És hogy miért csináltam? Mert ezt akartam csinálni. Így kellett lennie. Gondolatokból, álmokból túl sok is volt már, de belőlük épült fel az a gejmentes valóság ami zajlik. Egy szál véres kékbond, egy életlen lángcsóva és a kontrasztos de rosszul kivágott kép ahogyan az iphone kvarckijelzője pókhálósra bomlik, majd apró csillogó tűéles szilánkokban potyog a friss, ibolyaszínű hóba, ugyanúgy ahogy én is kezdek szétesni. Aludtam volna? Átaludtam volna? Miközben álmaimban minden éjjel világgá mentem, az élet keménykedett volna velem az éberségben? Tegnap este jól döntöttem bár, az éber része nem úgy fest. Tudtam mit csinálok, és mi lesz a következménye, de mégis üdítő, felszabadító volt, és egészen felnyílt a szemem. A környezetem is ezt sugározza. Tuszkol, lökdös, tolakszik befele az szívhangjaim irányába,akárcsak a tömeg reggel a 44es buszra, és a tény hogy reggel 5 órát késtem a mongolból és következmények nélkül maradt, kinyírtam a telefonomat, embereken gázoltam át lélekben, mind mind hidegen hagy és ez kurva izgalmas. Felkészültem a felkészülhetetlenre, megadtam a hangot, már kész vagyok. Boldog leszek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.