Színpadias vagyok és időnként gátlástalan. Ennek semmi köze a poszthoz csak eszembe jutott.
Szóval elég sokat kattogott az agyam este. Még mindig a tehetetlenség érzése gyötör. De vígasztal hogy sokat változtam szerintem. Alig járok már szórakozni, elkezdtem leszokni a cigiről és már 4.-ik napja igen nagy sikerrel. Nem ismerek meg új embereket nem utazgatok. Annyira nem is hiányzik. A napokban már találkoztam a magánnyal is. Öreg haverom. Predi marci otthon , julcsi meg szaggatottan van itthon. Indokolatlan mennyiségű almát fogyasztok a nikotinhiányra. Reggel a rámáradó napsütésre keltem. Pedig este elhúztam a függönyöket. Ezzel nem is volt gond, a helyükön voltak. De egy baszott nagy állótükör frontál rámverte a fényét a külvilágnak. Az első ami eszembejutott az volt hogy ez nem egy jel, nem egy inspiráció, még csak nem is egy kibaszott véletlen. Semmit nem jelent. Semmit. Nincs isten, nincs sors, nincs erő. Csak én vagyok és néha szar néha jó. A semmiből jöttem a semmibe tartok, de jó úton vagyok. Ma kicsit vége az abszintenciának. Elmegyek az instantba. De nem azért hogy legyek. Talán csoda történik talán nem. És csodák nincsenek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.