you have a text write in 2sc impressions, where I’ll describe briefly my very short time in Shetland .

So after my travel of 14:30 hours by ferry, from Alberdeen with one stop in Orknay, I arrived at 7:30 a.m in Lerwick, the main village of Shetlands. The city it’s quite a big, I almost got lost one day, in the way to work. This island makes me remember my hometown, because of the fog, it’s a bit more could that my previous location, but not so much more cold, I think I had a lucky week, with good weather, but I believe that in this precisely moment it’s changing , because of the sound of the wind that I am listening , looks that it is increasing. The city looks that have a sort of mountain, and luck me, my workplace it’s one part of this sort of mountain and my house in the other part, so quite big walks every day, and to help all of enter in the afternoon shift I need to leave a bit earlier than the other shifts, because of the transit, around 5:30 p.m looks bad, and none of the cars bothers to stop to let me pass, so  it’s quite a challenge sometimes.

Lerwick looks very nice they have a big road that it’s just for people where you can find all the place of trading, you can find all kinds of thing in this street. You can find a lot of industrial of construction that probably are related with port because of they are very close to each other’s. And then when you look around, you can see a lot of beautiful landscape, there is no signs of trees, I believe that it’s related with weather conditions up here,  but everything it’s green with small mountain, and beautiful seals, they look darker than the ones in Kildonan.

One of the things that Shetlands if fames, it’s about the oil and gas that they have, so I work serving a lot of workers of this industries, that stay in the hotel here I work. Because of these workers 2 day of week I need to be in the hotel at 5:30 a.m to serve them breakfast, this it’s not so nice!!!  But I’ll survive.

Crazy idea this one, “Peter Cvakari”, about putting myself writing, but I going to give shot, why not?!

So this began a few days ago, when I invite myself to write something to Salfox , for what Peter answer,  that it could be a good idea!!

Before start I should do a brief presentation of myself, I will be honest with all of you, I believe that writing doesn’t suit me very much, but I will give a try.

My name doesn’t matter, I am Portuguese in my earliest 20s, that have this dream of begging 100% independent from everyone, no attachments at all. And honestly, I don’t really know what I want for my future, and if I interrogate myself “are the present choices right to your future?” I will answer “Who the fuck knows!!!” but I can definitely say “What I am living in this moment was not well planned in my thoughts, and does not go according to what I planned to my life, but somehow it’s what I have in this moment, so I will grab with all my strength, and I should believe in the end I will have a reward”.

All this adventure start almost 7 months ago, when I apply myself to come to work and live in UK, by twist of fate I end up in Scotland, I was really thinking when I first apply that I would go to a city, I hoped for a big one, since I normal prefer cities than small places, the trued it’s that I end up in the place 3 times smaller than the one I came from, and believe my friends I came from a very small place. But my first impression of Kildonan couldn’t be more in, of what I already knew from internet research. A small place with a lot of nature, a small amount of houses and a Hotel, I first thought I would not probably live inside of the hotel, but in the end the accommodation was inside of Hotel. The first couple months were quite difficult for me, because I did not enjoyed the work that I was doing, but when I changed the position for a front house one, the things got better. I would take a lot of good things with me, about this experience, good people, which we might never cross the same path again, but I would probably never forget, beautiful landscapes and a lot more. Yes because this experience it’s almost ending for me, this happened like this, I could not be more sick of a small place, because I believe that when we live in a small environment we start to give too much importance to small things, and I do not like, but I accept a job in Shetland that it’s one of the furthers north island of Scotland, will take me about 14h and 30 min by ferry, from Aberdeen to Lerwick, And this is the part that I enter in SaltFox, somehow Peter ask me to write about the Shetland adventure, and I will try to not disappoint him.

I would like to use this opportunity to say goodbye to Kildonan Hotel, owners, managers, and all the rest of the staff, it’s was a pleasure to work with all of you, and I wish all the best luck in the world for all of you.

prɔː'n kræ'kəː·

That's how I say.

Végig ettünk egy világot a héten.  Itt voltak ezek a Leeds University-s diákok, akik ultimate büfé szervizt kaptak tőlünk.  Én meg esténként meg Laura társaságát az utolsó hetén. Jó volt egy nem normális hét végre. Jó ha más. Jövőhéttől elkezdünk leépülni, és semmi sem lesz megszokott. Jó lesz és rossz is. Ying és Yang.  Kedd: Laura aki visszatér a spanyol valóságba, és sosem ismerhetjük meg egymást jobban. Vasárnap: André, akivel túlságosan is megismertük egymást és sosem bocsájtom meg a devoni bestiának hogy elüldözte. A menekülése módja már viccesebb. Nem haza megy, hanem Shetlandre, ami még északabbra van, és annyira szép az idő hogy még fák sincsenek.  Jövőhéten meg Dávidka hazasziesztázik egy hétre. Mikor visszatér két hétre leszek a 9. hónapomtól,és hazamegyek én is egy hétre, majd 25 évesen visszatérek. Ekkora Hedia hagyja el hajónkat, de előtte köszöntjük Ritát. Már is novemberben vagyunk. Repül az idő.

Az elmúlt egy hónapban elhagytam minden káros szenvedélyemet, mindenféle indok nélkül. Pedig így nem kellene működnie. Helyettük kiolvastam az első angol nyelvű könyvemet, és almát eszek. Miután ma meg is borotválkoztam Dávid megjegyezte, hogy most már biztos hogy buzi vagyok.

We were walking on the jellyfish corpses on the beach. She dreaming about a farm in Iceland, snowboarding, and travelling around the world. Started to rain. I'd know her dreams. I had the same ones. I like you. We do well. Everything is just on the right way.

That's how I feel.

de'stʌ·niː·