Saltedfox

           Ha el akarsz valamit kezdeni, mindent abba kell hagynod

A DvD amit négyórán keresztül írtam szilánkokban hever a földön. Olvasgattam egy pár régi msn logot mert volt időm amíg írtam. Kicsit el is érzékenyültem régebbi érzelmi szálakon és a majdnem aktuálisakon is. Anyám sem úgy jött haza ahogy az én addigi állapotom el tudta volna viselni ráadásul a dvd íróm is elbaszódott, úgyhogy nemsokára én is ott hevertem a szilánkok közt.  Felkaptam a cratert és elmentem tekerni. -Hova mész? Bicózni -Dehát vihar lesz. Azért. Megpróbáltam kitekerni magamból a felgyülemlett szart de csak szarabb lett. Találkoztam a Márkkal meg a Bencével és velük folytattam. Annyira nem érdekelt mi a helyzet a várossal meg a fesztiválokkal. De lelkesen bólogattam. Nem ő miattuk. Miattam. Hazajöttem és bezárkóztam a szobába. Jóanyám újonnan jött családkomplexusa kifejezetten idegesít. Ne vacsorázzak egyedül. 3-an vagyunk. Persze nem parancsolóan hanem kérlelően, de akkor sem megy. 20 éve vacsorázok. Mostmár késő a szokásain változtatni. Elmenekültem a gép elé mint utolsó mentsvár, és a partnerlistámon olyan embereket kutattam akikkel feledtetni tudom ezt a fasz délutánt. De ez sem jött össze. Persze ennek az az oka hogy azok az emberek akik megfeleltek volna épp nem voltak msn közelben. De lényegtelen, elvesztem. Megnéztem a pankrátor című filmet ami egy kiöregedett pankrátorról szól akit mindenki elhagyott az életében és ezt csak annak végén vette észre. Infarktusa után próbálja visszaszerezni lányát és beleszeret egy sztriptíztáncosnőbe ,mivel már nem bunyózhat, de mindkettőt elbassza. Úgy ér véget a film és Randy "The Ram" Robinson élete hogy egy kosugrással ráugrik ősi riválisára. Nekem is egy kos ugrás kéne most. Mindenféle halálvágy nélkül. Isten ments. Csak fájjon.