Két hét amit hónapokban tudnék leírni. Megállás nélküli változások, szüntelen állandóság, apadó félelem és távoli bizonytalanság, mind a nyugtató boldog napsütéses álmok között amikért oly sokat rimánkodtam. Érzem és itt van. Itt van a hülye kis életem, halálom pillanatában legszerethetőbb pillanatai. De a gép nem állt meg. Már sosem áll le, de talán nem is fog áldozatokat szedni. Talán már minden más. Bizalom. Szerelem.
2 napot töltöttem tatai életkúrám után egy Hidegség nevű 300 lelkes faluban, Sopron mellett a határnál. A semmi közepe? Nem, a széléről beszélek. Munkát ígértek egy kis panzióban, de már az első órákban kiderült hogy azon kívül hogy a tulajnak nincs pénze kifizetni akárkit, más gondok is vannak. Talán később novellába foglalom, mert ennyit még nem nevettem ilyen tragikumon mint ott. De ezen a hétvégén nagyon sokat tanultam, szeretetből, egyszerű érzelmekből, és nem utolsó sorban a szakács elhivatottságról, bármennyire is halott számomra a téma. Hidegség, hideg volt, de 20 négyzetméteren mégis meleg, köszönhetően egy anno híres szakembernek, egy göthös macskának, egy félkottás takarítónőnek, és egy melegszívű pincérnek. Hidegség, ahol a kocsma 8kor zárt de 4 sörre a temető is megfelelt. Hidegség ,ami feledtette velem a trópusokat. Most ideje a magam felé szánt ígértetem betartásának. Ez lesz életem legszebb nyara.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.