Szóval vannak szellemeink. Pár napja a lányok lerohantak az emeletről, hogy valami bekapcsolta a tévét a hetes szobában. Paris higgadtan közölte, hogy ne féljenek tőle, csak barátkozni akar. Ő is megijedt tőle először de, meg lehet szokni. Ryan elmesélte, hogy egyszer folk zenét hallott kiszűrődni a szobából. Amikor kinyitotta az ajtót semmi nem volt bent. Rod is megerősítette, hogy bár nem hisz benne, vannak fura zajok a hotelban. Azt mondta egyszer menjünk le hallgatózni az iroda elé éjjel. Hallani lehet hogy az irodában valaki pötyög a gépen. De nem pötyög. Kurvára nem. Valamint előkerült egy kép a múltszázadból, amin az ablakban a mostani 7-es szobánál egy nő áll, aki nem lehet ott, mert nem volt ott, és halott is volt. Sőt még mindig az. Valami nem változik. Szellemünk egykori testét abban a szobában, a kádban találták rengeteg apró vágások által kivérezve. Azthiszem. Biztos ami biztos fel mentünk a hetesbe szellemet idézni egy 8-as szülinapi gyertyával amit anno valaki kívánságot mormolva fújt el utoljára. Az ajtó elvileg zárva lett volna, de ugye szellemünk kinyitotta. Majd többszöri felszólítás után elfújta a gyertyát. A hetesben. A nyolcast. Bár szerintem csak a gyertya adta be a kulcsot. Próbálok nem szkeptikus lenni. Jól hangzik. Ráadásul véget ért a nyár. Esik mint a barom, és nincs is kedve elállni. Legalább ennyi izgalom történik. Nincs értelme a szkeptikusságnak. Sem a walkie-talkie-nak amit féltucattal rendeltünk, de mindenkiből kihozta eltemetett gyermeki emlékeit meg nem kapott karácsonyi ajándékokról. Ha már legót nem vehetünk...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.