A műsorváltozás jogát fenttartották Tatán. Másfél nap elmaradt, a Sziget építést pedig hurrikán módjára megtördelte a vihar. Az a jó kis vihar, ami lemosta az egyszerűség látszatát és a bájt, az első tatai utcazene fesztiválról. Ennek hála egy nagyonkisfesztivál-hoz képest is kevés képet sikerült kreálnom, de így is én csináltam a legtöbbet szerintem, mivel végig egyedül voltam a színpadi árokban. A Sziget előtti csend tehát átcsapott sziget előtti fesztiválozásba, sőt idén Sziget -4.ik napjáról megyünk Fezenre, ahonnan a -2.-ik napra érek vissza Szigetre. Ismételtem, hiszen ismétlek. Furcsa érzés volt tegnap az építkezést látni. Még nincs árok, de már tornyosul a nagyszinpad monstre csontváza a nagyrét fölé. Milliárdnyi emlék csapott fel, és még fel sem fogtam, hogy újra itt van. Nekem mindig is gyenge pontom volt az az egy hét. Amióta értelme is van annak , hogy ott vagyok, sőt amióta évről - évre több értelme van, különösen. Idén ha minden jól alakul, talán elérem mindenkori fesztiválos álmaim, és többé már nem kell olyan durva hangulat eséssel elhagyni a K-hidat, hogy villámok csapjanak össze a mellkasomban. Ez lesz hát a végső, a nagy. A bizonyítás utolsó szakasza. Az utolsó vihar. Mert valahol mélyen mindannyian kurvára kiskutyák vagyunk. De a Szigeten megvadult állatok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.