Son of a motherless goat
Ahogy az az Art of Flight is c. snowboard filmből ismeretes, én is ezt eresztettem el, amikor megérkeztünk. 17 óra buszozás, ébredés más-más országokban, wc benzinkutakon, ahol le van árazva a Dub sör, és a röfögős disznó, az út ahol felváltva nézted a hegyeket az ablakból, és a filmet a tv-ben. Doucy, ahol nagyon nagy hó volt. Doucy, ahol csodaszép szállást kaptunk nyolcunkra. 
Az első este még az érkezés ünneplése volt. Az erkélyünkön 5 rekesz sör volt, ezt szerintem meg is negyedeltük, majd éjjelre egy francia szülinapi bulin kötöttünk ki , a földszinten, és Új Zélandi diákoknak adtuk ki magunkat Gergővel. Fél 3 körül sikerült ágyba kerülni, hogy másnap nekifeszüljünk az Alpoknak. Felvonó. Ülős. Király. Megérkeztünkkor 1600m-en, a másnaposság és a gravitáció együtthatója, a deszkára állás első pillanatában sebet varázsolt az arcomra. Onnantól kezdve egész héten úgy néztem ki mint ha megvertek volna, vagy nagyon királyul snowbordoztam. Hamar beletanultunk. Dávid is rekordsebességgel tanult, Juditnak viszont kicsi volt a lapja, ezért nem tudott felvonózni. Ami azt szülte, hogy felgyalogolt mindig a hegyre. Amitől elfáradt. Amitől feladta. De mi rendületlenül törtünk egyre feljebb , és lejjebb míg nem más falvakba csúsztunk be egy-egy alkalommal.
Reggelente, és csúszás után bolt, ahol bagettet szereztünk a nénitől aki képes volt mindig ugyanúgy elhadarni azt hogy:"bonzsú ,kvetro ven disz mehszii, oevoáá mehszii." És ahol megkínált a csemegepultos néni Gire valami nevű töménnyel, csak úgy. Életem legfinomabb sajtjaiba szerettem bele. Isteni gourmet hely Franciaország. A harmadik napon Panda eltörte a vállát. Ez volt az első sérülés, és a buszból az egyetlen komolyabb is. Amikor megláttuk a hóban feküdni , felette a Bencével, olyan volt mintha helkopterrel érkező hegyimentők lennénk. Mert felvonóról láttuk, és mert odamentünk megnézni mi van. Tepsiben lehozták, 2 nap múlva hazament. Dáviddal magányos rájderekként kotortuk a síelők agyába a havat. Judit regenerálódó szünetet tartott, a többiek meg freerideoltak a szűzhóban. Esténként halál fáradtan a TV elé ültünk és snowboardos filmeket néztünk sörpusztítás közben. Éjjel Shithead-kártyapartik, sztorik. Inspiráló sztorik. Az erkély minden este apró falvak fényeit mutatta odalent, a gigantikus hegyek sötét völgyeiben. Nem láttad a hegyeket, de érezted őket. Reggelente féltucat havas hegycsúcs fogadott, rózsaszín élekkel elválasztva az égtől, és a hótól kornyadozó fenyvesekkel tarkítva, amik között finoman elakadt egy-egy hókotró.
Hazafelé még ért egy két élmény. Első megállónk a hegy aljában egy hipermarketnél volt, ahol az IFA kaukció visszajáró részéből gourmand bevásárlásra készültünk. A bolt nagy volt. Nagyon nagy. Csigák, rákok , csokik és .. sajtok. De még mennyi. És mennyi rák. Polipszalámi! 30 féle Lindt csoki. Camambert pult. Oh my god. A buszon kéksajtos sonkás bagettet ettünk. A csomagtartóban pedig egy helyes szelet brie várta a haza utat. És ezzel el is indultunk haza. Újabb 17 óra. Hazaérve ma reggel 6kor, egy galamb várt az ablakunkba fészkelve. Vigyázott a kéglire.
Visszamennénk-e? Are u kidding me?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.