A tegnapi feszültség bennem nemhogy oldódott, de mostanra elérte a tetőfokát. Arra ébredtem hogy jóanyámnak nem tetszik hogy alszok fél 11kor és ezt kiabálással meg külömböző dolgok verbális csapkodásával jelezte. Ez egy elég felszínes gyengepontom. Ha felkeltenek agresszív vagyok, ha üvöltve keltenek fel , ölni tudnék. Felkeltem. Aztán folytatódott. És egyre elharapódzott mert beszálltam én is egy nem éppen kedves oldalammal. Hozzábasztam a sótartót az ablakhoz hogy nyomatékosítsam nyugalmi vágyaimat. Gyors főztem ebédet külön elfogyasztottuk aztán mindentki bemenekült a szobájába. 2-kor elmegy dolgozni és én megint valamibe kapaszkodni próbálok majd. Aztán úgyse jön össze. Az ember az anyjával azért tud kivételesen nagyokat veszekedni mert:
- Kialakult egy hatalmi erő viszony ami akár át is billenhet egyenlőre de ezt az anya nehezen viseli.
- Túlságosan ismerik egymás gyenge pontjait, és ezzel hatalmas csapásokat mérhetnek egymásra
- Az otthon örökké közös támpont. Nem lehet csakúgy elhagyni örökre. Még ha az ember nem is lakik mindíg otthon.
És ez ma tökéletesen mindent felemésztett a bennem lévő pozitív szikrákból. A legnagyobb sérelme hogy nem járok ki a temetőbe a papához. De én ebben nem hiszek. A papa nincs ott. Ő már sehol sincs. El is ment. El sem köszönt. Akárcsak anyám most. Csak ő visszajön.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.