Saltedfox

Régóta vágytunk mi ott kis hazánkban arra, hogy egyszer tüzet rakhassunk a tengerparton. Tegnap eljött az este. A fény estéje. A tűzé. Éjjel tizenegykor még világos van,mi pedig részeivé váltunk egy kis tengerparti tűzrakásnak. Csak a tenger, és mi. Nagy lassan állandósult a tavasz, így majdnem nyáron. Kis skóciai magyar-portugál családunk megérdemelt már ilyesfajta változatosságot. A bárban és a konyhában történő kártyás alkoholfogyasztás kezdett megszürkülni, egész pontosan -már elnézést- geci unalmas lenni. Talán még nem is írtam arról hogy miként rokkantam le. Talán nem is fogok. A lényeg hogy a járás nem úgy megy mint régen. Mondhatni mind a két lábamra sántítok, közel két hónapja. Nem igazán tulajdonítottam neki jelentőséget, de tegnap a korházban, Brodickban, az asztalra csaptam. Már két hónapja törzsvendég vagyok ott és nem igazán változott semmi az egészségi állapotommal. Skócia felemészt bár , de mégis itt tart valami erő. Valami ami még mindig felettem áll. Valami amit értek , de nem fogadok el. Ugyanaz ami el akart vinni innen. Ő néz vissza a tükörből, és ugyanúgy röhög ki ahogy én őt. Ó te kis rohadék, hát hogy is élhetnénk egymás nélkül. Tiszta, puszta, szentimentalizmus. És tegnap, azon az éjjelen meglátogatott a múltam is. Minden holt, álmaimban feltámadó érzésemet felkeltvén sírjából. Ott feszített előttem kilóméterekre, de mérete és tekintélye igazán közelivé hozta. Bárhol lehetett volna a földön. Bárhol. De a Ruby Princess engem látogatott meg tegnap este. És össze olvasztotta életem két legfontosabb képét. Ennél kisebb már nem lehet a világ.