A habanero nem vicc. Tanulófájdalomként élem meg azt hogy ezt a postot úgy írom, hogy közben eszméletlenül ég az orrom és a szemem is a szám mellett a világ egyik legdurvább paprikájától. Nah mi is történt? Két egymástól iszonyatosan távol álló program, a kádtól a temetőig. Szombaton kádat avattunk. Vagyis izé, lakást.Petike új kéglijét a köröndön. De mivel a kád a lakás közepén volt egy térben mindennel, el tudjátok képzelni hol volt a buli epicentruma. És minden készült képen ott van maga a kád. A fruccola sava-borsa ott volt ami lassan már nem is újdonság, partikész társasággá fejlődtünk. És biz isten el is voltunk. De hogy kád a szoba közepén? Az ágy mellett? Istenkirály! Aztán tegnap megvalósult az 'alkonyati temető' project a Kerepesiben, ahova rég el akartam jutni fotózni. Kicsit tényleg halloween érzést generál az emberben az angyalszobrok, fekete kripták, keresztek tömkelege a lemenő napfénynél. Már-már morbid művészetbe hajlik. De engem nem a temetők vonnzanak, hanem az a temető. A kerepesi túl sokat tud már mesélni, és szinte centrál parkként húzódik a nyolc közepén, mégse vesz róla tudomást senki.Pedig még részeg pap szobra is van. Nem akarok átvitt gondolatokba bonyolódni, pedig valami ilyesmivel faszán le lehetett volna zárni : "Ahogy a halálról sem vesz tudomást senki" De mivel én sem vettem róla sosem tudomást... A kerepesi talán olyan embereket bujtat akinek a halálához történetek fűződnek. Amit érdemes tudomásul venni.
Még mindig csíp.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.