Ebben a gyönyörű új évben már is szembenéztem a rendszeresen visszatérő ádáz gondolataimmal. Az elhagyatottság érzése. Kicsit a magányé. Az a féle magány igen. Konkrét ember juttatta eszembe. Kicsit abszurd ezt mondani pont most hogy elmegyek félévre igen. De akkor is. Úgyérzem magam mint a rákos negyvenes aki utoljára dugni akar. Utoljára még valami kalandot akarok itthon. Mennyisok faszságot össze tudok hordani. Inkább megkéne keresnem az usb-t és feltenni a szilveszteri képeket. Hiszen ezt szeretnénk. Még a valóságnál is jobban szeretjük a műt. Szét van baszva a kezem. Meg kicsit a kedvem is. AHogy ezt leírtam és folytattam magamban tovább a siránkozást leesett hogy a krisztike is erről beszélt(mármint nema kezéről) Hanem hogy kinek mi jut. És hogy neki semmi. Valóban megjárta. Nekem jutott álmaim munkahelye. Másnak meg boldog párkapcsolat. Tessék kimondtam. Nem vagyok elégedetlen. Csak ösztönösen gyanakvó. Széthúzom a függönyt és belenézek a lelkembe. Minden kattog és zsíros, de ha visszahúzom néma és poros. Jó lenne ha valaki hazavárna. Kurva jó lenne.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.