Saltedfox

Itt ülök a kabinomban és ugyanazt a számot hallgatom mint amikor otthon ültem 6 hónapja indulás előtt. Sia-Breath me. “Help, im done it again” Nem kell semmilyen szomorú esemény hogy elkeseredj ha hallgatod. Akkor az otthoniak miatt éreztem magam kissé elkeseredettnek mégis abnormálisan izgatottnak. Most az itteniek miatt és a hazaút miatt. Biztos vagyok benne hogy életem legszebb 6 hónapja volt, mégis kemény munkával, sok gyötrődéssel de tele újjal és csodákkal. 6 hónap a világ körül, nagyon nagyon nagyon szívemhez nőtt barátokkal. Holnap délben indulok, elhagyom a Rubyt, a második otthonomat, és bár kivételesen van sejtésem mit hoz a jövő, mégis nagyon hasonló az érzés az indulás előttivel. Ma kb 3O email címet kaptam és száz kézzel ráztam kezet. De ez még semmi, mert az igaz barátok csak most jönnek. Este a crew barban, ahol most értem jön mindenki. Henry is hívott a nagy rohanásomban hogy nemtud felmenni ezért hát menjek át egy scotchra. Gyors scotch lesz. Este kilenc után történni fog aminek történnie kell. Elbúcsúzok. Ismeretlen mennyiségű sör hazáig.

Peter Csakvari , Livorno, Italy, 28.O9.2O1O

Több mint egy hét telt el. Nem írtam mert túl sok mindent történt ezen a héten.  Nem írtam, mert nem bírtam megszólalni. Nem írtam mert nemtudtam volna mit írni. A levegő, a fák, a feliratok, a galambok, a lángos, a szél, a villamos… és a magyar zaj. Magyarország felé érkezve egy egybefüggő mélyszürke felhőréteget véltem felfedezni ami majdhogycsaknem magyarországalakú volt. Igen itthon vagyok. Már biztos voltam benne.
A szél pont úgy fújta a szabadságtól megkergült hajszerkezetemet ahogy azt egy amerikai film börtönből szabadulós snitje megköveteli. És fáztam. Végre fáztam.
Mire hazaértünk a faszom kivolt a hidegből. Egy pár feles után márágyban is voltam, hogy másnap elkezdjem feldolgozni azt, azt ami ott volt.
Álmomban felkeltem a kabinomban. Szentségeltem egyet hindi nyelven, és elindultam dolgozni. De az ajtón kilépve a rákóczin voltam. Az álomból felkelve itthon. Lélekben valahol Nápolyban.
Nem volt olyan durva megszokni az itthon levést mint mondták. Viszont ez a hét olyan hosszú volt mint ha egy év lett volna már. Mulattam, mulattunk. Hogy pontosan mi történt? Tudja aki ott volt. Ez most ennyiben marad. Beruháztam életem fényképezőjére, és elkezdtem átalakítani az életem a terv szerinti formába. Fotós leszek.

Csákvári Péter , Oroszlány, Magyarország, 2010.10.08

Végül nem küldtek vissza a Horinzonra. Viszont a fruit prepről hála istennek áthelyeztek a veg. prepre ahol sokkal mozgalmasabb az élet. Mindennap a hátralevő napjaimban más-más féle zöldségeket készítek elő. Új nézőpont ez 5 hónap után. Mostmár tudom az étel egész útját a hajón. És felszabadító. Bár hiányzik a deck 15. Azok ott a barátaim. Persze itt is lettek újak, és mivel 5 hónapja fedélzeten vagyok már annyi mindenkit ismerek hogy ha az m4en végigsétálok átlag 12 “how u doing” “heey Peter wassup bro” és egyebek fogadnak. Jólérzem magam. Lent relax van, nincs több capo bernard, nincs több Naveen, és nincsenek sous chefek. Tökéletes időzítés volt. Egész nap a fejemben mászkálok, és kurva jó dolog felidézni a múltat ,néha órákon keresztül . Hát még a jövőt. De a jelen sose ment itt a hajón. Annak is eljön majd az ideje. De akkor még leírom utoljára mi is going on here…

3 hónap után újra beüzemeltük a tévét, és rakeshal néha órákig nézzük meredten, munkaruhában, mert egyszerúen olyan filmeket adnak már amiknek a trélere se volt még amikor kijöttem. Egy új csoda. Viszont rég voltam kint. Megfogadtam hogy az utolsó krúzomban mindennap kimegyek, de az alvás valahogy olyan kecsegtető. Ma és tegnap későn végeztem mert a hajó amerikai visszaútja előtt, egy darab koszt sem szabad találnia annak az inspectornak aki ma ellenőrzött. Ez a horizonon a pokol , de lent elmegy. Cserébe ma vissza küldött a lenti 1^st cook hogy majd hív ha kezdünk. Annak ellenére hogy reggel rekordot késtem. Két órát. Basszus ezért fent kibasztak volna az ablakon a csomagjaimmal meg egy zongorával együtt, de itt… Csak megkérdezte mi történt. Crew bar… Oké. Ennyi volt. Merthogy diszkóba volt ám a peti. Most odajár fel mert 7kor kezd és amúgyis a végét járja. Már nem dolgozok utasok közt, simán lehet véreres szemekkel répát vágni. Vágod. Vágom. Tomi bánatára 1Okor végzek, nem mindíg vár meg este, de így tudok találkozni a felszolgálókkal. Ami egy nagyobb csoportosulás és más feeling. Bár hiányzik a tomival kabinban duhajkodás is. Szóval diszkó. Ami valami olyasmi hogy elektronikus tánczene ami mindíg távol állt tőlem, de félév után lekell nyelni és legalább már el tudom viselni a jövőben. Mint ahogy sok más dolgot is. Eljött az időm. Megcsináltam. Világgá mentem. 16 sör hazáig…

És még kiegészíteném erre 4 napra rá, hogy végül visszaküldtek a Horizonra mert a Nilesh sírt értem a Naveenak :D Újra hát fent, és fent is maradok amígcsak el nem telik ez a négy nap.

Vágjátok ezt a filmet. Csak nem mónikával. Hanem Vikyvel de az már lejárt lemez. Szóval történt tegnap egy olyasféle sztori, hogy 3kor amikor éppen édes álmomat álmodtam egy országról ahol álmomban álmodtam, amikor is a telefonkészülékem a szobában elkezdett csörögni. Jóhogy leszarom ha alvás közben csöröget, általában indiai krákogás a válasz. Tehát nem érdekelt különösen. Nade, nem hagyta abba félórán keresztül. Később kopogtak is. Az sem zavart. Aludtam tovább. A következő kép az volt hogy a security jött be a szobámba egy master keyel, és rázott fel azzal hogy a bridgeről is kerestek már ménem hallok. Ott álltam egy száll alsógatyában halál kómában és azon gondolkodtam kit ölhettem meg. Azonban hamar kiderült hogy az indok amiért betörtek korántsem ilyen egyszerű. -Van látogatom? -Nincs.

Egy magyar lány kint sír a terminálban és engem keres kétórája. Az kemény. Biztos engem? Igen. Gatya fel, első póló amit találok fel, laminex, offshore. Security vezet, végigmegyünk a terminálon, és akkor esett le. Mielőtt megláttam volna beugrott. Hát bazmeg a Kriszti. És bazmeg ott volt a krisztike, barcelonaban, a Ruby portáljánál, délután három órakkor szeptember 2.án. Too much oroszlányi egy helyen barcelonaban. Nagyon nagy volt az öröm. És le a kalappal előtte ahogy megtalált, mindenkit végigkérdezve. Szegény Oleget találta meg az meg rááldozta a szabadidejét hogy elérjen de én meg aludtam. Két évvel ezelőtti álmunk volt hogy barcelonaba jöjjünk. Álmodoztunk milyen jó lenne egyszer itt lenni és megtapasztalni mindazt amit a Mechwarton elképzelni nem lehet. Valóra vált. Csak én Miamiból jöttem hajóval, Ő meg a lakásukból gyalog. Lehet vitatkozni melyik a jobb. De tényleg. Ő aztmondaná ez, én azt az. És mindketten álmodozunk a Mechwartról. Mert ilyen buták vagyunk. Pedig magyarok.

What about Mónika, hamár benne van a címben. Tegnap jött waitress. Az eddigi legtöbb tanácsot kaptam tőle a fotósléttel kapcsolatban. Ugyanis fotós volt. Csak a havi 7OOezer jobban hangzott mint a better life. Ezért jött vissza a princesshez. Sokat beszélgettünk ma. Érdekesnek találtam mert ő nem tűnik annak a tipikus sokéve hajózástól átalakult elmeállapotú tapasztalt lánynak. Normális maradt. Lehet hogy ma visszatérek a crew barba egy sör erejéig. Már két hete nem járok fel. De olyan mintha két napja lett volna. És egyhónapja jöttem volna, amiről két oldalt írtam. De 3O oldalt írtam, 5 hónapról. 24 nap még srácok..

Hulla másnaposan keltem. Elfelejtettem egyórával visszaállítani az órám úgyhogy kénytelen voltam visszamászni az ágyba a dolog feldolgozása után egyórát még aludni. A helyzet nem javult a második 5:O2 kor sem. Tantai üvöltött ahogy szokott. Megszokott dolog volt ez. Annyira megszokott hogy délután felfigyeltem a csendre. Hazament. Elment. Nincs többé. Még mielőtt elment volna -köszönés nélkül- annyit mondott nekem: nincs velem semmi baj csak késtem néha. Megdicsért. Ez tőle… Nagy szavak ezek. Délután ennek örömére Tantai hagyatékát, 12 liter bort, dézsmáltuk. Mindenki részeg volt egész nap a deck 14en. Marko is elment. Istennek hála, valami családi viszály miatt szájnoffolt, de aszondják visszajön egyhét múlva. Doesn’t matter. Kíváncsi vagyok ki fogad majd reggel. A transzferre váró békönökön kívűl.

Geden is látszik hogy kikezdte a hajó. Ha valaki csak durvábban szól hozzá abból complain lesz a chef felé. Kisfiúként jött, állatként megy. Miért ilyen durva? Nem csak a világlátás meg a sok pénz gyerekek. A probléma hogy minden nap ugyanaz, és hiába megyünk ki, sokszor inkább aludna az ember és erősíti ez a bezártság érzést. De túlélhető. Biztos hogy jó lesz visszaemlékezni.

Antonnal új vacsora szokást találtunk. Loptam ma egy bort, ő meg csinált baked stuffed potatot ami krumpli mindenn jóval amit úgyse értenétek. Nem is tudom mi lehet magyarul az okra. Nah az is van benne.

És meg is érkezett Tamás. Már vitatkozik hogy miért ivott az anton egy pohárral a borból, mer neki innia kell. Arról mesél hogy ma olyat evett hogy még otthon se evett olyan finomat. Foggalmam sincs honnan szerzett csirkepörköltet de ha mégegyszer elmondja levágom egy testrészét. És ezt azért részleteztem így mert épp olvassa amit írok. Kabd be Tomi. És hagyj a boromból. Ne röhögj. Buzi.

Két blog mert lusta voltam feltölteni:

Napról napra egyre több fotós anyagot olvasok. Ezzel némiképp lenyugtatom magam azután hogy látok egy fotóst egy d2OOal őszinte mosollyal az arcán battyogni a photo shop felé.  Többnyire angol újságok, ami azért is jó mert a szak szavakra nem is gondoltam az elején, hogy talán azokat csak kéne mán tudni inglisül. Képek vannak a fejemben, és idegesít hogy nem tudom őket megörökíteni. Még a karibon nagyon jókat tudtam gondolkozni az otthól, de mostmár nagyon soknak tűnik az a másfél hónap. 9O sör hazáig…
A zenészek közt konfliktus támadt. Tibi a zongorista bekkattant és egy szóváltás után azonnal sign offolt. A többieknek is menniük kell, mert egy csapat. Most nem nagyon szeretik egymást. Holnap mennek. Tomival olyan rejtélybe keveredtünk, amit nem igazán tudunk megfejteni. Állítása szerint minden reggel 6.3Okor a crew messben van reggelizni a magyarasztalnál. Na de én is, és az utolsó 2 hétben nem találkoztunk. Ma írt egy levelet hogy ott van de pont késtem. Valamelyikünk láthatatlan reggel.  Lehet hogy én. Azt vettem észre hogy kezdenek rajtam kiütni a hajó madness jelei. Ma Charles a legutáltabb mosogató a szokásos indiai állat stílusban szólt hozzám egy tálca ügyében amin egy papírt felejtettem én meg vissza válaszoltam az ő szintjén és egy hajszál választott el attól hogy ne közöljem vele hogy az ő faja távol áll az emberétől, ami valószínüleg azt eredményezte volna hogy ideje korán iszom a sopronit otthon. Közöltem vele hogy complaineljen csak nyugodtan a séfnek. Hát nem megtalálta Naveen barátomat az egyetlen indiai Exct. Chefet? Azt meg nemérdekelte az indok csak lekiabálta az arcomat. Utána aranyosan 1 centiről megmondtam csárlsznak hogy én is lehívhatom a pöppet európaibb barátunkat a Maistrot és meglátjuk ki nyer. Fa!?opó g?ci.
Taba. Cruise elején jött, és 123kg. Nem okos. Hasonló mint Peter barátunk aki rekordott döntött azzal hogy az első hetében warningot szerzett, de még azt se tudja az mit jelent. A szerbek átlagát igencsak lehúzta. Amint megkapta a warningot(mellesleg taba végig vele kellett legyen hogy fordítson a maistronál) már megpróbált megkérdezni este iszunk e. De nem ám alkoholizmusról van szó, néha csak kávézik az éjszaka közepén és minden reggel egy órát késik. Katakolonban kimentem vele fürdeni mer már éheztem a kurva sós vízre, és nemmert belejönni a vízbe mert állítása szerint hideg volt a 41fokban a 32fokos víz. Akkor megkérdezterm hogy cimbora, szerbiába melegebb? Erre csak annyit válaszolt hogy “beer? You, me?” Anyám. Kifele még beleléptem valami tengeri sün szerüszégbe, és hogy megkoronázzam az élményt ahogy megpróbáltam megtalálni mi az bele is nyúltam, úgyhogy este kisműtét volt a kabinban. Egyébként katakolon fless volt. A part közelében a vízben nagyon durva növényvilág volt meg halak úszkáltak az ember alatt és itt ott kibukkanó zátonyokról lehetett vízbe ugrálni. Nézegettem a Costa hajót ami mellettünk állt és nemtudom. A Ruby mindent visz.
Antonnak van csaja. Igazából a csaj szedte föl, és nem is lenne rossz egyén deréktól felfele, de akkora vádlijai vannak hogy el tudna mögötte bújni egy háromtagú középosztálybeli család.
JJ a legarcabb mexikói tegnap elbaszta a hajóséletét. Vedelt mint a dög pedig nemszokása és kishíján eltörte a lábát. Aztán még bebicegett dolgozni reggel matta részegen és nem kellett sok idő hogy a medicalba küldjék, onnan tolókocsiba, aztán haza, meg fekete listára. El se tudtunk köszönni. Durva belegondolni hogy soha az életben nem találkozhatunk. Nincs esélye. Lehetetlen.
Boráék Budapesten akarnak szilveszterezni aminek igazán örülök. Nyílván elviszem őket oroszlányba is úgyhogy kössétek fel a gatyátokat és tanuljátok buzgón a kureccel végződő szerb káromkodásokat. Bora meg Marko szerintem nem válnak pusztán nevekké a telefonomban. Ők már hozzámnőttek mint ez a fasz Tomi. Nemtudom majd hovatenni azt a pillanatot amikor otthon egyedül reggelizek, a tomi nem jön magában morogva hogy hogy tudom megenni azt a szart vagy hogy miért nem hoztam neki omlettet fentről, és hogy a Barnabás reggel nem hozza a kávét az asztalhoz a utilitynek meg a szakácsnak mint az officer massben a Maistronak meg a fisrt pursernek, vagy hogy 11kor nem kell elmennem aludni ha alkalmazva szeretnék maradni. 45 nap. Véget ért a nyár. Tényleg vége lesz?

Sushiday

Úgyérzem már én vagyok a horizon néha. Nameg Gede. Aki I Gede. Mint minden indonéznak neki is van egy I a neve előtt ezért csak Ipodnak hívom őket. Marko nem a szerb egy olasz, egyre rosszabb lesz. Ő is Simional jött és 1st cook, és elsőszerződés, de semmi gyerekek. Ez buta mint a föld, de játsza a főnököt.Ráadásul nem beszél angolul.Tegnap day offon volt capo, és Tantai is és ő volt a főnök. Katasztrófa. Mindenkinek ugat de nemtudja mit, és miért csak csinálja. Mer olasz. Megteheti. Engem nem baszogat mert még az első napján söröztem vele, aszittem jóarc lesz mint simione vele jól jött hogy összehaverkodtam az elején. Bár már elfelejtette a nevemet is mindíg Stefannak hívott régebben amikor még megpróbált ugatni, de nem hallottam meg mert nem ez a nevem. Valahogy sértődötten állok hozzá. Ha meglátom már durcás vagyok. De már nekem nem utasítgat, levágta hogy mi a szitu, a horizon az enyém nem az övé. Sosem szóltam még be neki csak röhögök rajta. Ma mormogott valamit hogy “make the cakes” Erre felröhögtem és megkérdeztem milyen caket te gyökér? Cookiesra gondolt, de nem akkor kellett és nem makelni hanem set upolni. Nem szereti ha tanítják, nem is akarja senki, mert nem szeretné senkisem hogy ez fejlődjön. Maradjon gyökér keresse a havi 3OOO-ét azt menjen haza. Már gyengébb az idegállopotom hogy kezeljem ez ilyeneket. Nah mindegy. Meg is szöktem tegnap korábban mert ő is eltűnt hát hol érdekel, és kibéreltettem magamnak antonnal a zsír új bicók egyikét. Még senki sem használta előttem. Specialized Pitch. Cirka kétezer dollárért vette a cég. És én voltam az első. Istenit tekertem Istanbulban. Mint egy állat. Meg is haltam utána de isteni volt. Feltöltött. Visszatérve barnabással bementünk a Dutyfreebe és vettem 6 dollárral olcsóbban kentet mint görögben. Elszívtunk egy cigit a kabinomban még és barnabás hozott egy karton spriteot amit isten küldött neki. Megkérdeztem Isten miért sprite zerot küldött amikor mindketten gebék vagyunk. Nem válaszolt. Nem is érdekelt.
Ma sushi. Imádjuk. 1-2 óra túlóra és hátfájás este. Capo megint őrült volt ma pusztán azért mert beszélgettem antonnal és őt utálja. Petar barátunk kiszabadult a medical centerből és dolgozik újra. Senki sem hitte volna hogy maradhat a cégnél de vannak még csodák. Aki tolmáccsal megy warningot kapni az első hetén… Rekord. Meg az is szép teljesítmény volt a héten hogy észrevétlenül elloptunk 1O liter bort a deck 14ről amit főzni hoztak. Kettőt megitttunk capoval napközben 8 a szobákban landolt reggel meg a csapban mert elromlott a budink és nem tudtam lehúzni. Necces múvelet volt csapbapisálni miközben kint olzan erővel dobálta a rubyt a tenger hogy ajajj. Reggel volt is baconpakolás nagy gonddal. És a nap fénypontja. Crew office. Megkaptam a  flyiug  detailsomat. “Are you sure 5th of October?” Őőő. Nem. Mert 29. Next Month.My god…
 

Hét óra felé járhatott az idő. Már rég bezárt a Horizon, és az utolsó takarítási fázisoknál csináltam úgy mint ha csinálnék valamit. Semmi nem fog már történni. Egy óra aktív semmi ha nem kevesebb és mehetünk. Capo épp mondani készült valamit, nekem meg az járt a fejemben mennyire eltörném a gerincét a Santoshnak csak poénból, amikor is megszólalt a bridge szignál (este hétkor tengeren ez nem épp megszokott) és bejelentkezett a bridge a következővel: This is a bridge, MAN OVERBOARD, MAN OVERBOARD port side, attention, not for exercises. Vagyis ember a vízben. Én még annyit tudtam kinyögni hogy ez nem gyakorlat, mielőtt felnéztem capora aki döbbenten nézett rám és felfogtam hogy a hajón borzalmas csend lett. Santosh még nem fogta fel a piciny agyával hogy ez éles és takarított tovább, de a másodperc töredéke alatt capo már rohant az ablakhoz ahogy mindenki más is. Nem volt egyszerű mert, a közel 13Okm\h sebességgel száguldó hajó éppen azonnali zsarukanyart készült csinálni ami felkeltené az érdeklodését minden fizikusnak. Mint amikor felrúgnak egy hangyabojt és mi vagyunk a hangyák. Oldalról csak a füstölő bólyákat láttuk ami a szerencsétlen helyzetének megjelülésére szolgált. Ezért hátra rohantunk ahol ott volt az egész café caribe stáb meg az összes vacsorázó utas. Nem volt hely a korlátnál úgyhogy megkérdeztem a café caribe capojától Melvintől hogy a caribe zárva van? Csak mert mindenki itt van. Körbe nézett és káromkodva visszaterelt mindenkit ezzel helyet csinálva nekem meg a dagadt fülöp cukrásznak akinek 4 hónap alatt nem sikerült megjegyezni a nevét. Mire megálltunk az illető már valószinűleg a korallokat csodálhatta mert a hajó keltette hullámok nem viccelnek. Nem a hajóról ugrott. Valószinüleg át akart úszni görögországba. Lényegében elütöttük. Nem semmi halál.

Ráfeküdtem az intenzív angol nyelvtanra, elkerülvén hogy eltanuljam az indiai vagy fülöp angolt ami örök jelenidőben van. A legviccesebb hogy még tagadják is a létezését egyéb időknek, és ezzel együtt nem is értik. Annak ellenére hogy a hindi nyelv félig angol. Tényleg. Ha nézel egy indiai filmet félig érthetetd ha angolul beszélsz. Vettem egy angol fotós újságot és meglepöttem mennyire értem. Dettő a számokkal meg a filmekkel is így vagyok.Egyszerűen feltölt ha megértek mindent. Isteni érzés. Jah és megtaláltam a világ legjobb cigijét. Ha valaki lát otthon kostolja meg, Kent surround. Fekete piros dobozban van és négyszög alakú a papír alatt a szűrője. Veri a marlborót. Eddig 12 embert szoktattam rá. Rakesh tíz éve szívott marlbit és most váltott. Sajnos eddig csak Kusadasin láttam duty freeben ezt. Haza kell vinni. Haza. Huh.

Ma katakolon volt. Először mentem ki. Úsztam egyet ezzel a gyökér szerb petivel de alig mert bejönni a vízbe mer aszondta hideg. Hát nekem valahogy máshogy jött le. Szerencsére barnabás is csatlakozott akkor legalább volt téma. Mer ez a gyermek annyit tud angolul mint a medve lóul. Elcsattant egy két sör is a strand bárjában és ismét elcsodálkoztunk rajta h félliter sör milyen hatalmas. És akkor megint kilyukadtunk a soproninál. Vajon mekkora lehet már?

Peter. Mégegy. De szerb. Úgy 3-4 szót tud angolul. Elég vicces egy dolog elmagyarázni neki bármit is. Borának a haverja, és lassan olyan érzésem lesz, hogy a szerbeknek csak annyi idejönni hogy ‘oké akkor most megyek hajóra’. Ennek ellenére jósrác. Azthiszem.

Gergő is elhagyta a hajót. Nem is tudtam tőle elköszönni, pedig vele azért már igencsak négyhónapja együtt voltunk. Mielőtt elment 2 nappal, azt mondta olyan ez mint egy álom. 6hónapig konzerválod magad, aztán ahogy felébredsz otthon, mintha mi se történt volna. Talán azért mert ebben a konzervben valami mindíg változik, annak ellenére hogy minden ugyanaz. Nehéz megfogalmazni. Nehéz azért is mert, soha a büdös életemben nem éltem át annyi mindent mint itt. Ennyi új, ennyi elképzelhetetlen dolgot megtapasztalni talán elég egy életre is. Már akinek. Már eljött az amit mondtak. Már érzem a végét. De még messze van, és ezért az idő megállt. 4hónap elment egy nap alatt. Nem tudom már elképzelni mi várhat otthon. Elfelejtettem a szobámat, nem emlékszem a zöld pulcsim színére, lehet hogy megenném már cukrosan is a túrós tésztát, és az első dolgom lesz otthon esőben csirkepörköltet zabálni. Rémálom vagy olyan amiből sosem akarsz felkelni? Egyiksem. Amint elképzelem a pillanatot hogy a hajó nélkülem megy tovább összeszorul a szívem. Pont úgy mint amikor hazagondoltam Miamiból. Mi vár otthon? Változott valami? Csak egy állomás lesz ezentúl az életemben? Csak kérdések vannak a fejemben, és közben haszontalannak érzem magam. Elfogyott a motiváció mert már elkoptattam az álmaimat amiket még beterveztem. Ezt értsd úgy hogy az otthoni terveimre már nem rózsaszínen gondolok hanem tényszerűen,és közben folyamatosan mérlegelem a hibalehetőségeket. Már nem lesz több új kikötőm a szerződés alatt csak a szokásosak. Aztán nélkülem megy tovább ez a szörnyeteg tovább. Ma kimentem az openre délkörül. Monte Carloban voltunk, és ahogy már tizedjére is megpillantottam Monaco házait, a felhőben eltűnő hegyeit, a jachtokat a kikötőben, akaratlanul is kicsúszott tizedjére is az az ‘aztakurva’. Igaza volt a Gergőnek. Egy kibaszott álom az egész.

Az örök déli napsütésnek tűnő irdatlan fényben hunyorogtunk. Anton hátán patakokban folyt a víz, és már én sem tudtam mit levenni magamról. Alattunk a kilóméteres mélység, amitől egyetlen függőleges sziklafal választ el. Sehol egy fa a táj kopár, és forró akár a pokol. Ez itt isten bosszúja, a hely amit máig nem tud senki elképzelni hogy, mi a célja. Mégis, a világ legszebb helye. Santorini.

-És most?- kérdeztem az utolsó két korty vizemet szorongatva.

-Nem mehetünk gyalog, nem érjük el az utolsó tendert vissza a Rubyra.

-Ússzunk.

-3km, és megbasznak száraz fasszal ha meglátnak.

-Addigra vizes lesz a segged.

Ezen túnődtünk egy szikla maroknyi árnyékában lihegve, amikor Anton meglátta amit megkellett. Egy szamár ballagott el mellettünk, kantárral és a hátán egy kisautós játékszőnyeggel. Anton szó nélkül a hátára vetette magát és felkészült a tripre. De a szamár megált és tüntetően iázni kezdett. Anton nem adta fel és megpróbálta a korty vizünkkel jobb belátásra bírni a csacsit aki ennek hatására visszafordult, és nincs az az isten hogy egy métert is vissza másszunk a sziklákon. A szamár elillant mi meg ott áltunk víz nélkül, a világ végén. 42fokban. Még fönt a városban láttunk valahol cactus juicet áruló embert aki a környékbeli kaktuszokból nyerte portékáját. Ez akkor jött jól amikor anton megpillantott egy kaktusz telepet és egymásra nézve már tudtuk mi következik. Úgy tíz perce préselhettük egy sziklafalon a kaktuszokat igen kevés sikerrel amikor elértünk egy bizonyos mennyiséget amit már lehetett kortyolni. A kezünk véres volt és a lé iszonyatosan szar. Feladtuk. Itt halunk meg. Ahogy ezt kimondtam egy család körvonalát véltem felfedezni a hőségtől remegő távolban. Kétsegtelenül egy család volt. Ahogy közelebb értek, az a kép fogadta őket hogy két majdnem meztelen srác tiszta véresen kaktuszmaradékokkal meg egy üveg zöld löttyel a homokban fekszik. És akkor a hihetetlen. -Jézusom, ezek helyiek vagy túristák? -Mindezt magyarul. Crew members. Mondtam angolul. -Sorry? -Kérdezte az anyuka. Hajón dolgozunk. Azon ott. Váó dejó nektek, folytatta az apuka, És mi van a kezetekkel? Kaktuszt ittunk, van vizetek? Van. Miért nem szamárral jöttetek le? Kérdezte a kislány a végére. -Mert a szamár büdös. Válaszoltam. Would you like some cactus juice? Kérdezte tőlük Anton.

És a bizonyíték arra hogy a főnököm milyen eszes legény az az, hogy képes szilikonnal feltölteni saját magának a farkát, csupán poénból.

Tegnap odahívta Gedet hogy megmutassa neki a lompost a dirty areaban de akkor még csak szimplán valami buzis hülyéskedésnek véltem a dolgot, majd capo eltűnt és egész nap nyomott volt. Másnap hátrahívott engem is és előkapta. Az első gondolatom az volt hogy így biztos nem akarok előléptetést és kiviharzok, de aztán elkezdett röhögni és kijelentette hogy belevágott a farkába. Akkor láttam a kötözést meg a vért össze vissza és egyetlen kérdésem maradt : Why? -Just for fun! Omg. Utána mondta csak hogy fel is töltötte szilikonnal és mutatta a nemtudom mihez képest lévő külömbséget. Akkor toppant be bora, majd meg is fordult és csak annyit mondott hogy “I don’t care” Mi meg kiröhögtük a vesénket. Aztán Capo egész nap sántított meg nyögdécselt dehát.. Just for fun ugyebár…

Diala az Executive Chef meg elkapta a 2 hónapja rajtam lévő nyavajámat és azzal nekem el is múlt. Azóta rendszeresen anyázik rám én meg csak röhögök rajta mint ahogy ő rajtam anno. Patai. Azaz halál, fülöpül.

Eljutottam a PT managerhez is végre és igen jóhírekkel szolgált. Az is lehet hogy megoldható Part timeban dolgozni fotósként, és akövi contractban igen könnyen kezdhetnék. Nemhiszem hogy fizetnének érte de nem lényeg. A kék ing kielégítene. Nagyon is.

Megdobálták még a görögök is

Amikor is történt hogy Tomi beviharzik két budipapírral a kabinba, én még épphogynem egyszál faszba végeztem a zuhanyzással és elsírja, hogy Corfun megdobálták barackmaggal. Ezután szégyenében visszament a crew poolba napozni ahol elaludt a napon és vörös lett mint a rák. Most úgynézki mint aki folyamatosan szégyenli magát. Itt fekszik a rakesh ágyán és ebben a pillanatban közli velem hogy “szopdkiafaszom” olvasva ezt a szöveget.

What about the week. Jött kb 2 új arc. Robi a head waiter aki kapóra jött a department váltás infoival kapcsolatban. A másik, Tamás szintén, buffet stuart, még nem érdekes. Viszont ittas. Pont most. Melóban.

És most azon röhögünk hogy a feltöltött képei jóformán egyhelyen készültek de, minden kép alá más helyet írt az iwiwjén.

Anton továbbra is állat. Még mindíg nem láttam mást enni csak gyümölcsöket, és még mindíg minden délután állatmódjára kimegy bicózni aztán úszni valami tengerben. Tegnap voltunk először és utoljára Dubrovnikban és hát gyerekek, voltam már sok helyen de horvátország adja. Feltekertünk egy hegyre ahol nemgyőztünk OHMYGOD ozni aztán leszáguldottunk róla ahol nem győztünk nem meghalni, utána találtunk egy hidat egy 1Okm el odébb amire muszáj volt felmennünk. Ott történt hogy az utat keresve megkérdeztünk egy családot hogy merre lehet a way és a legkissebb egysége a familynek megkérdezte a jóédes anyját hogy mit kérdezett a bácsi. Magyarul. Közöltem vele hogy mostmár mindegy. Costa hajón voltak. Szokásos de fiatalon vagyok itt meg milyen jó lehet nekem, és elbúcsúztunk. Dubrovnikba még visszakell térnem. Velence. Antonnal szintén. Körbeittuk velencét Big Beer Adventure címen. A legeldugodtabb helyektől elkezdve a kedvenc parkjaimon át minden hol ittunk. Bár Antonnal nem igazán safety inni, el akart lopni rendőrhajót, bement egy lakásba esernyőt lopni, almával dobált macskákat, stb. Még a hely szellemét feldobta hogy vittünk ki Jumbo shrimpet azaz kurvanagy tigrisrákokat amiket a lineról lopott ez az állat, és ugye a farkát nem igazán lehet elfogyasztani, ígyhát azt eldobáltuk. Velence nem egy egyszerű térképmint tudjuk szóval kaptunk az alkalmon és Anton és juliska módjára a tigrisrákok farkának elszórásával jelöltük az utat hogy visszataláljunk a st.mark térre.

Új mexikói haverom van. JJ azaz Juan Joel. A drillen ma szórakoztunk a mentőmellény lámpájával és zenéltünk vele és mint a suliban a tanérok odajött egy faszi hogy ne gyerekeskedjünk már. Ő volt robi. A head waiter. Ami nem semmi rang és nem kis idő kell hozzá. Felesége Perui ,hajón van most is, és a mátra alján laknak. Szép. Utána sokat beszélgettünk. Minden kérdésemre tudott válaszolni amire eddig még nem volt példa.

Otthoni dolgok. Két hónap !!! Félig otthon vagyok srácok. Beiratkoztam egy fotóssuliba már az összeget is elutalta édesanyám hogy amint otthon leszek gördüljön tovább a jövő rakendrólja. Egyre bizakodóbb vagyok. Csak maradjon is így. Ha megcsinálom, fejethajtok magam előtt. Ahogy Simone is mondta, azért lesz sous chef mert meg akarja magának mutatni. Azután hazamegy. De megcsinálja. Én hiszek neki. Nem sokat írtam róla de nagyon korrekt srác. Már 1^st cookhoz méltóan viselkedik ami nem egyszerú mert 3 hónapja jött, csak olasz és ugye ők csókosak. De ő megérdemli. Viszont lot of other guy nem igazán. Csak max akarnak dolgozni de csak káoszt csinálnak havi három ezer dollár fizuért. Őket úgy elütettném a rubyval. Most crew bar. Már csak 12O sör hazáig…

monte carlo:

Anton bemutatkozott. Az első napokban nem igazán tudtam hova tenni ezt a gyereket, csak annyit akartam megtudni nem buzi e, mert éllandóan mosolyog, nem utál senkit és velem lóg mindíg. Nem buzi. Viszont elég aggasztó tulajdonságai vannak. Jó húsban van a gyerekizomzatilag, de reggeli,ebéd vacsora nála az műzli, ananász alma, dinnye. És ennyi. Nem alszik délutánonként, beéri az 5 órával minden nap, és minden szabadidejét biciglizéssel tölti. Ami úgynézett ki livornoban, hogy béreltünk, ő egy egyszerűbbet mert az kellett neki, én meg egy high end specializedet. Megjegyeztem hogy azért rakjuk neki mire ő azt felelte nem szeret gyorsan menni. Neki ez nemtudom mit jelenthetett, mertr kb 4O-6Okm\h val rakta neki én meg próbáltam nem szégyenben maradni. Én leégtem, leizzadtam, feltaláltam a tüdősérvet, ez meg csak nem is pihegett. Ami a lényét illeti az se semmi, hátra kiabálta hogy tévedjünk el, én próbáltam rázni a fejem de rájöttem hogy én már rohadtul nemtudom hol vagyunk. Bennem volt a laza pánik hogy a barcelonás késés után most már megkapom a warningot ha nem érünk vissza, és ezt tudattam is de ő csak azt hajtogatta hogy képtelen eltévedni. Igaza volt. Egy tök idegen városban a világ végén Anton a semmiből visszatalált a portba. Nah ott tévedtünk el. Nem nagy kikötő de annál bonyolultabb. A legidegesítőbb az volt hogy a Rubyt láttuk mindíg mert nem kicsi meg előttünk volt, csak az istenért nem tudtuk megközelíteni. A portásnéni a szokásos olasz, beszélszhozzáangolulőválaszulolaszul taktikát alkalmazta, és mire találtunk egy robogós port dolgozót már majdnem négy volt. De ő megutatta az utat és mi követtük a saját tempójában ami nekem már kész halál volt. De visszaértünk. És anton csak mosolygott. Hogy ő megmondta. Te nem vagy normális. És én is megmondtam.

Reggel 5kor az ember még nem igen találja a helyét a világban, főleg hogy folyamatosan utazik. Tegnap reggel Bora a tegnap esti partyfaceével érkezett melóba mire megkérdeztem tőle hogy where is your face? Nem sok kelletthozzá hogy ne menjen vissza a kabinba érte de amint megtalálta estig röhögtünk. Azóta jóreggelt\jebello se sto helyett ezt használjuk üdvözlésképpen.

Ma kaptam egy day offot, amit előre eltervezvén Pompei meglátogatására akartam kihasználni. Barnabás is velem tartott és nem kis kalandok árán jutottunk el oda Nápolyból. Az első buszunkon kapásból tömegverekedés tört ki, majda rendőrség elterelte a buszt mit ad isten a pályaudvar elé ahonnan a vonatunk ment. A vonat meg busz jegy napijegy formájában 4 euró volt ami elég türhető egy 7Okm-es túrához. A múzeumban megtaláltam az apróbetüst rész miszerint 24 éves kor alatt EU állampolgároknak 5 euró a belépő nem 12 tehát az is faja volt. Ugye pompei. Megkerültük a vezúvot (kerültetek már meg vulkánt?) és amit látni akartunk az a sablon, a megmaradt hullák meg a kutya. Emlékszem valami töri könyvem borítóján volt a köhögő gyerekmaradványa meg a kutya meg egy másik gyerek. Látni akartam. Bent vagy egy órája mászkálhattunk már, iszonyat nagy tér ez a város, és kurva melegvolt. Hála istennek méterenként kutak voltak amiben jóformán lezuhanyoztunk, de igazán semmi érdekes nem volt. Oké épületek meg romok de hol vannak a hulláim? Nemsokára fel is adtuk a harcot nagynehezen kiléptünk a kijáraton. Hullák nélkül. Ott barnabás felhívta a figyelmemet egy futurisztikus épületre. Bementünk hátha valami van. Volt. 2Onégyzetméter, a kutya a köhögő gyerek meg a fekvő gyerek hulla. Ingyen, gyorsan. Erre csak annyit tudtam mondani hogy fasza. Az állam már leesett majamiban.

Most crew bár, cigI egy sör, tomi jön dicskedős iwiw képeket feltölteni magának. Én megvárom sztem a nikonos képeket a feltöltéssel. Jah és még annyit elkell mondanom hogy FOTÓÓÓS AKAROK ITT LENNIII. Beszarnátok milyen jó életük van . És ha összejön… ha összejön.. fú

Az jutott eszembe milyen rég voltam környén. Mindez valahol monte carloban, egy jachtot bámulva a kikötőben. Nemtudom miért pont környe de jólesett rágondolni. Mindíg jólesik hazagondolni, de amikor már esnék kétségbe emlékeztetem magam hogy, hé, hát mennyire semmirevalónak is éreztem magam ott. Akilencedik cruiseom vége barcelonában tért örök nyugalomra a megannyi lelkes vendéggel együtt. Vártam megint. Álmaim városa legutóbbi alkalommal csak egy rövid ideig töltött fel, most viszont egy új sráccal, Antonnal igencsak belecsaptunk a lecsóba. Sikerült majdnem eljutni addig a köcsög templomig ami örökké épül de a nevét nemtudom, mert senki sem tudja de gaudinak van valami köze hozzá. Mindenesetre jól körbenéztünk, és csak erősödött bennem a vágy hogy itt éljek. Sajnos csak a túristáknak fentartott elemeket sikerült megnézni, de legközelebb a rakendról sikátorokat választom. Nápolyban két nappal ezelőtt elhatároztam hogy kövi fizunál megveszem ott a nikonomat. Nem birok várni, semmire és senkire, főleg hogy tegnap a sony öngyilkos lett és levetette magát az ágyról a mélybe. És többet nem working. A sors is ezt akarta hiszen kaptam mégegy szabadnapot és megint nápolyba, huszadikán. We will see.

Barcelona azóta is baszogatja az agyam. Bár a közlekedés szörnyűságánek hála késtünk is, és majdnem kaptam egy warningot ami keresztül húzná a számításaimat, de egyszerűen nemtudom megszokni azt a várost. Éjjel akarom. Érezni akarom ahogy él, nem csak látni. Mert az a város valahogy más mint a többi. Elmondhatom mostmár hogy elég sok helyen jártam, de Barca adja igazán. Ha jólérzem magam rá gondolok. Egyszer még itt akarok élni. Nem sokat, csak egy picit. Hogy majd hatvanévesen visszaemlékezve elénekelhessem magamban hogy sometimes I feeling like in barcelona. És könnybe lábadjon a szemem.

Fiúk mennek Lányok jönnek. Két új lány érkezett, Csilla a Youth staffba, és Kata a pincérnő. Ádám két nap múlva megy haza, ő már nem érzi a ruby feelinget. Kurvára irigyeljük tomival. Bármit megbasznék egy Túrós tésztáért. A kaja kezd aggasztó lenne a heti változatosságával. Értsd: minden héten ugyanaz. Bár néha fent találok a horin érdekességeket mint például ma a túrós rétest ami azért laza mert sehol nem használnak a világon édes túrót kis hazánkon kívűl. Meg is kérdeztem Rakesht mi van inside in the rétes és lelkesen magyarázta hogy sweet cottage cheese. Mondom neki páré az kurvára túró és nagyon magyar. Hasonló lelkesedéssel el is fogadta. És az ok amiért ilyet találtam itt a görög szigetvilág gyöngyszemei mellett egy amerikai zászlóshajón az az hogy, a word cup örületében a horizonon van a vacsora, mivel közelebb vana kivetítőhöz, és amikor mindenki spanyol színekben szurkol, spanyol anyanyelvvel a spanyoloknak, mi német bravarian beerfest stílusú kaját adunk, ami egyébként olyan dolgokat tartalmaz mint pl marhapörkölt, debreceni kolbász(debreziner) meg túrós rétes. Ergo itt valamit nagyon elbasztak. Oké a pörkölt neve kiírva Hungarian gulasch de akkor is. Ez a mienk. Nem a németeké. Ami még a vacsoránál falhozbaszott az az volt amikor a deck 14-on (a horizon alatt lévő konyha ami táplál minket) süti után kutatva benéztem a sütőbe és egy egész konkrét disznó csapodótt ki elém fejjel előre, és pár percig szívizombénulást kaptam. Maga a malac bizony még nagyon is eredeti állapotában volt annyira hogy a fogaitól elkezdve a szemééig minden a helyén volt és nagyon morcosnak tűnt, mint aki nem igazán fogta fel hogy már eltávozott az örök moslékmezőkre. Ez a malac- ferdinand, később remek képek témájávávált amin többen nemi erőszakot imitálva hátulról adják neki, a testartása igencsak szexuális formájának köszönhetően.

Tegnap ismét megtalált egy mexikói felszolgáló hogy cserélni akar névtáblát úgyhogy ma Juan voltam acapulcóból. A hiba az volt hogy ma látott ezzzel a kis poénnal az F&B manager, a fő chief meg az összes főnököm és hála istennek a nagyobbak viccesnek találták a kissebb főnökök meg le vannak szarva aztán.

Jövőhéten veszem meg a drága kis nikonomat amit egy sikeres fotós szekció látogatásnak köszönhetek. Melós ruhába mentem felérdeklődni és nagyon meglepett milyen készségesen fogadtak. Mintha csak utas lennék. Egyre jobban várom már azt a januárt..

Szöszö ma hazatért végleg. Feladta a hajós életet 8 év után és sajnálom hogy csak pár sör erejéig tartott a búcsúbuli de vigyázni kell a bulikkal így a végkimerüléshez közel mert tarthatom a sajátomat is. That’s why nem nagyon járok már a crew bárba se. Próbálok elaludni mielőtt rakesh 11kor megjön mert felkapcsolja a neont meg sepreget és olyankor kiakasztanám a máját a kilincsre legszivesebben. Tomi már halad a hajós élettel, egyhónap és sztem már megérti mifolyik körülötte. Odafent nem túl rózsás a helyzet mostanában. Reggelente csekkol a háromfülű fülöp faszkalap Tantai, és kkétperc késésért képes beszólni. Kispécizett magának. Úgytunik az összes magyart el akarják üldözni a hajórólhogy átvegyék a hatalmat. Zsolti is menni akar, Ádámnak meg letelik lassan. Lacinak úgyszintén. Elfogytunk. Elég szar érzés. Sürgősen menekülnöm kell a Photo Staffhoz. Most már van egy kicsit széleskörübb véleményem az egészről és ha esetleg olyan ember olvassa ezt a blogot akit érdekel a hajózás annak aztmondom: Mindenképp próbálja ki. De! Angol. Nem létszükség komolyan. Illetve nem feltétel. De minnél jobban beszélsz, annál jobb poziciókat kaphatsz. Van itt magyar officer is. Bár homokos és már alig tud magyarul. Nah de ennyit a kis siránkozásról. Ezt a három hónap teszi. És még van három basszus :D De ha egyszer hazajutok olyan zsíros lesz visszagondolni hogy ihaj. Jepp. Santosh teljesen elcaposodott. Azthiszi már ő a főnök pedig csak egy lófaszjancsi. Egyre többet beszólok neki olyankor befordul és egy darabig csöndbe van de buta szegény. Alapvetően minden indiai buta. Meg a fülöpök is de ott van egy két kivétel. Az élelmes népség. Nemírok ma többet. MSNt akarok.

3 hónap telt el azóta, hogy Miamiban elvesztettem az eszemet. Itt a felénél nem úgy tűnik hogy valaha is vége lesz ennek. Józsi mondta hogy az első szerződésnél úgy fogom várni a végét, mint a negyedikes a csengőt egy kora nyári pénteken. Furcsa. Első szerződés. Eszembe sem jutott több szerződés lehetősége, és mégis itt, miután tapasztaltam a poklot, fel sem merül hogy ne folytassam. Egyik nap a midship egyik liftjében egy olyan kiírást pillantottam meg hogy: Ruby Princess Dungeon Fortress. Amikor Rakesh felkel háborúba indul. Reggel nincs jóreggelt köszönés, maximum annyi hogy Welcome back to the Hell. És megannyi siralomének. De sosem állnak le. Mindíg visszatérnek. Meg kell találni a koktélpartit a pokolban, különben csak az idődet vesztegeted. Én megtaláltam. Sőt megtaláltam a hajó purgatóriumát isami elérhető számomra. Már egyhónapja azon szervezkedem hogyan válthatnám valóra a leges legnagyobb álmomat ami kihatással lehetne az egész életemre. Fotós, hajón. Department váltás egyszerű. Csak jókisfiúnak kell lenni, lehúzni ezt a szerződést és 4es átlagot elérni a végértékelésen. Mint a suliban. A másik fele a dolognak homály még, hogy milyen fajta bizonyítvány kell és mennyi gyakorlat. Ha hazamegyek és a cég hagyja elmegyek egy gyorstalpalóra és semmi gáz nincs. Viszont ha nem elég egy sima oklevél kénytelen vagyok több pénzt gyüjteni 3-4 szerződéssel. Magát az eszközt még a hajón megveszem egy crew sailen nagyon olcsóért. Nikonban gondolkodok mert az a céges gép is. Ha minden klappol jövő márciusban semmi akadálya hogy fotós legyek, és ha egyszer megunnám a matrózságot, kezemben lenne egy fotós és egy szakács referencia a Princesstől. Jól hangzik nem?

Vissza a pokolhoz kicsit. Jött egy új srác. Nagyon sötét indiai seggfej hajjal, a legrosszabb. Dagadt, csúnya,szemét,munkagyűlölő -és a lényeg- homokos. Betették mellém hogy tanítsam hát ez volt a horizon legrosszabb húzása. A gyerek hangjától falra mászok de nemértem amit mond mert ez a fekete fajta ez nem tudja megkülönböztetni az angolt a nyelvétől, annyira hogy nemérti a többi indiai sem. Ez halál komoly. Indián belül sok nyelv van és sokszor nemértik egymást és valami hibrid nyelven beszélnek. Ezt alkalmazta ez a jógyerek is. Mindíg túl közel volt, nem csinálta meg a munkáját, és inkább megcsináltam helyette minthogy beszélgessek vele, és tegnap este már komolyan elgondolkoztam rajta hogy bemázolom a PT-nél zaklatásért, de imáim meghalgattatak és ma a crew office előtt láttam a hazamenők sorában. Aztmondta anyja beteg ,ami nyilvánvaló -haza akarok menni mert anyu tényleg beteg lesz a sok siránkozásomtól- szöveg. 4 nap után. Haza. Halleluja.

Adrien is feladja. Velencében anyja lebetegszik, ill már lebetegedett, de akkor repül. Adrien nem bírta ezt már az első naptól. Mindennap ivott mint az állat és reggelente szopott mint a torkos borz. Áthelyezték már mindenhova hogy vegye észre magát, megjárta a legalját a preparationt is ahol félveséjű múzeumi fülöpök szeletelnek naphosszat de nem tanult. Aztán valamikor kéthete elhatározta h hazamegy és lenyugodott. Visszatették a horizonra rögtön de neki már megvolt a terve. Mindenki az anyu beteggel megy haza, mert akkor még visszatudnak jönni meg a repjegy is ingyen van. Gábor is haza akar menni de ő Efottra. Neki szabad 8 év után.

Bora kiesett a látókörömből mert, nagyon nem egy időben melózunk. Viszont markóval nagyon egyben. Kusadasin megint volt Jade beach és eléggé elhatározottan kimentünk, kezdődő betegségem ellenére is. Markó ügyesen megmondta a taxisnak hogy a ladies beachre megyünk én meg nem hallottam, és amikor ottvoltunk és rákjérdeztem hogy Markó édes fiam mégis hol a picsában vagyunk, akkor derült ki a turpisság hogy Markó ezt elbaszta. Random elindultunk gyalog a szerintem jó úton, és kezdeti kételyeink ellenére félóra alatt oda is értünk, de a hatvan fokban mire megérkeztünk markó már majdnem meztelen volt. Gabit még elkaptuk félórára és belefért 3 ingyen sör is meg egy gyros de elég instantnak tűnnek a földi paradicsomok néha így rohanva. Ezt most hála márkónak.

Meglett a böjtje a dolognak másnapra azaz tegnapra már lázas lettem és köhögök mint egy tébécés. Egy fél napot lehúztam haldokolva majd elmentem a medicalba ahol kedvenc dél afrikai dokimmal megosztottam a gondomat és felajánlott másfél nap szabit ami hihetetlennek hangzott. Pedig tényleg. Tegnap elképzelhetetlenül sok időm volt és ha ma reggel nem lett volna crew drill( vészhelyzet gyakorlat-egy óra alvás) akkor még pöpecebb lett volna. Most itt ülök a kabinba és fájlalom a szokatlanul sok alvás(9óra) hátfájdalmait amit ma felhasználtam a kontrollon a dokinál hogy hátha a köhögés miatt van.

A végére még annyit hogy telefon kényes téma. Sokmindenkit nem hívtam fel akit felkellett volna ennek az az oka hogy akit tudtam megpróbáltam az elején aki kimaradt az már csak otthon kommunikálhat velem mert az elejlén bár nemérdekelt meg nemfogtam fel de százezret eltelefonáltam gyerekek :D

Úgy egyhéttel ezelőtt érkezett egy új srác. A szokásos zavart ábrázat, amiről az ember le se tudja mosni hogy az se tudja fiú e vagy lány. Én és stefan -egy ukrán arc- beszélgetést kezdeményeztünk vele hogy azért mégis nah. Jólesik az az embernek. Névtáblája még nem volt, és az angoljából sem lehetett leszűrni honnan jött mert elég tiszta volt. Olasz. Ha olasz márpedig akkor nem szarral gurít. Régen a konyhákban a hajón csak olaszok dolgoztak de valamiért eltűntek, ezért most őket nagyra becsülik, és meg is fizetik őket. Nahmeg hogy milyen ranggal érkeznek. Simonenak hívják és 1^st cook. Első szerződéssel. Nem semmi ,mondtam. Onnantól kezdve óvatosan közelítette mindenki.

Corfun kihívtam magammal hogy kapjon egy kis friss levegőt a kezdeti zavar után amire igent mondott. 2 perc alatt megtaláltuk a shuttle bust mintha itt születtünk volna. Örömmel hallottam hogy ő is inna egy sört. Ahol letett a busz nemmessze találtunk egy hangulatos éttermet egy templom árnyékában. És mesélt. Elmesélte hogy anyja apja le se szarja, és amint végzett a sulijával egy hátizsákkal elment ausztráliába és online keresett melót. Talált. A kontinens közepén a sivatagban. Havi 8OO ezernek megfelelő ausztrál dollárt kapott és élete legjobb élménye volt. Csak hát lejárt a vízuma. Ezután nyakába vette európát és dolgozott mindenfele. De sosem állt meg. És sosem fog. Mostmár velünk utazik. Azóta mindennap megiszunk egy sört meló után a világ valamelyik pontján.

A másik két jómadár akivel sülve főve az Bora, és Marko a szerbek. Én nem is tudtam h a szerbek ilyen jóarcok. Boráéknál otthon sok pénz van mer anyuci bírónő apuci travel agent a tesók meg a világ minden pontján kanalazzák a banán joghurtot. Bora a család fekete báránya ő nembír a seggén maradni. De most ő is kiugrott. Egyébként ő fotós volt otthon csak nem sikerült a felvételije hajó fotósnak. Athénben bemutatott a nővérének aki felajánlotta hogy jövőre mehetnék vele fotózni. Nem sömmi.

Marko egyszerű paraszti családból származik semmi különös múlttal, de iszonyat jófej ő is. Ő régebben jött csak nem egy helyen dolgoztunk. Vele először Rhodoson beszélgettem amikor elhatároztuk hogy a tengerben ülés , és leégés, sörrel lenne fless ígyhát marko mezitlább befutott a piacra és szerzett mannát. Onnantól tényleg fless volt.

Szóval így áll most a főbb külföldi baráti köröma konyháról és ezzel a bagázzsal megyünk ki mindennap. Tegnap Monte Carloban voltunk ahol egy laza jacht csekkolás és a milliárdosok fikázása után megmásztuk a hegyet ahol az erőd van és megin azon voltam hogy eddig ez a legszebb hely amit láttam életemben. De tényleg. Lenézve apró alakok hangyáztak a mély és világos kék tengerkörül amibe be be lógtak a lemenő nap által megvilágított cédrusok. A háttérben a maroknyi város felhőkarcolói és egyéb lenyűgözó épületei tornyosultak. Ide még vissza jövök-gondoltam. Aztán az utvonalat csekkolva rájöttem hogy tényleg. Még vagy négyszer.

Holnap ujra Roma, es adagolom a folytatast de elotte ugyereztem meg kivanok szolalni. Eltelt majdnem harom honap es lassan az egesz felenel jarok. Oktober 5en az utolso europai kikotonkben hagyom itt a rubyt, es egy mas emberkent terek haza ezt mar biztosra veszem. Vilagot latok, nem szarul gyerekek, santorini utan volt egy olyan erzesem hogy ezt mar nem birom felfogni, amikor egy vulkan kratereben allt a hajo. Es meg mennyi de mennyi minden var ram. A melo? bezony nem egyszeru, de nem is igazan a melo, hanem a monoton beosztas a nehez. Rengeteg uj baratom van a foldgolyo minden pontjarol es ez szinten nagyon durva elmeny. Estenkent felvaltva almodozom a jovomrol es a multamrol. Latom a csarlis sorozeseket es a tajfoldi nyaralasokat. Tenyleg megcsinaltam volna? Sikerult?

holnap folytatas...

Ahogy igértem a részletes :

Proli

Már jóideje hogy nem keltem korán. Furcsa volt bele gondolni is hogy vannak emberek akik hajnalban léteznek. Nyüzsög a város. Tömött megállók, anyázó sofőrök. Olyan pestiesen ugye. Kizárólag a szükségről szól minden. Mosolymentes napszak. Egy reggelt általában utálni vagy nem tudomásul venni szoktam, de ez a reggel természetellenes izgalommal töltött el. Hiába keltem négykor, három óra alvás után, pörögtem mint béka a turmixban. Kezemben a fekete kínai böröndömmel épp világgá menni készültem. Már évek óta készültem rá mégis, azon a reggelen valahogy nem akart simán menni. Egyértelmúen azért mert folyamatban volt. Márpedig felkészülni sokkal könnyebb mint átélni. Vibrált körülöttem a levegő, és mindenre úgy néztem mintha utoljára látnám. Sosem gondoltam volna hogy honvágyam lesz egyszer otthon. Nem hittem hogy egyszer nem fogok fintorogni a pesti reggelre, sőt, azt kívánni bár örökké tartana. De nem. Repültem. Repültem Ferihegyre.

Valamikor decemberben az első nagyobb havazás napján, egy házibuliban ahol sok világot látott ember volt (és hányt), többet ittam a semminél, és igen felbőszített hogy semmit sem kezdek az életemmel. Világot akartam látni, és élni a szakács szakmám lehetőségeivel , de eddig csak Pestig jutottam, és délutánonként tizforintosokat kerestem az albérletben hogy tudjak ebédelni. A kiadós szárazkiflis vacsorák után már csak valami olcsó csehót kellett keresnünk hetero élettársammal Dáviddal , és le is zártuk a napot azzal hogy majd holnap keresünk munkát. Így ment ez hónapokig. De azon a bizonyos házibulin elpattant valami belül,és már pontosan nem emlékszem hogyan , mert igen ferdén tértem haza, elkezdtem a neten turkálni valami igazán fain dolog után. Reggel hatkor a születés fájdalmával ébredtem a vergődő telefonomra. Valami Ildikó valami cégtől. Menjek be. Gyakran kaptam ilyen hívásokat, mert a szándék megvolt a munkavállaláshoz csak a végső pillanatokban valahogy mindig sikerült elkúrnom valamit. Dávid detto. Voltunk MLM előadásokon, bejártunk kismillió éttermet, és nem maradthatott ki a jó öreg teszkó sem, mert ugye a legkisebb is számított. Aznap vagy három helyre voltam hivatalos, úgyhogy ez volt a legutolsó a listámon. Dolgoztam egy utcai virsliárusnál, de mindketten tudtuk hogy sosem fog fizetni. Időm volt, a remény hal ,meg ugye utoljára. A hopefish. Meg nem szakadtam,és legalább a főbérlőink akikkel együtt laktunk, Marci és Julcsi , a farkastestvérek, sem azt látták hogy csak esszük a rezsit de nem fizetjük.Persze nem tudtam maradéktalanul fizetni azt sem. És hát ugye anyám sem milliomos odahaza, a rötgen asszisztensi bérével. Nőtt a feszültség fogyott a keret. Egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. Úgyfestett nincs kiút. De azon a reggelen, sokminden megváltozott amikor a Jókai utcában végül ugydöntöttem kések a drága virslis barátomtól, és megnézem ezt az Ildikót. 6 emelet megmászása után, ott voltam ahol lennem kellett. Egy fiatal szőkésbarna hölgyemény angolul köszöntött, és Ildikóként mutatkozott be. Újraindtottam az agyam és felfogtam hogy ez nem egy árufeltöltoi meló. Ez a jövőm. Ez most a jelenem. Anyám hét éve azt mondta az utolsó szakvizsgám előtt, ezzel a szakmával süthetek krumplit oroszlányban, de főzhetek a világ körül hajózva is. A vizsgát elbasztam, mert a húzott tételem főétele, a matrózhús,emberi szervezet által fogyaszthatatlanra égett,de a szenvedély a főzés iránt valahogy megmaradt. Hát most itt vagyok. A fekete kínai bőröndömmel, a friss első útlevlemmel, a repülőjegyemmel, és gyenge angoltudással,utolsót szívok a pesti szmogból, és be-checkolok ferihegyen. Miamiba megyek, a világ egyik legnagyobb óceánjárójára. Szakácsnak. Aztarohadt.

A tény hogy az angolom tényleg gyenge, akkor tudatosult bennem amikor a repülőn már a stewairdress-t nem értettem rendesen. Sőt aggasztott a dolog. Hála istennek a kilátás, és a filmek a gépen nem hagyott ezen rágódni, és persze segített az a hat német sör is amit azért sikerült igényelni. Körülöttem pénzes németek voltak mindenhol, elvétve egy két amerikai üzletember. Figyeltem az angolnyelvű beszélgetéseiket,hogy teszteljem magam,és egy két dolgot azért sikerült leszűrni, de ha hozzámbeszéltek volna nem biztos hogy nem kezdek őőő-zni. Közben még az óceán előtt próbáltam kiszúrni amszterdamot, és skóciát a felhők alól de nem jártam túl sok sikerrel. Tizenkét óra, 3 doboz műanyag étel, hat sör, és 5 film után megérkeztem Floridába. Welcome to Miami, harsogta egy mocsok nagy tévé, és a sötétített ablakok mögül megláttam életem első természetes környezetben élo pálmafáit. Aztán George a fess fekete reptéri munkatárs megkért hogy kövessem, és egy pár méter után leültetett egy nem szimpatikus társaság közé, hogy itt tessek várakozni. Az útlevelem persze elkobozva. Laza pánik, mexikói bevándorlók, kubai partizánok, indiai családok körében akiken látszott hogy nem a hetesbusszal jöttek kétperce. 1 óra semmi, után kezdtem egy pindurit gondolkodni azon hogy most akkor nem is jönnek ki elém a reptérre? Vagy én nem érek oda? Egyáltalán hol van a hotelem? És még sosem jelentkeztem be hotelbe. Túl sok kérdés ez nyolcezer kilóméterre az árpád-hídtól. Vagy százszor végignéztem a termen. Egy italautomata, a falon nem igazán kettőhuszas konnektorok,kék várószékek akár egy korházban, és spanyolul beszélő fegyveres munkatársak. Immigration. Bevándorlás. Welcome to Miami. A tévé hamar az idegeimre ment a 2 perces üdvözlésével amit körül-belül kilencvenszer sikerült végignézni. Túl sok minden volt bizonytalan, és még több dolog lett bizonytalanabb az órák múlásával. Egyáltalán mire várok? Nemsokára egy szerintem szintén kubai hölgy jött be. Majdnem minden dolgozó kubai lehetett, legalábbis nem hiszem hogy spanyol fekete emigránsok. Vagy valami hasonló. Franciául beszélt, és neveket sorolt fel. Az enyémet is. Jeleztem hogy itt vagyok, sőt nagyon ittvagyok. Azthiszem a csomagommal kapcsolatban közölte hogy még megvan. Hát köszönöm veri mács. Eszembe sem jutott hogy még azért is kellett volna aggódni. Vártam. Csak vártam és vártam. És mások is vártak. Félóránként egy embert felkértek hogy menjen oda az ablakhoz és boldogan távozott. Olyan ötvenen lehettünk, szerintem ötven országból. Gondoltam, egészen addig amíg egy szívmelengető mondat meg nem csapta a fülemet. “A faszomért kell eddig szarakodni már” Ő volt Józsi. Velem szembe ült végig. Bemutatkoztunk és közölte hogy hajóra tart. Már ötödjére. Fotós. Józsi a legjobbkor jött. Minden kérdésemre választ kaptam. Közölte hogy soha nem jönnének ki elém, tehát ne aggódjak. Onnatól kezdve már együtt anyáztunk a hatoságok felé. Alig egyóra múlva egymás után közölték a neveinket és mehettünk. Mentünk. Józsi nélkül még mindig ott lennék. Elég méretes reptér. Rohangáltunk a harmadik és második emelet között, hogy hova jön a shuttle buszunk ami elvisz a hotelba. Úgy a harmadik buszon akadt is hely. Józsi csendes, és megfontolt gyerek. Tudta mi hol és mikor a legjobb. Hamar megérkeztünk a hotelbe. Ott viszont én újabb bonyodalmak elé kerültem. Nem volt foglalásom. Na hoppá. Józsi közölte hogy hívjam fel a céget, én meg megkérdeztem jól érzi e magát. Felhívta hát a nevemben, és beszélt a receprcióssal majd közölte hogy vacsorázik amíg elintézem. Jóétvágyat Józsi. Csakhogy a kedves szintén spanyolajkú hölgy közölt valamit amiből csak annyit értettem hogy nem jó ez így, és Józsi nélkül ez már nem voltvicces. Felhívtam hát a céget énmagam is. A vonal halk volt a diszpécser meg eléggé angolul beszélt. Közben a recepciós hölgy is kiabált felém, és a vonal másik végén is nagyon magyaráztak valamit, úgyhogy 24 óra nem alvás, 12 óra repülés, 6 sör, és a sokk hatására, odaadtama kagylót az éppen elfoglalt hölgynek hogy beszéljen ezzel ez Úriemberrel és kurvagyorsanadjanak már egy kulcsot. Életem egyik legszebb döntése volt ez. Egy perc be se telt, már kezembe volt a hotelkártyám, és a vacsorajegyem. Felmentem a szobámba, és hát. Nem az a koleszfajta na. Kétágyas, dohányzó,plazmatévé,kávéfőző. Kigyönyörködtem magam és húztam le vacsorázni . Józsi már végzett és megkérdezte nem e akarok sörözni utána. Már hogy a picsába ne akarnék Józsi. Elsiettem a vacsorát, és villámgyorsan a bárban voltam. Egy heinekem, egy heineki. Kiültünk a teraszra és este tízkor megcsapott a párás meleg. Isteni érzés volt. Pálmafák amerre csak néztem, és hotelek. Meg a mindenhol jelenlévő víz. Everglades. Levoltam nyúgözve. Szerintem azóta is levagyok. És józsi mesélt. Csak mesélte merre járt a világban, és én hallgattam és beleéltem magam. Otthon sokan csak sírtak milyen nehéz a hajós élet. Józsi nem sírt. Aztmondta buli az egész. És én hittem neki. Aztán előhúzott egy üveg pálinkát. Ott. Miamiban, a pálmafák alatt, éjjel tizenegykor, a medence mellett. Egy buli az egész.

Másnap reggel ötkor az AC\DC Highway to hell-ére keltünk józsi ipodja által. Gyors reggeli után Józsi a Grandra készülő buszra , én meg a Rubyra készülőre szálltam készültem.Laza kézfogás, és aztmondta még találkozunk. A buszon egy listán alá kellett húzni a nevemet ami nyílván nem volt rajta, de Józsi arra tanított legyek laza, tehát ráírtam a nevem. Lazán. Aztán csak bámultam kifele az ablakon, és természetesen úgyéreztem magam mint egy amerikai filmben. Sárga iskolabuszok, taxik, pálmafák, felhőkarcolók. Bármennyire is elhatároztam hogy nem fogom magamnak feltenni azt a kérdést hogy, mit keresek én itt, akaratlanul is ezt kérdeztem folyton. Körülbelül félórás buszozás után, megláttam azt amitől végleg a padlón maradt az állam. A Ruby Princesst. Akkor még csak messziről, és el sem tudtam képzelni közelről. Egy gyorsbechekkolás, és már egy teremben is voltam századmagammal, ahol egy két papí kitöltése után várakozni kellett. Én nem igazán tudtam mire, de ahogy elnéztem minden munkakör embereihez odajött egy supervisor, és fölszedte őket. Csak vártam és vártam. Közben megismertem egy kanadai arcot aki operatőrnek jött a hajóra. Túl sokat nem tudtam vele beszélgetni a hiányos angoltudásomnak hála de azért megmaradt a lénye a fejemben. A neve viszont nem. Azt valahogy kikell érdemelniük hogy megjegyezzem. Valaki a terem túlsó végében azt kiabálta hogy dining room. Hát van némi közömhozzá gondoltam és követtem a tömeget. Azért is gondoltam h ez jó ötlet mert a terem kiürült nagyjából. És akkor megláttam testközelből. Iszonyatos gépállat. Nem lehet fotóról elképzelni mekkora hajó ez. Bevezettek a gangwayen(a bejárata a hajónak) és onnantól kezdve mintha egy labirintusban haladtunk volna. Amikor megérkeztünk a dining roomba, hamar kiderült hogy itt a pincérekről van szó, tehát jól elbasztam valamit megint. Közöltem hogy szakács vagyok és vigyorgó szemekkel kértek hogy várakozzak, csak ha már ilyen ügyes voltam. A táskámon ülve vártam hogy egy vadidegen megtaláljon és elvezessen valahova ahonnan már tudtam hogy nem találok el sehova. Innen már nincs kiút. Figyeltem a rakodó munkásokat, volt köztük egy fekete, raszta ikerpár, akik igazán keményen néztek ki. Lassan elfogytak körülöttem az emberek, és megint elvesztettem a fonalat. Egy rohadt hosszú folyosón voltam, a táblák szerint az M1en. Gondoltam ez a fő folyosó. Jól gondoltam. Nemsokára meg érkezett az emberem. Egy indiai supervisor. Bemutatkozott, én is, de mindketten elfelejtettük egymás nevét. Elkísért a chef officehoz amihez a konyhákon át vezetett az út. Pontosabban csak a Deck(fedélzet) 5-ön lévő konyhákon át. Egy ilyen galley(ez a neve a konyhának itt, és igazuk van énsem hívnám konyhának) nem szarral gurít. A mérete felér az összes eddigi munkahelyem együttes méretével. Ha nem nagyobb. Itt nem fazekak vannak, hanem ötszáz literes konténerek, beépített keverőkkel. Végig kamilláztam az utat. A chef officenál ott volt már az összes újonc. Akikhát sokszerződéses illetők, én voltam az egyetlen igazi újonc. Eléggé annak is éreztem magam. Egy hely ahol senki sem ismer. Senki sem ismerhet. Itt bárki lehetek. De jelen pillanatban csak egy név vagyok , amit már harmadjára szólítanak, mert az agyam még magyarországon van. I am. -mondtam. Ok. -mondta, egy magas filippínó szakács aki a kabátját elnézve nem akárki lehet. Ő volt Diala a Sous Chef. Az új főnököm. Amint a nevek végére értünk megkezdődött egy oktatás-ruhaszerzés-ágynemu-és kabinavatás hadjárat. Elvittek mindent beszerezni, végül megmutatták a kabinomat és a supervisorom el próbálta magyarázni mikor hova menjek, de inkább leírta végül egy fecnire hogy mit hol mikor, mert igen bambi szemekkel néztem rá. Becsukta az ajtót és egyszercsak ott voltam. A kabinomban. Az én kabinomban. A 3553-ban. Nem olyan kicsi mint képzeltem, de semmiképp sem nevezhető tágas élettérnek. Emeletes ágy, kék függönyökkel, oldalt egy wc, zuhanyzóval, egy lcd tv, telefon, és egy szekrény. Ami kell. Két dologra volt szükségem, egy cigire, és egy wc kagylóra amibe bele ereszthetem a sárgát, mert vagy egy napja elfelejetettem pisálni. Nem volt nagy kihívás megtalálni az öt négyzetméteren a budit, viszont visszaköszönt az új lakótársam régebben kibocsájtott sárgája a kagylóból, aminek nem igazán örültem, mert leperegett előttem hogy még köszönünk egymásnak az elkövetkezendő hat hónapban párszor. Wc papírnak hült helye sincs. Furcsa. Aztán kopogás, kilincs mozgás, és bejött. Rakesh, mutatkozott be. Indiából. Szevasz Rakesh. Peter. Hungaryból. Leültünk és megkínált egy kólával. Akkor jutott eszembe hogy szomjas is vagyok. Megkérdeztem hol tudok rágyújtani. Itt,mondta. Perfekt, mondtam. Nem sokat beszélgettünk, de hamar levágtam hogy nem lesz vele nehéz. És ez az egész. Itt vagyok. Túl a legnehezén. Leültem és egy cigi elszívásával, megünnepeltem a megérkezésem. Van jövőm. Ez új. Na de hol a WC papír?

Az első két napban sikerült eltévednem, szinte óránként. Köszönhető ez annak is hogy, első két napomon aTRident grill nevezetű hamburger bárban dolgoztam, aztán meg áthelyeztek a Horizont Courtre, hogy véletlenül se jegyezzek meg semmit. Kaptam még egy főnököt, egy filippínó sous chefet, Taitai-t. Senki sem problémázott azon hogy gyengén kommunikálok mindenkivel, sőt Taitai egyenesen azzal mutatott be a grillben, hogy nem beszélek semilyen nyelven. Ezt valahogy mindenki felfogta és korrektül kezelte. Lassan beszéltek hozzám, de az akcentusok tengerében állandóan elvesztem. Rengeteg indiai, és filippínó van. Őket megérteni igazi kihívás. Megértetni magam, meg olykor lehetetlen. Főleg hogy az angol mellé párosul a hajó nyelv is ami olasz, és fülöp szavakból áll, mint például a ‘babaloo‘, ami hülyegyereket jelent, vagy a ‘brata’ ami sok munkát. Nemsokára a trident grillt elfelejthettem és kaptam egy új beosztást, 7-től este 9ig kétóra szünettel délután. Ezentúl a Horizontban reggeliztettem aztán ebédkor be a grillbe és sütöttem a frissen sülteket az ebédhez, Erikkel a szintén fölüp szakáccsal. Mert fülöp mindenhol van. Hajós nemzet. Kicsit buták, de megvannak köszönik szépen. Erik nem nagyon beszéli az angolt, szerintem már öreg hozzá. Tőmondatokban beszél ami kapóra jött. Megértettük egymást. Amikor végeztem, többnyire kimentem az aktuális országba szétnézni, vagy ha tengeren voltunk, aludtam, hogy aztán újra nekifeküdjek a hátralévő 5 óra melónak, ami már csak takarításból állt meg este kétórára álldogálásból és mosolygásból a Café Caribe-ban. Mindkét étterem a hajó tetején a Deck 15ön van, és gyönyörú kilátás nyílik az akármire. Nájsz. Megnyugodtam.

Még a trident grillben ismertem meg Henryt, a mauriciusi fenegyereket akivel megtörtént az első komolyabb beszélgetésem az otthonomról. Együtt dolgoztunk vagy két órát, és először egyáltalán nemtetszett az arca, de késöbb kibékültem ezzel a fekete sráccal. A humora tullép a hajóhumoron és valahogy az sem érdekli ha ezzel sérti a jóizlés határait. Laza, de komplett. Ő kísért először a Horizonba. Eszméletlenül összezavart az út odáig, mert túl sok mindent kellett hirtelen feldolgoznom. Például a mosogatót, amit innentől dishwashnak hívok. A dishwash lenyűgözött. Egy hatalmas tér, egy acél asztal középen és annak a közepén egy nyitott csatorna ahova a kajamaradékot kell önteni. A maradékot pedig egy folytonos vízfolyam viszi a pulperbe, vagyis a darálóba. Ezen a szent helyen hallottam a hajón az első magyar szót. -Magyar vagy baszki?

Ő volt Isti a buffet steward, az első magyar akivel találkoztam. Kurva jó érzés volt

végre magyarul beszélni, még ha nem is telt el 1O óra azóta hogy utoljára beszéltem a Józsival. Isti felvilágostott hogy kb tíz magyar van a hajón. Szép arány, gondoltam a kétezerfős személyzet között. Megkérdeztem egyszer nem iszunk e meg egy sört. Nem válaszolt. Aztán hivattak. Aznap nem hallottam több magyar szót.

Este hétkor végeztem, és sosem voltam olyan fáradt mint akkor. Egész nap felesleges munkákat végeztem, és koncentráltam hogy megértsem a hozzám beszélőket. First contract? Ez volt a leggyakoribb kérdés. Hát persze hogy az. Hány éves vagyok? 21.De fiatal! Az. Hamar kiderült hogy én vagyok a legfiatalabb a hajón. Hiába vannak nálam 2 fejjel alacsonyabb , és babaarcúbb emberek, akikből a tizenhetet sem nézném ki, családos emberek a harmincas éveikben. Nemtudom mit esznek ezek. Vagy mit nem. Másnap reggel a horizonban jóval később ébredtem fel mint ahogy odajutottam nagynehezen. A meleg reggelis pultot töltögettem és rohangáltam fel alá hogy úgynézzek ki mint aki nagyon dolgozik. Dél körül jutottam levegőhöz a tegnapi dishwashba menekülve. Látván hogy sokan csinálják , én is futva bekaptam egy zsömle véget, ami itt igencsak kissebb mint az otthoni vizes zsemle. Egy safari inges (zöld dzsungel mintás, ez az alap) feszolgáló gyorsan közeledett felém és az kiabálta hogy my pajzano. Odanyögtem egy ‘jej’ -t hogy tudomásul vettem de mi a rákról beszélsz alapon. Aztán közölte hogy ez honfitársat jelent. Hajónyelven. Ádám. Egyből jobb arcnak tűnt mint az Isti. Meg is beszéltünk egy esti sörözést. Amiből részemről alvás lett, amit másnap kicsit zokon is vett. Az a másnap már valamivel rutinosabbra sikerült. Taitai kitalálta nagy humorral hogy Peter Pan-nak hívjanak. Annak hívtak. Egy indiai gyerek akárhányszor meglátott dalba foglalta ezt a név kombót. Ő volt Santosh. Aki még a mai napig is ezt csinálja.

Este összejött a sösi-tali. Ádi felvitt a crew bárba és beavatott a hajó alvilágibb titkaiba. Honnan lehet olcsó cigit, piát szerezni, kikre kell figyelni, hogyan kell megszöknia duty alatt. És hasonló fontos dolgok. Elengedhetetlenek a teljes értéku élethez így bezárva.

Mocsok gyorsan eltelt két nap, és meg is érkeztünk Arubába. A laminexemet, azaz a ki-és beszálló kártyámat valamint a hajón a mindenkori útlevelemet, aznap megkaptam de ahogy a fejem is mutatja a laminexen, nem voltam épp karibi hangulatban úthogy átaludtam inkább ezt az általam eddig nem is ismert országot. Másnap Grenadán viszont körbenéztem. Kint az itthoni laza tavasz után a harminc fok , és az igen durva pára, eléggé leszedált hirtelen, de imádtam. Imádtam hogy többezer kilóméterre vagyok az otthonomtól, egy országban ahol én vagyok a messziről jött a túrista, a világjáró, én vagyokvégre az aki akartam lenni. Nájsz. Fölmentem egy általam szimpatikusnak talált hegyre, nem éppen a túrista útvonalon és körbenéztem. Ott egy pöppet nem kaptam levegőt, egyrészt a pára, másrészt a kilátás miatt. Előttem volt egész Greanada, rózsaszan virágokkal, hatalmas hegyekkel, és türkiz kék karib tengerrel. Elővettem a fotógépet, és kicsit elmosolyodtam amikor megláttam hogy az előző képen még Zolika rak tüzet majkon, a következőn megt egy Clipper nevű teherhajó ringatózik egy halványkék öbölben. Egy vigyornál nem futotta többre mert , még nem igen tudtam hogy kell megnézni mikor indulunk úgyhogy spuri vissza ha nem akarok Grenadában élni. Bár nem is rossz elgondolás. Visszafele láttam egy iskolát, olyan igazi egyenruhás kisnéger lányokkal, (ez elég pedofilul hangzik) és megláttam fentről a Rubyt amit ismét érdemes volt lekapni. A kikőtó 2O méter széles dokkja olyannak túnt mellette mint egy horgászstég a balatonon. Nem tudtam még felfogni azt a méretet.

Visszatérve, leégve, leizzadva, és még sok más le, indultam is melózni és rájöttem hogy a délutánban csak a szendvicsek basznak ki velem. Ugyanis a fóli

Ázott szenyókat elvileg nem szabad kidobni, hanem a crew messnek kell adnI de ők nem igénylik, ezért mégiscsak kikell dobni de vigyázzak mert ha meglátja egy csíkos vállú akkor megyek haza. Nah fasza. Viszont előbb kikell csomagolni mert a dishwasher nem eszi meg a műanyagot mert a kajamaradék megy a halaknak, és a halak nem esznek plasticot. Tehát a halak érdekében napi többszáz szendvics fölött nyírtam a hátamat meg a kezemet, miközben hallgattam hogy “jamo Peter” azaz gyerünk. Faster. Azokat a pillanatokat gyűlöltem. Szívből. Egy valami azért jó volt ebben az egészben, renógeteg új arcot ismertem meg akik álandóan jöttek kuncsorogni szendvicset hogy aztán megegyék a dishwashban. Mint például Alexet. Alex azon ritka közé a filippínók közé tartozott akiket normálisnak tituláltam. Sok magyarra dolgozott már együtt ennek köszönhető hogy amikor a névtáblámon elolvasta a származásom helyét, egy tökéletes kiejtésű “szopjál le te retkes buzi”-val köszöntött, ami után tátva maradt a szám. Rá és kérdeztem hogy magyar e. Amit már nem értett. Alex felszolgáló volt, de előtte a 2^nd Cook rankig szakácskodott. Aztán megtanulta a nyelvet annyira hogy pinclér legyen. Pontosabban buffet steward. A kettő között háromszáz-ezer forint különbség van. Alexal és Istivel sokat állatkodtunk a dishwashba. Isti önként dalolva elvállalta hogy evőeszközöket törölget órákig. És azt csinálta. 5-6 órán keresztül. Nyugodtan, mosolyogva, és néha anyázva a csekély értelmubb munkatársai felé. Így teltek a délutánok.

Másnap Dominika. Nah erről az országról legalább fogalmam volt, mert a másik fele a szigetnek ugye Haiti ahol épp aktuel volt még a földrengéses sztori. Lepusztult egy hely. A kikötő egy rozsdásvas tákolmány benne egy zsíros túristáknak létesített piaccal. Leugrottam öngyújtót nézni mert a hajón egy szál gyufáért is le kell szopni valakit, olyan tűzvédelem van, de nyakláncokon meg sálakon kívül semmit nem láttam. Gondoltamkinézek a kikötőn kivülre is hátha. Hát alkapocs lebiggyeszt, hegyeket csekkol, párát objektívről letöröl, katt. Aztán dudálás, egy csoport helyi, sietve felém, egy raszta egy szép pakett mannával, és a forgalom totális káosza észlelése alatt, ami körülbelül egy perc alatt ment végbe, visszasiettem, az én amerikámba, vagy legalábbis a felségterületére.

Alex délután már azzal köszöntött hogy “szopjál le kisköcsög” már nem teljesen hibátlan akcenttal , innen sejtetettem hogy frissen tanulta az istitől, és egyenesen nekem tartogatta. Amíg takarítottunk meg szendvicset bontogattam, Alexxal megtaláltuk a közös zenei hangot, és olyan dalokat költöttünk át mint a Knocking on heavens door, vagy a Rollint a limp bizkittől. Többnyire trágárabb hangvételben, mivel az ember idegen nyelven veszít a humorérzékéből, ez így épp elég vicces volt. “Fuck fuck fuckin in Dishwash room”

Másnap délben felfigyeltem egy Ukrán gyerekre. Ragyogó kék szemei voltak, és igazi matrózalkata. Az a ránézésre megütlek féle. D eköze nem volt agresszióhoz. Az egyik legjobb humorú embernek könyveltem el itt a hajón. Hajnalokig ivott minden este és csak pár órákat aludt. Nem tudtam elképzelni hogyan bírja. Egyik nap rá is kérdeztem hogy csinálja. Hátrahívott a dishwashba, bementünk az edénytárolóba, és bezárta az ajtót. Egy fazék fedélre kicsapott egy kövér utca spurit és felszívta, majd az edényről lenyalta a maradékot és visszatette. Szó nélkül kiviharzott, és menet közben aztmondta: így.

Ádámmal először a negyedik napomon mentem fel a crew bárba. Megmutatta milyen sört rendeljek, mert az a legjobb. Dos Equis. Mexikói sör. Hát jó. És valóban jó. Csak azt nem értem a megalomán amerikaiak miért csak 3 decis söröket isznak. Mert az összes sör ekkora. Azt mondta ha hazamegyek literesnek látom majd a sopronit. Hát az mennyei kombó, haza, soproni.

Másnap, igencsak másnap volt. Még részeg voltam reggel, és nem sok hiányzott, hogy a srcamble egget feltöltsem valami nem oda illővel. Mindenki látta rajtam, mi a téma, ésogy kezelték az állapotomat ahogy ők értékelik az életüket. Aki csak dolgozni meg enni jár el a kabinjából egyből prédikált, aki szintúgy bebaszott az este a partin a csak röhögött amíg játszott benne a maradék alkohol. Irdatlan lassan teltek az órák, és mocsok melegem volt a grill felett. Erik hozzám sem mert szólni a gazeboban. Délután úgydöntöttem szarok a bahamákra és alszok. Utána valamivel javult a helyzet, és újra megpróbáltam toppon lenni. Capo, egész nap nem hagyott lógva, minden szarért duplán szólt, de tényleg le voltam lassulva. Este a caribeban már félzombi voltam. Malvin az indiai linepartnerem a caribeban inkább dolgozott helyettem minthogy valamihez hozzányúljak. Ő jó arc szintén. Fedezett és elküldött korábban. Akkor találkoztam két másik magyarral a messben. Isti megmutatta a magyar asztalt és rájöttem eddig miért nem találtam meg őket. A mess végében egy hosszú asztal, mindíg a magyaroké. Minden nemzetnek megvan a szokott helye, én eddig nemtom kiénél ültem. Zoli aki wc-t takarít havi hatszázezerért, és Miki aki a második ember a hajón aki felelős az összes piáért. Zoli szeret sokat beszélni, néha olyan dolgokról is ami senkit nem érdekel, de jól előadja magát. Hallgatható. Miki, csöndes, konzervatív fajta, aki hallgatja a zolit. Édes ötösben megvacsoráztunk és nem tudtam betelni az asztalnyi magyarral, valahol a bahamákon.

Princess cays. A cég szigete. Ide csak tanderrel, azaz hajóról startoló hajókkal lehetett kimenni. Túl későn indultam neki , így hát buktam is. A hajó tetejéről a movies under the starsról készítettem pár képet. Akkor jártam először ott fent. Nem semmi. A két medence, a jakuzzik, a többméteres képernyő, és a napágyak akkor ott, végleg elfelejtették velem a pesti aluljárókat azthiszem. A távolban paradicsomi sablon, pálmafák aranyszínű homok, és a korallzátonyok játéka a babakék tengeren. Azthiszem a látni a világot sor a “dolgok amiket megkell csinálnom halálom előtt” kipipálható. Ezen este is elgondolkodtam. Egyhét alatt annyi új helyen voltam, és olyan gyönyörűeken hogy az felfoghatatlan. És mindezért még pénzt is kapok. Hmm. Csak ne hiányoznának azok a fránya pincebulik otthonról. Oh te mocskos Oroszlány, ilyenkor bezzeg már nem tűnsz olyan szarnak

Kivanom hogy azt amit az egyhonapos ittletem alatt ateltem az osszes cimboram megtapasztalhassa egyszer.

eloljaronak. Nah. Elso fizu. Eltelt egyh onap. Szert tetem egy laptopra, de ma ugyesen rossz net kartyat vetem es ez csak itt jo a crew net cafeban. Grat peter. Szoval ekezet nelkul is kibirjatok. Napolyban vagyok epp. Kimentem wifit keresni de vagy rossz kornyeken probaltam vagy napoly tenyleg egy getto. Mindenhol iphonet akartak eladni meg nyaklancokat, hajlektalanok ezre, nem semmi egy luxushajo park arnyekaban. Ma van az elso szabadnapom amiota ittvagyok. Mar ideje is volt mert epp kezdtem monotonizalodni. Bar inkabb a penzhiany miatt. De mostmar ez nem problema. Jo a fizetes es korrekt. A fonokom neha jofej neha megmagyarazhatatlanul nem. De birjuk egymast. Ez a lenyeg. Istvan tegnap hazament civitavecchiaban. Letelt neki. En meg bele sem merek gondolni a hazateresbe, epphogycsak elfelejtetem a honvagyat.

Arcok. Indiaiak joarcok. A filippinok kozul csak alex jofej. O az aki akcentus nelkul kepes ramkiabalni az etterem tulso vegebol hogy `retkes kurva anyad szopjal le te geci`. Nemreg volt egy parti az open decken egy night clubban ahol mar igazi tarsasaggal mulattunk. Jott egy uj mexikoi gyerek aki szinten jofej. Rakesh -a szobatarsam- szinten arc ha elfelejtem a sulyos rendmaniajat. Keptelen vagyok rendszerezetten irni mert tul sok mindent akarok egyszerre mondani :D De hat ez nem regeny elvegre.

Rough sea. Amikor a viz az ur. Ez a felirat van mindenhol amikor a tenger rakendrolkodik a hajoval. 5 napja ez volt. Lekuldtek lefekudni hogy majd szet fogom hanyni magam. Nem igy lett. Helyette szorakoztunk, szorfoztunk meg direkt elestunk. Sokan hanytak amerra lattak, de a lenyeg hogy az utasok nem ettek igy mi sem dolgoztunk. I Giddy-az indonez `segedem` viszont dolgozott az epevel telehanyt csap felett.Oleg. Az ukran link gyerek. Similar like me. Mindig kesik, mindig log, de ugyesen csinalja. Onnan lehet felismerni hogy amikor megyek ki o fut vissza es mar felorat kesett. apropo keses. Nemtom evet leirta e, hogy giblaltaron 4 percen mulott hogy lekessem ahajot. Az en nevemet szajkozta az egesz hajo, kerestek a hidrol, es az utlevelem mar a portban volt h otthagynak :D nem neztem meg mikor indulunk...

Kaja. Neha kutyakaja. Olyankor van a modszeres kajalopas az ettermekbol. Eloszor csak papirba csomagolt csirkehus aztan mar mint pl rakesh fazekastul hozod a tandori csirket a 15-rol. Nagyon kirohogtem.

Most ennyi. Remelem el is menti a bejegyzest nem ugy mint eddig. Ha elinteztem a laptop netet majd okozok valami rendszerezett postot.

Jah! es igen. Igaz. Valoban angolul gondolkodok neha es almodni is almodtam mar angolul :D Es borzaszto :D

Tegnap érkezett hívás Pétertől (Monte Carloban voltak), hálistennek buszon ültem, úgyhogy megint nem értettem rendesen mindent, de azért megpróbálok valamit firkantani.
Napi fail: gyerek leszállt a hajóról, körbenézett a városban (na hogy ez hol történt arra nem emlékszek), elvolt, mászkált meg ilyenek. Egyszer csak észbe kap, hogy hát ő nem is tudja mikor indul a hajó. Elvileg egy órával indulás előtt mindenkinek a fedélzeten kell lennie. Nos hát emberünk szépen odabattyog a kikötőhöz, látja, hogy le van zárva (vagymi), odamegy hozzá valami csóka, hogy hát ő ittmost mitakar. Hát a Ruby Princess-re akar. Hát az nemsokára indul. Hát akkor nyilván szarba' vagyunk. Feljutott valahogy a hajóra végülis, ott már jönnek az emberek, hogy hol a picsába' voltál, 1 órája itt kéne lenned (ez 15:57-kor és 16:00-kor indult a hajó...), ésatöbbi. Aztán elvileg nem lett belőle semmi baja. Vagylegalábbis nememlékszem, hogy mondott volna valamit ezzel kapcsolatban. Munkatársak szépen megtapsolták, meg is érdemelte :D

Más: valamelyik nap odamegy hozzá a capo, hogy vegyen be gyógyszert, meg szigszalagozza le a székeket, meg biztosítson be mindent, mert olyan hullámok lesznek, hogy ő hányni fog, a tárgyak meg repülni. Hát jó. Nemnagyon foglalkozott vele, mert élt már meg ő kemény hullámokat, nem lehetnek ezek se sokkal rosszabbak. Nemafenét. Vendégek, munkatársak nekiálltak hányni, tévé megindult, Petigyerek felugrott. Eztán tárgyak bebiztosítva, gyógyszer bevéve, nincs is semmi baj. Capoval, meg Sergioval (mer így hívják azt az állítólag bunkó portugált, akit múltkor nemtudtam) 3-an voltak ők a faszagyerekek, mivel nekik semmi bajuk ugyebár. Sergio mondjuk mindig azt figyelte, hogy mikor megy hányni Peti, de kemény volt, bírta :D Annyi volt csak, hogy valamit matatott a hűtőben, aztán jött egy nagyobb hullám, beverte a fejét, az meg elkezdett vérezni, de egyébként teljesen jól bírta.

Elméletileg ma vett laptopot, vagyishát tegnap azt mondta, hogy holnap vesz, ami ma van, tehát na. Valami nagyon szép Asus-t olcsópézé. Ésakor tud ő írni normális posztokat, nem kell bosszankodni a balfaszkodásaim miatt :D (remélem)

Kitalálta, hogy ír egy könyvet. Hát jó. :D Jegyzetei már vannak hozzá.

No. Elég komoly a problémám jelenleg. Ugyanis szombaton telefonált Peti, de akkor éppen buliba készültem, szóval nem volt időm írni ide. A mulatozás meg annyira jól sikerült, hogy vasárnap az értelmi szintem kábé egy egy tesco-s szatyoréval volt egyenlő. Ma meg megint hívott és a szombati eseményeket meg elfelejtettem... Felvettem ugyan a beszélgetést, de a kedves telefonom felülírta a szombatit a mostanival, amiből meg alig értek valamit, mert az ötödiken nincs nagyon térerő, meg ment a tévé meg mindenki hangosan beszélt körülötte... úgyhogy van baj és jelenleg fogalmam sincs mit is írhatnék... ugye most nem utáltok nagyon? :D
Annyi biztos, hogy pénteken volt valami buli, ahol igencsak lerészegedtek, valaki leverte a tévét és összehányta a szobát :D És másnap hatalmas hullámok is voltak hálistennek, úgyhogy ha nem lett volna másnapos, még akkor is rosszul lett volna csórikám :D és. hát. Én komolyan nemtudom már miket mondott még. Fog venni majd laptopot occsoé :D Ésakor majd tud elvileg rendesen írni. Vagylegalábbisaszonta :D
Namajdha beugrik még valami, akkor írom, de. hát. Nemtudokmicsináni, sajnos világéletemben elég szenilis voltam. Szóval, ha valakivel tartja még a kapcsolatot rajtam kívül és az a valaki tud még szolgálni olyan anyaggal, amit én nem írtam esetlegesen, akkor írjon nekem, vagy kommentben, vagy valahogy ésakor közös erővel juttatjuk a jónéphez az értékes információt. Kösszömszéppe'.
Nadeszóval ma is hívott, Portugáliában vannak és vannak pálmafák :D Nemnagyon  lát semmi mást, mert tegnap megint buli volt és olyannyira beteg, hogy leküldték az orvoshoz.
"Leküldtek az orvoshoz engemmeg. Szép volt elmondanom mibajom. Kaptam 7 doboz medicinet. de nemtom melyik mi." hálistennek :D
Ádámnak volt egyébként a szülinapja és Ádám kitalálta, hogy nemtudommitmertnemértettem, de biztos nagyon vicces volt, mert miközben ezt mesélte röhögött :D jameg szobatársával bevedeltek ketten egy viszkit.
"Isti mindenkit meg akar baszni adam tancol en meg ujzelandi bort iszok"
:D Ekkor voltak a Madeira-szigeteknél. Ahol állítólag sokkal szebbek a partok, mint a Karibéknál. Igaz, hogy nem olyan kék a tenger, meg nem lehet leláltni olyan mélyen, de az most elhanyagolható tényező. Viszont a portugál munkatársak atombunkók, főleg a Sergo vagy Pedro vagy nemértettemhogyhívták, naszóval ő mindig mindenbe beleköt.
A rizsgombócban meg nemtudni mit keres mazsola meg rozmaring.

Nahálistennek netközelbe került a gyerek egy pár napja már, így azért könnyebb kommunikálni vele. Elvileg írt tegnap egy posztnyit, de emilben csak ennyit kaptam: "A szatelit net egy szelet szar. Elvesztettem mindent amit irtam."
Úgyhogy kénytelen leszek a naplózott fájlból összedobni valamit.

Naszóval. Elég nehézkesen sikerült kapcsolatot teremteni, mert ha én írtam egy oldalnyit, akkor ő tűnt el, ha ő írt egy oldalnyit, akkor.. akkor is ő tűnt el.. :D naértitek :D Tehát a net szar és drága. Ennyit biztosan állíthatunk :D
Szóval tegnap: Volt valami játék, ahol lehetett nyerni 500 dollárt. Az volt a lényege, hogy értékelni kellett embereket, vagy valami ilyesmi. Nem igazán sikerült rájönni, hogy pontosan hogy is van ez, mert egy olasz magyarázta, azokat meghát.. nemnagyon lehet érteni na. :D "Mindenki mindenkiről azt írta, hogy working hard.. én még hozzátettem, hogy fast" :D
Pénteken volt valami party a hajó "forward-jában" (kicsivel több, mint egy hete van kint, de már elfelejtett magyarul :D), szóval elején, ahol elég intenzív a hullámzás/imbolygás (itt van a netcafé is). Éshát. Parti + tömeg + sör + richter 4-es rengés.. "Épp hatodjára esek el látványosan, mire odajön egy kanadai srác: First contract? :D"
Kiderült az is, hogy van a hajón hullaház. És tegnap is meghalt valaki. Tökizgi :D Csak elképzelem, ahogy a testek ott gurulnak össze-vissza a hullámok miatt :D namindegy ebbe most ne menjünk bele...
Tegnap lett felvilágosítva emberünk, hogy ottbizony senki nem alszik 5 óránál többet. Ez a max. "Durva, de hozzá lehet szokni." Hát. Énnemtom mi lenne velem a 12 órás alvásaim hiányában... vagy legalább délutáni pihenő. vagy valami. pfhej.
És ami a legérdekesebb információ volt számomra:
"A mosogató. Ez egy patak." Lényeg, hogy ebbe a "patak"-ba öntik a kaját, ott ez ledarálódik és továbbítják a halakhoz. "Irdatlan mennyiségű kaja kidobására kerül sor. Ott szoktunk vacsizni :D"
Tegnap volt a Princess Cays. Ez elvileg valami staff buli, de nem mesélt róla most, csak tegnap írta, hogy akkor lesz. Csak annyit mondott, hogy reggel késett (gondolom a buli miatt) és az egyik fejes (a legbrutálisabb) már hívta, hogy hol van, amikor pont betoppant. Petigyerek ijedten felnéz, a capo bácsi meg elmosolyodik és kijelenti, hogy neaggódjá, barátok leszünk :D Meg hivatalosan is ő a legfiatalabb a hajón dolgozók között :D Úgyhogy szeretik hálistennek :) Pedig most indiai feje van (eztnemtudomelképzelnihogymilyen..)
Az István meg nem iszik alkoholt, nem szereti a zenét, de mindig ő akar discoba menni. Ottmeg csak áll, nézi a seggeket és elemzi a csajokat, hogy épp kit dugna meg (mindenkit). :D "Mutatott kurvákat is vagy 30 városból." Úgyhogy István nem szarral gurít. :D
Ez az információ után már csak annyit kaptam, hogy még 5 perce maradt. Írtam én megint egy oldalnyit neki gyorsan, de szerintem ismét nem kapta meg, mert nem is válaszolt, meg el se köszönt. Vagy csak szimplán nem bírja a feka képemet. :D

(szerk.: nemide tartozik, de nem értem én ezt a számlálót ott lent. Bácsalmást nem írja, ki, hogy látogatta ma a blogot, helyette a mellettünk lévő 470 fős Bácsszőlős nevezetű falut jeleníti meg. ezmimá?)

Amikor meglattam, csak akkor tudatosult bennem. 5 film, 3 etkezes, 6 sor(sor mint heineken vagod) elfogzasztasa utan az atlanti ocean felhos ege alatt megjelent Everglades a vilag legbeepitettebb mocsara. Miami. Clipper Miamiban van.

A repter maga van akkora mint oroszlany tulzas nelkul. Nah de welcome in Miami, 4 oras varakozas a bevandorlasi hivatalban. Ott talalkoztam az evett altal mar emlitet jozsival. Arra eszmeltem fel hogy a sok nyelv kuszasagaba becsuszott egy `gecikurva anyatokba maaar` megkozelitettem es eligazitott. Nelkule nem is tudom hol lennek most. A repternek 3 emeletes `shuttle bus` fogado szintje volt. Nekunk egy busz kellett ami a wyndhambe ment. 98 volt azon kivul mint jozsitol megtudtam. A buszt le kellett inteni es a boyok el is cuccoltak a csomagokat gyorsan. A hotel impozans. A cegem amator. -U have no reservation- kozolte egy ranezesre mexikoi holgy. Fasza. (itt egy kicsit mindenki elje bele magat a pillanatba, ugy hogy epp nincs beszarva,behugyozva a felhokarcolok arnyekaban 8000km-re otthontol,egyedul.Nade jozsi. 3percre Csakvari Peter let es telefonalt. Aztan vacsorazott. Es amig ezt tette, addig nekem a holgy elmagyarazta hogy hiaba beszelt a jozsi mert neki egy country number kell. Nah akkor en telefonaltam hogy kurva gyorsan adjaa kantri nambert mert kitepem a szived. Nem adott. Nah akkor odarangattam aholgyet hogy jatszak le mert nekem faszom kiva ezzel a nappal mar. Lejatszottak. Meglet. Szoba pusztulat luxus. Sajat kavefozo, pezsgo, ket agy 12 parnaval, akkora tv mint a lakasunk. Jozsi atkoltozott hozzam mert o kapott szobatarsat. Azt akkor inkabb en. Elovett egy uveg szilvapaleszt es lehivott a cafe teraszra. Homok, laguna,palmafak, este tizkor 29 fok. Elakadt a lelegzetem 4 oran keresztul, az egesztol. na meg a palinkatol. Masnap 3 busz vart a hotel aljaban. 3 hajora. Ruby,Grand,Carribean Princess. Ruby Princess. Jozsi meg grand. Egyedul voltam. Atszeltuk egesz miamit. Vagy 2 oras ut volt es csak a varos. Es akkor meglattam. A vilag egyik legnagyobb hajoja, 4000 ember ferohelye, rengeteg etterem, 3 dining room, szinhaz,mozi,tobb elmenyfurdo, es nightclub, felfoghatatlan szamu emeleten. Ruby Princess. Egy varos. Egy orszag. Ahol nincs ado, nincs ejjel, es nappal, nincs penz, nincsen panaszkodas, nincs szegenyseg, nincs kek bond (:D)  Minden fizetes kartyaval lehetseges. Van sajat crew cashkartyank (mire arra is rajottem hogy mukodik) Eloszor igencsak eltevedtem, es meg most is megesik idegen emeleten. en a 3.-on lakok, es a 15.-en dolgozok a horizont courtben, valamint este 2 orat segedkezek a cafe caribe-ban. A horizontban reggeliztetek, ebedkor meg keszitem a frissensulteket immar egyedul 1-tol kettoig aztan van szunetem 4ig. Ilyenkor szoktam szigetelni. Dominikan feltem kimenni rakenrolkodni pedig azt akartam :D de nemtudom. Semmi normalis ut nem volt ott, es minden masodik ember piszful raszta volt aki fuvet akart eladni, aztan egy ido utan eltuntek es csak kosaratfejukonhordo noket latam meg morcos negroidokat. St. Thomas viszont igazi paradicsom sracoklanyok. US Virgin Islandhez tartozik ami gyak. amerika tehat egy filmbeillo paradicsom. Itt forgatja hollywood a legtobb edenkertes jelenetet. (pl karib tenger kalozai) Es ami a legjobb hogy tokeletesen adomentes az egesz sziget. Hoztak is am az indiaiak a hajora a vasarolt plazmateveket meg laptopokat fillerekert. En vetem egy uveg Jack Danielst 8 dollarert, meg kuldtem kepeslapot megorulve hogy milyen hamar talaltam postat. Meg ongyujtot. A hajon a tuz olyan minta bortonben a cigi. Egy szal gyufaert kiviszik ebednel a talcadat :D Dominikan bezzeg csak egy hamburgerest talaltam egy pleh hazban ahol sztem patkanyt sutottek. Nah mindegy. Grenada. Altalanos 7.-ben az angolkonyvben volt egy szoveg grenadarol amitmeg kellett tanulni. Mar nem emlekszem ra, de grenadara igen. Eloszor latam le 20 meterre le tisztan a tengerbe. Lattam teknost, aligatort, es leguant az utcan(az st.thomasban volt le is fotoztam)Szoval nem semmi.

Aktualis. Most itt ulok a net cafeban, mar ismerek 5 magyart akikkel nagyon elvagyunk. Adam es Istvan, meg gergo a lenyeg a tobbi oreg. Adammal gyakran leguritunk egy sort melo utan, es megmutatta mit igyak(XX-mexikoi sor es tenyleg jo) ketnaponta vannak szemelyzeti bulik, ma Back to the school party van a hatam mogoti szobaban es ordit a lady gaga. Minden ilyen iskolas dekorba van bujtatva, a crew bar elott van egy hatalmas ugroiskola ami jo poen, foleg ha latsz rajta egy officert ugralni(officer-fejesek toluk kell felni) Megismertunk adival egy angol officer sracot aki megmondta hogy meleg es bejon neki az adi. O lerazta az megertete es meghivott egy staff partira ahol mindent fizetete volna nekunk de nem volt ra szukseg mert minden ingyen volt. Akkor berugtam nemmondom. Adi hajnali egykor vegez es megnezzuk ezt a partyt.

Es amit meg akartam. A hajo, hiaba az egyik legnagyobb, lehet akarmekkora, imbolyog. Letezik a tengeri betegseg nagyon is. En hala istennek csak elveztem a lagy imbolygast a heten keresztul. Nade. Ma elkapott minket egy vihar kemenyen. Az eddigi `kicsi` 5meteres hullamok lofaszok ehhez kepest basszus. Ha nem mozgok hanyingerem van, ha mozgok elesek. A 7.emeletet csapkodjak a hullamok(igen olyan mintha egy panel hetedik emeletet csapkodnak) Szal most abbahagyom ezt mielott baj lenne. Aztmondjak a sor segit. 120ft-ert egy Becks el is hiszem.

Amikor megerkeztem Miamiban aztkivantam barcsak mar egyhet mulva lenne. Pontosan egyhete kivantam. Es bejott :) Mostmar tenyleg jo. Az eleje durva volt ennek az egesznek.   vaaaaaaaaaa  kurva hullamoook

A mai termés két sms volt, mégpedig:

"Most oltottak be h1n1 ellen, dominikán. Remélem a 32 fokos sós víz nem csípi majd."

Én ma arra keltem, hogy a takarítónő a koleszban ordít, mint a sakál, mert valaki odaszart a teraszon lévő padra. Hát igen. Kinek mi jut..

Másik:

"Remélem nem fogtok elfelejteni a hónapok alatt. Kezdem feldolgozni mennyi idő ez. Hiányoztok. Most rágyújtok."

Hát ilyen töki hogylehetvalaki. Hogy gondolhat egyáltalán ilyen hülyeségre, hogy elfelejtjük... x éve ismerjük (jó hát ezt most pont nem nekem kéne mondanom.. de.. na :D), fél év alatt nem fog csak úgy eltűnni a fejünkből. Soknak tűnik most az elején persze, de biztos gyorsan elszalad ez az idő. Meghát amilyen jó dolga van ott... Ha hazaért, akkor meg majd vissza akar menni.. Figyeljétek meg :D