Mert 5 négyzetméteren, nehéz elviselni a másikat részegen. Mert Dél Európa már az enyém volt. Mert elég képet készítettem. Mert itthon várnak, de kitudja meddig. Mert még egy nyarat nemtudok figyelmen kívül hagyni. Mert aludni kell. Mert nembízok Indiában. Mert nem eszek több halat, rizst, és leszarom azt a húsgombócot is ami amúgy jó de már kurva unalmas.
Ezek a válaszaim hát a miértekre. Tegnapelőtt egyszercsak itthon lettem a semmiből közel 13 napi óceánátkelés, majd 18 óra vonatozás után, egy kis római kitéréssel. Az utolsó egyhónap Sushizása végett már nem volt időm netezni, telefonálni, élni. Viszont élveztem a munkámat, ezért ezek fel sem tűntek. A fotós transzfer viszont megbukott a sikeres interjú ellenére, hiszen vezetőség váltás volt, és LA tökéletesen leszarva mindent, inkább új emberekért kutatott. De ez a három hónap értékesebb volt mint bármi eddig az életemben. Már nincsenek nyelvi problémáim, és olyan tájakon fotóztam amelyeken magyar ritkán jár. De ez csak a töredéke annak a sok jónak amit a csalódás mellé kaptam a Princesstől. A legszebb része mindig a hazatérés. So here we go! Egy hajós témában lefutott fergeteges welcome party után most már csak a nagy kérdés maradt: és most?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.