Deja vu-m van bazdmeg.
-mondta Dávid, miközben a sütőt takarította, én meg megjegyeztem, hogy az ebéd megoldva.
Hétfőn hajnalban keltünk Andréval, hogy elérjük az első kompot Ardrossanba. Pontos költségtervezettel , feltöltött aksikkal, nekivágtunk Glasgownak, ahol délután fel kellett szednünk Dávidot is. Skótdudaszóló visszhangzott végig a sétálóutcán ahol a plázát keresve bandukoltunk mint a zsebpénzt kapott tinilányok. André kizárólag H&M-ben vásárolt, sőt négyben is. Nemsoká Dávid hívott, hogy hol a pöcsben vagyok. Megkérdeztem nem tudja-e félóra Glasgowban tartozkódás után,hogy hol van a Superdry. Nem tudta. Így kénytelenek voltunk érte menni. Megmutattuk neki Skócia látványosságait mint például a mekit, a Poundlandet, és még ki is üríthette belét a modern művészetek múzeumában. Úgy jöttem vissza a sok shopping bag-gel a kezemben mint egy málhás ribanc, de a keretet tartottuk. Közben a hotelben folyó belterjesség tovább fokozódott, hercegnő összeszűrte a levet az olaszunkkal, egy igazán internacionális este után ahol skótok,spanyolok,magyarok,délafrikaiak,olaszok, portugálok németül beszélgettek svéd ciderek körében. Új pletykák helyett friss tényeket kaptak az újdonságokra kiéhezett helyiek.
Tegnap értelmesebben töltöttük az időt, és az értelmetlen lábfájásommal dacolva elvittem Dévet meg a hercegnőt a hegyre, a vízeséshez, azok meg folyamat azzal basztattak hogy, lassú vagyok. Minden padnál leültünk és cidereztünk, amíg meg érkeztünk. Dév még nem fogta fel hogy itt van. Én meg hogy fel tudtam menni a hegyre. Erősödik a magyar tábor itt. Világ vége vagy sem, itt több dolog tud történni mint a közepén. A lényeg hogy tudjunk rajta röhögni. Anélkül szart sem ér. És bizony mostanában a föld alá tudjuk röhögni magunkat, és még ott is visszhangzik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.