Saltedfox

Amint meglátta a szendvicsemet, máris közelebb jött. Nem nézett a szemembe, mintha észre sem vett volna. De túl feltűnően csinálta. Leül. A szendvics előtt le se szart. Megeszem a szenyót. Károg, majd odébb áll. Konkrétan elküldött az anyámba. Egy sirály.

Ez még azelőtt történt, hogy megjelentem volna a havi gyógyszeradagomért a rendelőben. A szöveg már gyorsabb. "Kifogytam. Igen van időpontom a reumatológiára. Tudom, étkezés után az opiátok"  És végre ágynak is dönt a szer. A konyhán ma este csak kószáló lélek voltam. A tramadol kiszipolyoz. Lett egy Fannink, mint új kitchen porter. A magyar oldal tartja magát. Ő a legboldogabb köztünk. A legkeményebb. Rod szerint nem használjuk ki eléggé. Átérezte. Felkötötte a rambo kendőt és hajnali takaritásba kezdett. Le akartam menni, de úgy érzem magam mint akit épp műtétből keltenek, és meg kell mondania hányat mutat az orvos. Aztmondta ma nem alszik. Én ma fogok végre. 

7 hónapja vagyok itt ma. Csak egynek tűnik így belegondolva. Fizikai és szellemi leépülés nyomait tudom felmutatni. Élvezem hogy túlélem. Mennyi mindenre van az embernek ideje itt, mégha észre sem veszi. Ezért vagyok még mindig itt. De nem ezért maradok. Nemsokára újra miénk a konyha. Ha elmúlt a nyár, kész vagyok hogy kulináris játszótérré változzon. És elkezdhetem az ételfotózást is. Mindennek a terv szerint kell haladnia. És talán még szükség is van itt ránk. Pont ránk. Nem másra. Már a második álom munka lehetőségemet nem fogadtam el, hogy itt a világvégén legyek az aki mindenért felelős. Mond ki a nevem, és már ott is vagyok. Mintha nem érteném. Mindig is értettem. De az arcom mást mond.Korábban reagál mint az agyam. Az arcom nem tudott aludni. És már megint egy óra. Az arc a baj.