Saltedfox

Az jutott eszembe milyen rég voltam környén. Mindez valahol monte carloban, egy jachtot bámulva a kikötőben. Nemtudom miért pont környe de jólesett rágondolni. Mindíg jólesik hazagondolni, de amikor már esnék kétségbe emlékeztetem magam hogy, hé, hát mennyire semmirevalónak is éreztem magam ott. Akilencedik cruiseom vége barcelonában tért örök nyugalomra a megannyi lelkes vendéggel együtt. Vártam megint. Álmaim városa legutóbbi alkalommal csak egy rövid ideig töltött fel, most viszont egy új sráccal, Antonnal igencsak belecsaptunk a lecsóba. Sikerült majdnem eljutni addig a köcsög templomig ami örökké épül de a nevét nemtudom, mert senki sem tudja de gaudinak van valami köze hozzá. Mindenesetre jól körbenéztünk, és csak erősödött bennem a vágy hogy itt éljek. Sajnos csak a túristáknak fentartott elemeket sikerült megnézni, de legközelebb a rakendról sikátorokat választom. Nápolyban két nappal ezelőtt elhatároztam hogy kövi fizunál megveszem ott a nikonomat. Nem birok várni, semmire és senkire, főleg hogy tegnap a sony öngyilkos lett és levetette magát az ágyról a mélybe. És többet nem working. A sors is ezt akarta hiszen kaptam mégegy szabadnapot és megint nápolyba, huszadikán. We will see.

Barcelona azóta is baszogatja az agyam. Bár a közlekedés szörnyűságánek hála késtünk is, és majdnem kaptam egy warningot ami keresztül húzná a számításaimat, de egyszerűen nemtudom megszokni azt a várost. Éjjel akarom. Érezni akarom ahogy él, nem csak látni. Mert az a város valahogy más mint a többi. Elmondhatom mostmár hogy elég sok helyen jártam, de Barca adja igazán. Ha jólérzem magam rá gondolok. Egyszer még itt akarok élni. Nem sokat, csak egy picit. Hogy majd hatvanévesen visszaemlékezve elénekelhessem magamban hogy sometimes I feeling like in barcelona. És könnybe lábadjon a szemem.