A boldogság hívószó. Megint eljött az az időszak amikor ki így , ki úgy nézi miként cselekszem. Elmeháborodottként vagy úgy aki csak nem adja fel azokat az álmokat. Egy fesztivál arról szól hogy egy hétre mindenki boldog legyen, irdatlan mennyiségű pénztől való megválás után is. Mindamellett se nem nyugodt, se nem feszült , és még nem is kell elégedett állapotba kerülni, Nem arról szól. Nem kell szólnia semmiről. Ettől szép. Nekem nagyon sokról szól. Én meg akarom örökíteni azt az állapotot. Mindig is meg akartam, és most ismét teret is kaptam hozzá. Nem csak dokumentáció ez, hanem a fájdalom és az örömkönnyek továbbadása. Mert ezt akarom csinálni. Ehhez értek. Szomjazom arra a boldogságra. Mások boldogságára. És fájdalmára. Hogy tőlük kapjam meg azokat a pillanatokat. Örökre. Sokszor csak azért hiszem el egy képről hogy jó kép, mert olyasvalaki csinálta, akitől elhisszük hogy az jó kép. De sokszor nem jön át az érzés, és\vagy a szépsége. Akkor más nem maradt. Rengetegszer próbáltam bizonyos elemeket megérteni, erőszakkal megkedvelni a fotográfiában. Eljött az ideje hogy feladjam ezt. Most kipróbálom magam teljes gőzzel, és megmutatom magamnak, hogy nem hiába tettem fel mindent a pirosra. Elmegyek hát harmadszorra is Sopronba és elhozom nektek amit ott találok majd. Boldogságot, és fájdalmat. Magamat. Titeket. A Voltot.
Hello again, to all my friends, together we can play some rock 'n' roll.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.