Saltedfox

 "Mit sírsz faszfej?"

Kérdezte Csabi a dilemmám kifejtése közben a Deákon. Nem az volt a baj , hogy valami rossz, hanem, hogy mi lenne jobb. Választanom kellett a rideg, de nyereséges, és a megszokott, kényelmes, baráti jövő között. Sok kérdés merült fel a múlthéten, sőt soha ennyi nem volt az életemben. Ilyenkor az ember másodpercenként dönt újra és újra, de másnapra megint meggondolja magát. Látom mindkét alternatívát, és tetszenek is. De hogyan tudhatom meg hogy végződött volna a másik?  Nem azt bánod meg amit megtettél, hanem amit nem. Hát akkor mi legyen?

Ha ismeretlen számok hívnak, egyből lehetőségeket látok bennük. Nagyjából mindig így is van, például a hétfői hívás is. Japán-magyar úriember érdeklődött affelől, hogy mikor is látogatok be hozzájuk egy interjúra. Nem is tudom mit kellett volna éreznem akkor, de azt éreztem, hogy 'már ideje volt'. Elmentem. Elmentem oda ahol aranyból vannak a falak. Az ötcsillagos nyitás előtt álló Buddha Bár Hotel commis sushi szakácsot keres. Az interjún minden rendben volt, és talán nem is én nyűgöztem le őket , hanem ők engem. Döntenem kellett. Volt rá egy munkanapom. Kiszélesedett a látóköröm, akár egy halszemoptika. Hirtelen mindent láttam, mindent mérlegeltem. Örlődtem, és mosolyogtam. Anyáztam, és öleltem. Már mindennel megbarátkoztam a Fruccolában, de nyilvánvalóan nincs ott jövőm. Ússzak az árral boldogan, a csapat közepén, védve a cápáktól. Ússzak ki a mély vízbe kis makrélaként, a korallzátonyok fenséges világába. Csoki vagy fagyi. Élet vagy halál. 

Üdvözölnek a Buddha csapatában. És a halszem tágra nyílt. Kezdődik a következő felvonás.