Saltedfox

A szemétszedők gyanúsak voltak. Akárhányszor elmentem mellettük magyar szavakat hallucináltam. Utolsó nap kiderült, nem hallucináltam. Az összes magyar volt. 50-en voltunk magyarok, és én nem szólaltam meg magyarul három napig. Végülis nem is készültem rá. Perzselt a nap tovább, és a nép utoljára is berohant az arénába. Harmadjára is beálltam a mindig húsz percet késő Killers tömegbe, majd hagytam hogy egy oroszlánsapkás benga skót a nyakába vegyen, mert jó képeket lehetett lőni onnan. Lehetett volna, ha nem kezd el velem partizni. Majd miután a fülembe ordította a 'read my mind'-ot eltávoztam urasan Yeah Yeah Yeahs-re. A magyarok nem jelentkeztek este sem, pedig megbeszéltünk egy találkozót. Gecik - mondtam majd elmentem az egyetlen még nyitvatartó party részlegre, ahol egy angol csaj elmesélte az életét majd elindult rihannára másfél nap késéssel. Hamar eltettem magam, mert bele se mertem gondolni mi várhat rám reggel a hazamenő tömeggel. Reggel nyolc tájékán valami glasgow-i akcentusú veszekedésre keltem, és azzal a lendülettel elindultam hazafele. Kint a parkolóban két sor volt. Egy harmincfős, meg egy tízezres. Mindkettő a glasgowba tartó buszokhoz állt. Megkérdeztem a kis sorban egy arcot miért kicsi ez ha ugyanoda tart. A srác azt felelte, mivel ez gyanúsan rövid, senki sem mer beállni. Igaza volt, bár nem gondoltam volna. Az első busszal visszajutottam a városba. A vonaton wifihez kerültem, és megtudtam hogy 200 fonttért javították meg a zsírújan összetört kamerámat, és hogy Esztert kirúgták, üres szoba vár rám a hotelban. Kicsit összeomlottam. Ez a hely a megszokások helye. Minden csak gyarapodhat, nem veszhet. Visszatérvén valóban kihalt volt a szoba. A többiek meséltek, majd én is meséltem. Végül minden visszarázódott, és a lelki felfrissüléssemmel nagyon sok minden jött együtt. Az első ami eszembe jut az az osztatlan franciaágy. Fuckin' awesome. Dávid meg a medúzákon tánccol wakeboarddal bosszúból. Mostmár elég volt a nyárból.