Reggelik. Amióta délelőtt kelek nem sok reggelit láttam. Amikor meg korán kelek, még sötét van hozzá. Lehet mellőzni azzal, hogy de igen is mindjárt ebéd. De éhes vagyok. Több óra is eltelhet amíg ebédhez jutok. Kit akarok átbaszni? Le kellett hát csapni valami istenire ami karnyújtásnyira volt. Régóta nachost reggelizek csípős salsával. A multiplexek első büféi által estem szerelembe iránta. Olyan új volt, pedig mégis szinte ősi ismerettségnek örvendett. Beférkőzött ízlelőbimbóim szívébe és ott is maradt sokáig. Aztán jöttek a későn kelések. Az elnyomott lelkesedés a reggelik iránt. És a salsa már marni kezdte a nyelvemet. Erős , karakteres, agresszív ízvilága nem hagyott teret még a chili kostolásnak sem. Mindenben a salsát kellett keresnem, hogy kielégüljenek kulináris receptoraim szügségletei. Leült a lelkem mélyére az íze. Mindennek klappolnia kellett a salsa dippel, és sosem fért meg egymás mellett a többi féle szósszal. Ez lett a veszte. Tegnap már-már parízerrel szereltem fel egy fruccolás félkemény bocattát, hogy változtassak, de szinte bosszúállóan elterelte a figyelmemet és hagyta, hogy előhagyjam a parízert 10 órára. Ma a salsával ébredtem. Chilis tortillával. Duplán csípősen. Durva reggeli kerekedett.
Álmomban hamburger voltam messze földön. Pont ott ahol mindenki szeretett volna lenni. Ki is postoltam, hogy ott vagyok. Aztán olajszagra ébredtem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.