Saltedfox

 I have no heart, but i have a Nikon D90. Ez jutott eszembe így kedd reggel , ahogy felkeltem és a szokásos kukoricavirágos earl grey-em ért indultam a  konyhába. No meg a tegnap.

Ahogy a céget kerestem, egészen vadregényes helyekre keveredtem. És bár hihetetlen de jó helyen jártam. "Az internet a mi játszóterünk" a cég mottója, az iroda keresése közben mégis a 10-es évek new yorki ipartelepein jártam, egy kis posztapokaliptikus fűszerezéssel. Az irodába belépve azonban egy 200 évet ugrottunk előre és az a másodperc, amíg oda nem jöttek hozzám, viszonylag hamar telt el 10 percnek tűnő felfogási szünetjeivel. 2 perc múlva már tudtam, hogy a cég fotósgyakornoka vagyok, mivel nem kérdeztek semmit csak tájékoztattak. Ezzel együtt sok minden is leesett , de végül is gyakorlatilag ezt vártam. Laza gördeszka mosollyal léptem ki a robosztus vasajtón, és az járt a fejemben, hogy minek kéne most benne járnia. Átlépdeltem a hév síneken és telefonáltam. Nem szabadult a gondolat a fejemből, hogy melyik gondolatnak van ott a helye. Valami hiányzott onnan. Az felidézés első pontja: -Nézz körül! Körülnéztem. Hév, autószalon, mol kút. Filatorigát. Sziget!  Filatorigát! És ennyi. Idefele nem esett le hol vagyok, de ismerős volt. Érted? Amikor 6 éve egy negyed nyarat töltök el ott minden évben. Biztos a tavasz teszi ezt velem. Ami ma rejtélyes módon újra tél lett. Tudtam , hogy túl szép a februári tavasz, hogy igaz legyen, de álmomban sem gondoltam volna, hogy hétfőn tavasz, kedden tél. Legalább nem szar a a pincében rohadni. Tegnap előástam a  Lensbabyt(az a fura objektív). Újra beleszerettem.