Elő kellene rángatnom hosszú vakációjáról a bőröndömet, és megtömni életem tárgyi részeivel. De egyenlőre csak ott tart az agyam, hogy szemem sarkából nézegetek a szekrény felé, és magamban odaszólok neki hogy "megint akció van haver". Tegnap volt karácsony. Valamint megünnepeltük a jövő év összes szülinapját,névnapját,húsvétját. Felidéztük az elmúlt másfél évet, sírtunk, nevettünk, ittunk, ettünk, és meghallgattunk minden számot ami jellemezte az egész kapcsolatunkat. Most romokban a lakás, és a szemétdomb közepén ott tündököl a fekete karácsonyfánk. A mi szigetünk. Minta polgárai lehetnénk a karácsonyozás lényegének. Anyagiak nélkül, a puszta együttléttel éltük át. Ráadásul hét nappal előbb. Itt a világvége torkában,megcsináltuk a mi kis sajátunkat, saját karácsonnyal, az Örs vezér tértől nem messze, a kilencediken, ahol élt egyszer egy Csákvári Péter egy Kiss Judit, és egy Kolláth Dávid, akik mind befejeztek most valamit, hogy aztán elkezdhessenek valami újat, ami egy szebb jövő felé sodorja Őket.
Gyere bőrönd, lejárt az időnk. Világgá kell mennünk megint.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.