Elvakít a ritka napsütés. Vágyakat fejtek nappal, álmomban pedig győzködöm magam hogy nem álmodom. Felébredvén nem tudom hol jobb. Nem éreznék semmit, de érzem amit osztott a sors. Afféle 'nesze, ezt akartad nem?', és elém vetette a nyers acélt, hogy csináljak belőle kardot. Sosem volt még olyan jó a múltról beszélni mint most. Vajon mi lehet az oka? Nem szeretek vágyakozni múltbéli dolgok után. Egyáltalán ki szeret? De pont azt mondom, hogy nem vágyakozom. Csak beszélek róla. Aztán törlöm. Nincs rá már szükségem. Inkább megnézem mit tehetek a kard ügyében. Addig sem unatkozunk. Nem lehet mindent amazonon rendelni...
Emberek szaladtak a part felé. Kirohantunk. Kisebb nagyobb csoportok álltak a sziklákon, és nézték ahogy ugrálnak csoportosan dél felé. Delfinek. Sosem láttam még vad delfint. És elég idiótán is hangzik ez a szó. Vad-delfin. Laci aki tegnap érkezett, hogy gyarapítsa magyar kolóniánkat, arról érdeklődött mit lehet készíteni delfinből. Fiúk nevetnek, lányok elborzadnak, delfinek vonulnak. Így van rendjén. Addig sem vágyakozunk. Mi nem vonulunk. Mi szilárdan mint a sziklák, csak állunk a parton. Extrém sablon. Kikészít már, de módszeresen, álmosan, halál lassan. Megfejteni mindent, megfelelni. Nem is emlékszem már milyen voltam ez előtt. Most én vagyok a 'megfelelő'. Semmi több. Maradnak a vágyak. Meg a delfinek. És a 'ki a faszom nem mosta ki a kádat'.
De a tervem már kész. És én mindig valóra váltom a rohadt vágyaimat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.