A szél agresszívan közdött a félresimított hajammal. Az istenért sem szemmentes területre fújta vissza, egy-egy igazítás után. Én nem tudom milyen az a sós levegő, de biztos az volt. Csapkodott kifele az a furcsa tenger. A látványától is fáztam. Nem láttam sehol a fókákat amiket ígértek. Ebédelni hívtak. Az asztalnál 3 spanyol várt minket. "-És meddig maradtok?" -Egy év -feleltem. "Ezt te sem godoltad komolyan"
Szeles szomorú telet követett egy új tavasz. Megismertem Andrét aki kihúzott a szarból csupán ezzel. Xavi,Juan,Luis a kedvenc spanyol trióm. Egy igazi csapat volt, akikkel még bizonyos napokban áram és víz sem kellett ahhoz hogy jól érezzük magunkat, Hediával karöltve. Aztán megérkezett Dávid és egy új értelmet nyert ez az egész önszáműzés. Lassan belevánszorogtunk a nyárba. A jéghideg tengert juttatja eszembe amikor mind belegázoltunk egy napfényes délutánon. Tele volt a part, mintha legalábbis a bahamákon lettünk volna. André aztmondta megcsináljuk. Megcsináltuk. Eszter pedig kagylónak képzelte magát. Jött a fesztiválom. Az első külföldi. Hihetetlen élmény volt még egyedül is. Visszatérvén Eszter már egy másik országban volt. Váratlan veszteség volt. Közeledett az ősz, és vele megismertem Laurát. Meg Dávid is, a másikat. Valami új, és szép volt a levegőben. Az egyszerű jó. Patakok, tehenek, vízesések. Arran megmutatta magát nekünk. Élveztük amink volt, faltuk a kiwit,mezítláb másztunk patakokban. Aztán elmentek. Mind elmentek. Fanni és Dávid maradt. Feltámadt a szél. Megérkezett Rita hogy új színt hozzon. Meleg vörösséggel árasztotta el a konyhát és a hotelt. Lehullottak az utolsó levelek is. Anyámék látogatása, a szülinapok elrepítették hamar az időt. Befutott az utolsó fecske is a viharból Lilla formájában. És személyében az utolsó itt megismert emberemet. Fanni zöld lett, Lilla lila, Rita pedig bekékült. Azzal leszállt a tél.
Ragyogott a januári ég. A háttérben szikrázott a víz a Pladda körül, ami megnehezítette a világítótorony láthatóságát a dombról. Sohasem unom meg ezt a képet. A dombtetőn álltunk Dáviddal és Llillával. A semmiből egy salakszóró autó jelent meg, és végigszitálta a sima utat apró kavicsokkal. Sohasem gondoltam volna hogy van ilyen autó egy szigeten ahol nincs hó és fagy. Aznap tanultunk longboarddal slideolni. Aztán jött az a kocsi és lefedte a kanyarunkat. Leülltem a deszkára, és arra gondoltam talán ideje mostmár menni.
Pontosan egy éve vágtam bele. Előveszem az egy éve új bőrönd szagú böröndömet. Sáros,poros,és tele van reptéri matricákkal, az egyik kereke kitört még amszterdamban. Végülis kibírtad a szolgálati idődet cimbora. Ez a kaland most véget ér, és elkezdődik egy másik. Még utoljára elmegyek a fókákhoz. és azt mondom majd nekik:
Isten veletek fókák!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.