Folyok le a székról,lelkem lebeg, testem tespedve test-edz. Balra vigyorgok, jobbra félrehallok, előttem látom a rémisztő rózsaszínt. Szerelmes vagyok a bűnbe, egy fasztalan vödörbe. Zavartan hányom a szavakat alaktalan alakoknak. Halakat harapva maradt alant a vacsora. Nem vár már kár, nem erőszakol meg a boldogság kék agyara, én tengerek magyara, hasztalan várok, szemgödröm száraz vizesárok, savba mártott kénes átkok, ravaszul létező mérgező károk, káros, sáros kétsávos létem autópályáján üvöltő lúzer dózer pózer. Ködöslő remény, erény lepény merénylet, eléglett a magány talány, arcán kaján vagány szánalom halom, mint egy pár-alom szarkupac ha te mást mutatsz hát eléd megyek, mint megveszett legyek aziméntemlítettalomra, esküszöm a lisztporos malomra, a kékseggű majomra, minden bajomra a hegyi levegőre és mi9ndezt egy levegőre egyenlőre.
nyáá
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.