Megint filmeket látok. Filmeket magamról, a jövőről. Pont úgy mint akkor. Akkor mint ami előtt reményteljes várakozás, szomorúság, hóesés, és új barátságok kezdődtek. Akkor mint ami után hazatérve kicsit hős voltam, kicsit irigyeltek, kicsit érdekes lettem. A tervezgetés megy bezzeg! Az mindig ment. Ami új, azután be is jöttek, volt miért. Összeszedtem magam. Most mi van velem? Felélem még az önbizalmamat. 2 hónapot adnék magamnak hogy visszaessek oda, ahonnan elindultam.Pont két hónapom van. Kivárjam? Mit csináljak? Újra gyerekes vágyak, álmok társulnak a megvalósíthatóhoz, de azért még a földön vagyok. Persze abnormálisan viselkedek, és az ott írt élettervet követem. Azthittem menni fog, és megy de még csiszolni kell rajta. A napi 14-20 óra munka 6 óra lelkesedéssel tervben volt csak 14-20 óra lelkesedéssel. Kérdezik miért csinálom, hogy csinálom. Hamar rájön saját válaszára mindenki: fiatal vagy még. Most kell. Ne add fel. És a többi. És igazak, Ó de igazak! Most kell. És csinálom. Sütök, főzök, fotózok. Ebben a sorrendben. És bár a sütés főzés, már nem szerepel jövőbeli terveim közt, jelenleg mégis abból élek meg. Pazarul és éhezve. Mert ilyen faszságokkal egyenlítem ki a szenvedéseket. Olyan dolgokra költök egész minimálbéreket amikre normális ember nem. Aztán hó végén jön a zsömletakker. De jól van ez így. Még. Február 14. Miami. Again.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.