Saltedfox

Egy falatnyi sziget Skóciában majdnem önellátó. Pont. Van sajtjuk, tejük , olajuk, saját whiskey üzemük, és hústermékért sem mennek a szomszédba. Mindez egy olyan helyen ahol látszólag semmi, és senki sincsen, és nyugodtan hazavezethetsz a falu egyetlen bárjából ittasan, mert nem állít meg senki (Arról nem is beszélve hogy még a sajtban is van whiskey). És mégis, a Kildonan hotelben többen étkeznek mint Budapest belvárosában néhány helyen. Megismertem sok érdekes arcot, mint pl. Kevin aki itt a mindenes. Egy szétvarrt hatvanéves ősz kecskeszakállas pali, aki azért költözött ide Leeds-ből  hogy sziklát mászhasson. Aztán itt van Ryan, aki Kanadából érkezett segíteni a szüleinek vinni a hotelt, ezzel otthagyva a snowboardot és a kanadai hegyeket, amit nem teljesen értek. Ryan a vicces fiú, aki beszélget a fókákkal, és olasz sört visz esténként a házába 'midnight snack'-nek. Rod a főnökünk, chilei származású kanadai jóember aki elbeszélget a spanyolokkal is meg a skótokkal is. Nem szívbajos. Bár itt senki sem az. Aztán vannak még a spanyolok, akik mind general assistantként működnek de Xavier felszolgáló, Miguel nem beszél angolul tehát mosogató, Luis pedig akivel a konyhán vagyunk. Ő sem perfect angolos , de kérdezget és tanulni akar. Én meg spanyolt kapok tőle. Ha valaki megkérdezi majd tőlem, hol tanultam meg spanyolul, azt fogom mondani "hát skóciában". Fókákkal nem haladtam semmit mivel nem süt a nap , nem jönnek ki. A városba menés nem olyan egyszerű. Busz elvétve jár Brodickba, ahol a komp kétóránként Ardrossanba, ahonnan szintén kétóránként a vonat Glasgowba. És ezek mind 1 órás utak. Brodick még egyszerűbb, egy két bolt van ott, ahol olyan érdekességek vannak mint pl: Két literes műanyagpalackos cider 3 fontért. De oda is stoppot ajánlottak inkább mint a buszt. Az ablakom a tengerre néz. És ha nem a radiátor erőlködik hogy a kinti hideget elviseljük, akkor lehet hallani is. Azt hiszem ez itt a világ vége. És a világ végén két literes a cider.

Varsóban masszív hó fogadott. A glasgowi gépet is, tehát jó kis órás késéssel szálltunk tova a felhőkbe. Este tizenegy és egy 3 eurós ellenálhatatlan wizzair szendvicsakció után érkeztünk meg a Prestwickre, ahol részeg német lengyelek sörrel kínáltak, mert tulajdonképpen ennyire működött köztünk a kommunikáció. Egy újabb órás vonat út után következett csak a belváros, ahol feltétlenül hostelhez, vagy meleg helyre volt szükségem. Az utóbbi szembe jött elég hamar, és elég olcsón. Glasgowban még karácsony van. És mindenki részeg. Más nem volt az utcán. Hajnali kettő körül egy ártatlan kérdés egy utcával kapcsolatban egy valami féle securitys embernek azt eredményezte hogy, személyesen pakolta a csomagjaimat az autójába és vitt el a címre ahol a hotel volt. Ott viszont nem volt hely csak nagyon sok erzsébetes papírért, és a recepciós érthetetlenül beszélő jóember, természetesnek találta hogy szerezzen nekem a konkurenciánál egy olcsóbb helyet. És megtette. Woaw. Eközben és ez után is nagyon sok minden történt , és iszonyatos kalandokat éltem át, de a 2 óra vonat, és órás hajó, busz etc. után amire csak 4 órát pihentem egy kolesz-szerű hostelben , majd megérkezvén megismertem 7 új arcot 4 országból, szóval... Nem van agyam már. Se ilyen angol jellegű konnektoros töltőm. Nem olvasom vissza , remélem érthető , és elegendő adathalmaz így összecsapva....Megjöttem! És fókák százai hevernek a parton. Majd. Ha süt a nap. Most csak egy volt. 

Jó itt az ágy. Kipróbálom. A fish and chips után.

Az új bőröndök varázslatos tulajdonsága hogy bármit teszel bele, penetráns műanyag szaga lesz benne mindennek. Még üres, de tudom. Látom előre az arcom amikor majd azt mondom 2500km múlva, hogy "megmondtam". Terelés. Remélem a legnagyobb problémám lesz az úton. A tömegközlekedési eszközök tárházát veszem most igénybe. Repülő,vonat,hajó,busz. Nincs forróság, pálmafás tengerpart, böhöm nagy autók, és multikulti környezet. Lesz viszont, köd,eső,egy elszigetelt sziget, skótok, és egy olyan felfedezetlen fotogén táj amihez foghatót még sosem láttam. Én választottam ezt is, azt is. Most itt kezdem újra. Módszeresen. Felépítve. Üresen. Kipakoltam magamból mindent, hogy megtölthessem odaát. A következő két év erről fog szólni. Az útról ami a cél megismeréséhez vezet. Utána pedig jöhet az út a célig. Kedves SaltedFox olvasók! Engedjétek meg hogy elindítsam nektek ezt az útinaplót! Új fejezethez érkezett a sósróka, és ihletforráshoz Én. Hajt a kíváncsiság,a kalandvágy és le akarom fotózni, amit látok eközben. Vár a világ összes buszmegállója, és én most a legelhagyatottabbnál kezdem. Holnap indulok. Szevasztok!  13.01.13

Már nem az a gyerek vagyok aki három éve levette a kabátját Ferihegyen és világgá ment. Már az, amelyik felveszi, és úgy megy világgá. Így annak nem lesz új-bőrönd szaga.

Még utoljára leírom így ezt a négy számot: 2012. Aztán ennyi volt ez a bolond év. Tavaly ezen a napon beszorultunk egy negyedtucat némettel egy panelliftbe. Így indult az év amiben a legtöbb snowboardos zenét hallgattam az életemben. Igen azthiszem ez egy helytálló kijelentés. Így indult az év... húsz percig gondolkodtam mit írjak ide. Mi volt ez az év? Akaratlanul  azt akarom érezni hogy semmi se történt. Csak folyt. Folyt tovább a medrében. Az élet. Szép volt és egyszerű. Nem álltam túl nagy kihívások elé, legalábbis az esetek többségében. Az élet fájáról csak csemegéztünk hogy ne lakjunk jól. Felespohárból ittuk a kávét, hogy ne keljünk fel. Napszemüvegben jártunk hogy ne lássuk a napot. Kellemes év volt. Ez a legjobb szó. Vagy talán mégsem ez.

Leírom először így ezt a négy számot: 2013. Kezdődjön egy új év. Remélem idén nem szorulok be egy liftbe. Nem fogadkozok, nem teszek magamnak ígéreteket hogy most majd minden más lesz. Nem térek vissza lendületesen a régi kerékvágásba. Elzártam a múlt csapját. Nincs más lehetőség. Megspórolhatom a fogadalmakat. Már ne

Azthiszem eleget írdogáltam már ilyesféle jövőképekről,és múltba tekintésekről. Azt szeretném ha a sósróka mostantól újra a régi útját folytassa. Amikor még a  kaland és az utazás fűtötte kazánjait. Nem emocionális baromságok, meg merengések. Itt az ideje a resetnek. Velem együtt. Jöjjön az az év! Aztán nem kímélek semmit. Róka reset.

Húz a kocsi segge. Kurva nehéz a hátulja. Tele van az életemmel. Mindennel. Hazafelé tartunk, de most kicsit máshogyan. Két bőrönd már nem volt elég a két évnek. Tekergetem a rádiót, hogy találjak egy rohadt Coldplay számot. Találok. Hidegedik a táj, vidékülünk. És maradunk. Már nem megyünk vissza. Szeretném, de nem olyan könnyű mint gondoltam. Ez a legnehezebb restartom. Más a cél. Mást hagyok hátra. Órákig, napokig,hetekig lehet\lehetett róla beszélni mit. Így is tettünk. A legszebb vég volt a miénk. Mintha meghaltunk volna. Sírtunk és nevettünk. A leállósávok történeteket meséltek. A fagyos fák, a városok, dalokat dúdoltak. A karácsony minket sirat.   Elnyel minket a köd. Már nem egy a haza. Hazák. Mennyi is van, mennyi is volt. Mennyi lesz még. Kicsit győzködnöm kell már magam, hogy így lesz jó. Persze így lesz.. Így maradsz bennem örökre. Most már kezdődhet. Kezdődhet minden. 

Éjjel eljön a kukásautó a lelkemért.

Elő kellene rángatnom hosszú vakációjáról a bőröndömet, és megtömni életem tárgyi részeivel. De egyenlőre csak ott tart az agyam, hogy szemem sarkából nézegetek a szekrény felé, és magamban odaszólok neki hogy "megint akció van haver". Tegnap volt karácsony. Valamint megünnepeltük a jövő év összes szülinapját,névnapját,húsvétját. Felidéztük az elmúlt másfél évet, sírtunk, nevettünk, ittunk, ettünk, és meghallgattunk minden számot ami jellemezte az egész kapcsolatunkat. Most romokban a lakás, és a szemétdomb közepén ott tündököl a fekete karácsonyfánk. A mi szigetünk. Minta polgárai lehetnénk a karácsonyozás lényegének. Anyagiak nélkül, a puszta együttléttel éltük át. Ráadásul hét nappal előbb. Itt a világvége torkában,megcsináltuk a mi kis sajátunkat, saját karácsonnyal, az Örs vezér tértől nem messze, a kilencediken, ahol élt egyszer egy Csákvári Péter egy Kiss Judit, és egy Kolláth Dávid, akik mind befejeztek most valamit, hogy aztán elkezdhessenek valami újat, ami egy szebb jövő felé sodorja Őket. 

Gyere bőrönd, lejárt az időnk. Világgá kell mennünk megint. 

907-es. Axe excite, hagyma, és cigaretta szag terjengett körülöttem. Egy busz lámpa mint egy stroboszkóp vibrált egy kapaszkodó fekete kesztyűn.Hatalmas a tömegnyomor, most valahogy senki sem bulizik hajnalig. Megtalálom az ablakhoz préselve az axe excite tulajdonosát. Egy negyvenes nő. Érdekes. Két részeg srác keresi a bajt, de nem találja. Nyuszi busz. A hónuk alatt tartják a nyuszi buszt. Túl hideg van kint egy normális péntekhez. Kedvtelenül szállok le a  buszról, és kullogok hazafalé. Dávid ott fekszik ahol hagytam. A kanapén néz online befejezetlen filmeket, hatalmas nagy életkedvvel. Lefekszem.

Reggel iszonyatos fogfájással ébredek. Az aggasztó része csak a tükör előtt bontakozott ki, amikor is megállapítottam , hogy a fogam felülete sértetlen, (tömés) viszont alatta gáz van. Biztos vagyok benne , hogy az isztambuli fogorvos tudta ezt. Algopyrin, irány a Müszibe a Beczpével. Interjúnk lesz. Első ízben rólunk, nem általunk. Beszélünk a szigetről, beszélünk a munkáról, beszélünk magunkról. Kibeszéltük magunkat, irány a megbeszélés. Este Kulton meeting. Beszéltünk marketingről, beszéltünk írásról, beszélünk írókról, beszélünk pénzről, beszélünk hobbitokról. És beszélünk és beszélünk, akárcsak egész nap. Fogy a bor. Aztán a hét fiú elkezd chatroulettezni hajnalig.

Reggel fogfájásra kelek, és elátkozom Törökországot. Dávid eltűnt. Szépen süt a nap. Kedvem lenne bármihez, kivéve a felállást, és ez keresztül húzza a számításaimat. Csönd van. Most nem beszél senki. Üres a fejem. Ma rakott kelkáposztát csinálunk ebédre. Este.

Becz úrral szombatonként bálba jártunk. Legutóbb megmutatta nekem a festői Szigetszentmiklóst is. Életem legszebb november 24.-éje, és december 2.-ája volt. Időutazás. Időfotózás. Az időnek. És aztán lomhán ballagtak a napok. Vasárnap volt az utolsó napom az Iberostarban. Elérte a vég az ottani karrierünket. Mint az már egy ideje nyilvánvaló volt. Az a nap egybeforrott a miklósi bállal is. Gyönyörű nap volt. Aztán a napok megálltak. 

Megint reggel hívtak. A világot ezek szerint csak reggel lehet megváltani. Menjek Angliába. Nem szeretnék. Vagyis... Bármi jobb az Örs Vezér téri tömegnél. Mint kiderült sokkalta jobb. Elmentem hát Kecskemétre ma, és végérvényesen eldöntöttem, hogy most újra el kell hagynom az országot. Méghozzá Skóciáért, ami segít majd megoldani a fotóssá válásom anyagi részeit. Fogalmam sincs mi vár rám, nem is nagyon izgat. Kiegyensúlyozottá tett a változatosság szaftja. Hosszú egy szakasz volt ez az életemben. És jó is volt. De hiányzott bele valami amit itthon sosem tudtam volna belerakni egy újabb kiruccanás nélkül. És ezért kell mennem. Sok minden meg fog halni jövőhéten. sok szál válik az enyészetté, amit sajnálok. Nem akarok tudomást venni a karácsonyról, sem a nyárról egyenlőre. Egy darabig nem lesz semmi, hogy később minden meglegyen. Megtudom csinálni , hiszen azzal a szuper képességgel születtem, hogy bármilyen szart tudok valamiképp élvezni is. A különbség a legutóbbi hajós témámhoz képest az, az hogy most egy évről van szó. 2013-ról. De tényleg utálom már az Örsön a tömeget. Lehervasztó. Inkább váltom valóra az álmaimat, mint hogy melóba menet a Dávidnak adjak nénikikerülési taktikai tanácsokat. Szerintem nem is érdeklik a tanácsaim. Pedig viccesek és sok munka volt bennük. Másfél év Örs. Outro, majd Reset. 

I'm the king of my own land.
Facing tempests of dust, I'll fight until the end.

Creatures of my dreams raise up and dance with me!
Now and forever, I'm your king!

Tudjátok, vannak a világon olyan megmagyarázhatatlan dolgok mind például az, hogy a zöld kaliforniai paprika héja sokkal nehezebben lefejthető a húsáról, mint a piros vagy sárga testvére. Erre ma jöttem rá miközben a lelket is kisütöttem szegény paprikákból hogy könnyen le lehessen szedni a héjukat. A piros és sárga darabok könnyen megváltak bőrüktől, de a zöldek ragaszkodtak hozzá. Van bennük valami ami miatt erősebbek. A zöldek. Ez valami jel. Akaratlanul is a zöld kerül mindig az utamba. Akar valamit tőlem. Vagy valami efféle spirituális faszság.

Köd kint, köd lent . Az aluljárót takarították, és a forró víz a hideg kövön sejtelmes köddel árasztotta el azt az Örs vezér tért átszelő aluljárót. Szürke,és fekete kabátok százai tűntek el a tejfehér végtelenben. Én virítottam csak ott zöldben. És valahogy mégis tudatalatt. Nem én választottam, ő engem. Nem vagyok jobb. Nem vagyok különleges. Nem akarom megváltani a világot. De csinálni akarok valamit. Nyomot hagyni. Boldogan élni. Nem a ködbe vesző fekete kabátosok egyike lenni, akik igyekeznek a panelba, hogy elpanaszolják az asszonynak milyen szarságok történtek vele a munkahelyén. Nincs kedvem mindig mindenkinek megfelelni a környezetemben. Értem én, hogy kell, és néha elengedhetetlen, de én nem erről beszélek. Magam sem értem miről. Tényleg csak egy megoldás van? Erősen kétlem. Mégis elítéli a társadalom ezt a hozzáállást. Nos én akkor 1:20-kor 2012.11.22.-én elítélem a társadalmat,és én leszek a szín, a szín a ködben ami be akar burkolni. És esküszöm hogy bármi áron is, megmutatom magamnak , hogy képes vagyok elérni a céljaim. Mint régen. Fogalmam sincs miért álltam meg, pár éve minden terv szerint haladt, de most itt vagyok és megint becsődölök. Tudom,sok jót írtam mostanában, de Ruben kezd megőrülni, akárcsak mi anno a hajón, hiszen ő is csak egy idegenlégiós. Már nem akar tanítani, és így értelmét vesztette az egész. Az éttermünknek vége, és mi csak az időnket vesztegetjük innentől, de azt hatalmas nagy stresszben. Az a gyönyörű fúziós konyha amit Ő idehozott, sajnos nem kell a magyaroknak. És itt romlott meg az egész. Itt halt meg bennem a szakács szakma iránti minden passion. Ez volt az utolsó fonal ami tartotta bennem a lelket ebben a részben, Életem kibaszott sorozatának harmadik évadjában. Amiben Judit is arra kér döntsek Ő és a hülyeségeim közt. Minden összeesküdött egy hatalmas restarthoz. Ó mennyi kérdés megint!

De tudom. Ettől szép az élet. Itt a zöld. Hát megint.

Végre. Vagy miért?

Levágattam a hajam, kitakarítottam a lakást, és az ablakból láttam egy rózsaszín daruskocsit ami fát szállított. Hirtelen ennyi. Ez elég gáz.

Múlthét pénteken kaptam egy hívást álmomból felkeltve, hogy menjek el Zágrábba egy óceánjáró fotós interjúra, merthogy ők megszerezték az önéletrajzomat. Nem mentem el. Most egyszerűen nem mehettem el. Azzal viszont hogy felhívtak, a kalandvágyam újra az egekbe szökkent, a munkamorálom az Iberostarban meg kicsit a béka segge alá. Főleg , hogy Fernando jövőhéten elhagyja a fedélzetet, és ezzel egy komoly ürességet hagy maga után. De én még nem vagyok kész. Marad hát a hajvágás, a takarítás, és a rózsaszín daruskocsik amik fát szállítanak. Pedig annyira törekszek hogy ne lapuljak le a fűbe mint egy panelportás akinek a legizgalmasabb napja abból áll hogyha feltúrják a parkolót, levezényelheti hová tegyék a kukákat. Nem panaszkodhatom, az ország egyik legizgalmasabb éttermében dolgozom, és egy hetes mosolyszünet után Rubennel is újra megvagyunk, köszönhetően annak az estének amikor egy sörre elindultunk egy kocsmába, aztán délelőtt 11kor nála ébredtem, és kifele jövet találtam egy élő homárt majd a lépcsőház helyett a szomszéd lakásba mentem be. Az utóbbi része a mondatnak felesleges , de vicces toldalék. Másnap (a másnap) pedig arról szólt hogy Csaba székely andekottákat regélt nekem medvékről, románokról,disznókról, és ennek a brainstormingnak köszönhetően, egész este román medvéket láttam disznóbőrben, aminek a sertéi megtapadnak a havon egy ortodox templomban Gyulafehérváron a várban. Nincs ihletem fotózni. És ez felbasz. Fogynak a pozitív energiáim. Minden összefügg. Minden a kalandvágyhoz köthető, ami az optimizmusomhoz és az ihlethez is. De mi történt? Öregszem? Vagy csak leszív a koncentrálás a két  pólusom közül a kevésbé értékeltre? Megmozdult a mérleg és a jókedvem a vízmérték kis fiolájában van? Ha sok a kérdés előbb utóbb jön a válasz is. Felrúgom a kurva mérleget, mágnest teszek a pólusokhoz, és leszarom a medvéket. Set me free again! To keep alive a moment at a time, but still inside a whisper to a riot, to sacrifice but knowing to survive.The first to climb another state of mind.I'm on my knees, I'm praying for a sign
Forever, whenever
I never wanna die

"Do you know the dance of the eggs?"

-kérdezte Fernando. És azzal a kisfiús mosolyával máris belevetette magát, hogy megmutassa a titkot. Olyan szép kérdés volt. Olyan bájos titok. Az egész lénye benne volt ebben a kis dologban amit megosztott velem. Nem is igazán titok. De az a fajta dolog,aminek megértéséhez elengedhetetlen egyfajta lélek. Amiből Fernando szakított nekem egy darabot. És aztán 24 éves lettem.

Egy hónapja leszek lassan a La Plaza éttermemben. Dávid is csatlakozott a csillagmenet alá, és már része mindannak ami ott folyik. Ami lenyűgöz. Túl vagyok két érdekes és mámoros estén, amikor is túl sokat ittunk, és sokat beszélgettünk Rubennel. Életről,ételről,és ahogy a kettő kapcsolódik. Ennek köszönhető az ami tegnapelőtt történt. Sokan fotósként ismertetek meg, és úgyszint sokan szakácsként, és az is tudvalevő hogy régi vágyam az  étel fotózás. Tehát... Nem fejtem ki minek a kombinációja ez, talán nem olyan bonyolult kitalálni. Ruben felvetette Katienek, a szállodaigazgatónak, hogy mi lenne ha én csinálnám az új étlap ételfotóit. Csak úgy, a semmiből. Katie eddig igyekezett a többi magyarral együtt semmibe venni, és most élete első pillantását vetve rám, zavartan megjegyezte, hogy nem hinné hogy jó ötlet. Ruben, legyintett és azt mondta hozd be a géped holnap. Másnap lemondták a fotóst. És ott álltam én, a michlein csillagra készített új menüsor, és a vezetőség előtt, a már oly sok mindent látott fotógépemmel, és várták hogy varázsoljak csodaszép képeket. És én így tettem. Szakácskabátban, egyik kezemben kanállal a másikban a nikonnal, ételfotóztam. Pont mint életem fiktív filmjének DVD borítóján. (bár ott egy tetőn lennék) A téma nem egyszerű, és iszonyat fényigényes, és mindenképp napfényt kell hozzá generálni. Én nem tudtam generálni napfényt a -1.-en 5 perc alatt. Ellenben utasítgattam Katie Davist- aki heteken belül Obamával fog vacsorázni a Fehér Házban- hogy kapcsolja fel, és le nekem a melegítő lámpát.Érdekes helyzet volt.De legalább már tudja a nevem. A fotózás után végigkóstoltuk a menüt, és szavak nélkül közösen megegyeztünk benne hogy ez tökéletes. Ruben nem is kérdezte. Tudta. Ez már másról szól. És mi csak azt lestük hagytak-e a többiek maradékot. Megkezdődött a morzsák háborúja. 

Nagy dolgok ide vagy oda, egyedül én tudtam meg aznap hogy, hogyan táncolnak a tojások. Félek nem tudnám úgy átadni, nyál nélkül, és főleg nem írásban ahogy Fernando előadta hogy mi az a tojások tánca, ezért soha nem tudjátok meg. De egy dolgot elárulok. Ha szívvel is főzöl nem csak ésszel, a tojások táncolni fognak. És ha ők táncolnak, te ragyogsz. Nah tessék ott a nyál...

Addig mentem hát, hogy érdekes lett minden. Minden pont jól alakult. És aki ezt nem így látja, az kapcsolja ki a készüléket. Hogyan is keveredhettem volna a michelin csillagok, fúziós konyhák, vetítőgépes metálzajok,werkfotózások,cikkírások, és sok egyéb újdonság világába spanyolokkal,élet és sima művészekkel,rendezőkkel,szakácsokkal,mozigépészmosogatókkal,  ha nem megyek mint az ökör? 

Újra felcsillant az a bizonyos. Hála az Iberostarnak. Nem mentem messze, és nem váltottam országot a Zenit óta, hiszen itt is spanyolok vagyunk. Csak itt valóban. És főzünk! Ó de még mennyire! Hirtelen romba dőlt minden eddigi munkahelyem komolysága számomra. A konyhánk él, de nem fut. Egy pici el bulli Budapesten. De mielőtt túlpörgök , mint a mosógépünk ami épp ledob magáról mindent, íme egy kis jegyzet, hogy értsétek :

Edouard Michelin francia üzletember és testvére André, 1891-ben feltalálták a leszerelhető gumiabroncsot. Mivel a találmánynak nagy sikere lett 1889-ben megalapították a Michelin céget a francia Clermont-Ferrandban. Hogy az autósok megvegyék és minél többet használják a Michelin gumikat, kiadtak egy olyan térképet, amin kitűnő éttermek és hotelek szerepelnek. Ezzel próbálták meg rábírni a turistákat, hogy kitérőket tegyenek az utak mentén és használják a Michelin gumiabroncsokat. A Michelin Guide nagyon hasznos kiadványnak bizonyult, (eleinte ingyen osztogatták) a kezdetekben csak Párizs térképét és a környező városokhoz vezető autóutakat tartalmazta, ezzel segítve a sofőröket.1904-től a kalauz nemzetközivé vált, Olaszország, Svájc, Belgium, Luxemburg, Hollandia és az Egyesült Királyság is külön kötetet kapott. 1919-ben jelentek meg először a vörös borítójú könyvek, amelyek több országra vonatkoztak egyidejűleg.

• Egy csillaggal () minősíti a Vörös Könyv a „a kellemes úti kitérőt jelentő, kiváló fogásokkal büszkélkedő” éttermeket.
• Két csillagot ( ) kapnak azok a kitűnő éttermek amelyek miatt érdemes az utazóknak hosszabb kitérőket is tenni.
• Három csillagot (  ) adnak azoknak a helyeknek, amelyek meglátogatása külön utazást is megér.

A francia Guide Michelin (angolul: Michelin Guide) egy nevezetes étterem- és szállodakalauz, amelynek Michelin-csillagnak nevezett elismerése a tökéletesség nemzetközi szimbólumává vált a szakácsművészet területén.

Három csillagos () éttermek 

A világ 54 három csillagos étterme közül 26 Franciaországban van.

• Les Prés D'Eugenie, Párizs
• Lung King Heen, Hongkong, Four Seasons Hotel étterme
  
• El Bulli, „Mission Impossibile”, Katalónia, Roses, séf Ferran Adrià. (2011-ben bezárt.)
  
• Fat Duck, Bray városka a Temze partján, séf Heston Blumenthal.
  
• Louis XV., XV. Lajos, Monaco, séf Alain Ducasse.

Az Iberostarban lévő La Plaza étterem, új munkahelyem az el bulli szellemében működik. Nem koppintásról van szó, hanem olyan séfekről akik megjárták magát a katalán legendát, amit 5 alkalommal választottak a világ legjobb éttermének. What else can I say?  Tudnék még mit mesélni az elmúlt egy hétről,a multi kulti sörözésekről, egy mosogatóról aki vetítőkkel zenél, életem első kekszéről, vagy hogy a werk fotó karrierem hogyan folytatódik,  de kár is a betűkért. Átélni való volt. Én meg majd postolok mint az ökör. Előre. Mert ez így jó nekem. Most egy kicsit megérkeztem. Lehet maradok. Maradnom kell.

És akkor szeptember 19. Pozícionálás szezon. Ez nem olyan jó, ez talán, de mégse. 5 állásinterjú. Épülő portál. Pöttyös terítő. Már nem kísért a nyár, halványabb a nap. Mintha zsírpapírt tettek volna az emberek jókedve elé is. Józanabb fejjel nézek előre mint bármikor eddig. Az nálam félig-meddig pesszimizmus, de kevésbé vagyok lusta cselekedni mint tavaly ilyenkor mondjuk. Bár akkor szerencsém volt a Fruccolával, megtaláltam akkor azt a nyugalmat amit most is keresek. Ez mondjuk félig igaz. Most hajlandó lennék belemenni valami pörgős,ordibálós őrületbe nagyobb összegekért. Lehetőségekben nincs hiány, csak amíg ezt írom, ketten kerestek meg állásinterjúra invitálva, a tegnapi önéletrajz szórásom eredményeképp. És megjegyzem, még mindig tökéletesen bevált az új letisztult önéletrajzom, ahogy észreveszem. A másik. Vasárnap összeültünk Zsoltékkal, és letettük a kulton alapköveit. A kulton lesz a mi kulturális játszóterünk. Egy olyan portál amiből már ezer meg ezer van, de mi is beszállunk a játékba. A játék célja pedig az egyediség lesz, ezen a telített piacon. Bár egyedinek lenni is mainstream manapság. Olyan lesz mintha mi egy jobb, egyedibb almát árulnánk a nagycsarnokban. Ettől lesz izgalmas. Mert kurva jó almáink vannak.  

A felejthetetlen pénteki forgatásunk a Nefelejcs utcában, pedig elég képtermékenyre sikeredett hála Simon bevilágításának, és a fotógépnek inkább pózoló színészeknek. Legyen hát ez a hét képe.

Testem víztömegének a felét kiizzadtam éjjel. Lázas hallucinációk, ágytámlába kapaszkodva ivás.. Reggel meglestem a tükörben mandula barátomat és ahogy azt sejtettem is, felvette a tüszős ruháját, és indul a bálba. Ez az egész csodálatosan ki van találva gyerekek! Lázas vagy -> Izzadsz -> Kiszáradsz -> de nem olyan egyszerű inni. Meg úgy általában semmi sem egyszerű így. Mintha fagyott szilvalekvárt akarnék átpaszírozni egy szalvétán. Vagy mint magamat előre. Annyiszor bennem van hogy, jegyzeteljek, ha valami eszembe jut a bloghoz. A youtubeos füzetemet el is kezdtem magammal cipelni a táskámban, de a jegyzetek csak olyan szavakban merülnek ki amikről már elfelejtettem mit akartak jelenteni. Pl.: Varázsbabfőzelék. Végülis. Leírtam.   Kimerültem. Pont jól jött ez a betegség hozzá. Most teljesen le vagyok szedálva. Ha tudnék aludni legalább kipihenhetném magam. De az se megy. Egészen konkrétan rendesen szenvedek, és nemtudom hogyan lehetne (nem átadni , az geciség) kiírni magamból (hogy lehetne már) csak hogy akár történjen valami ami nem fáj, vagy másról szól mint ez az eddig két napi gyötrelem. De jóó, nem szenvedek, hátha még valami hererákot túlélt személy tesz fel a végén nekem kínos kérdéseket a szenvedésről, csak érzékeltettem hogy mennyire geci egy kór ez a mandulagyuszi, vagyis quinsy. Megnéztem mi angolul mert sok embert láttam már gondolkodni azon mi lehet a mandula mint testrész . Tonsils. Quinsy pedig a tüszős mand.gyu. Hátha szükségem lesz rá. Valamikor. Mint most egy kis pálinkára. Az adna ott a két cimbinek pár pofont azthiszem. Lemarná a báliruhát. Kellett nektek ez köcsögök? Quinsy, mi? Az a rohadt divat...    jah , és ilyen faszság lázálmaim vannak éjjel: 

Though the truth may vary
this ship will carry our bodies safe to shore

Misi a pék. Aki banki jogtanácsosból lett pék. Amikor rákérdeztem csak annyit felelt: " hát.. rákattantam a kenyerekre" Értem én. Hogyne érteném.

Gasztro hetem volt. Az A38-as világbüfé sajtótájékoztató után , most a Street food show-n voltam. Láttam Osamát aki még a buddhában volt a góré. Nomeg a "Sonkás"-t. Aki a zenitben a góré. És persze Misit. A péket. Aki a zenitben egy fehér pólós, lisztes, lomha jelenség. Pedig ragyog. A kenyerek hercege. Ez volt a hónap sztorija. El is meséltem tegnap a szimfonik live alatt a millenárison mindenkinek aki mozgott. Dév meg hazatért. Meg is ünnepeltük az imént említett helyen. És ő még ünnepel. Talán fog is egy darabig. Tócsi viszont nincs már velünk mától. Mennie kellett. Hajnali 5kor szombaton még utoljára kikísért az ajtón, fekete szemeivel vágyakozóan nézett amíg be nem csuktam az ajtót. Ahogy minden reggel. Ma már nem. Ezentúl a kutya se kísér ki. Outdoor dog lett, valahol messze. Letisztulnak a dolgok, és kezdünk hasonlítani a téli önmagunkra. Határozottan tetszik. Sok volt már ez a nyári őrület. Örökké nem izzadhatunk. Lassan felvehetjük azt a kabátot, és álmodozhatunk hóról. Jön a board szezon... A másik megőrülés, ami befagyasztja ezt a kaotikát. Jégbe zárja a mentát. Szétcseszi az atomokat. Ne is folytassam. Hulljanak a levelek, kattanjunk mi is valamire! Akárcsak Misi, a pék.

Nah. Kurva egyszerű: Ősz van. Hivatalosan még sehogy se, de nekem ősz. Judit erre azt mondta: "faszt van ősz, csak, megint új életet kezdesz. Pontosan. Mint ahogy beraktam a száraz zsemlét a mikróba, és kivéve puha gőzölgő frissnek tűnő pékárut kaptam. De mire megkentem olyan kemény lett mint az élet Ózdon. Megettem. Mit lehetett tenni. Mert postfesztivál éhezés van, mert elmúlt a nyár, mert visszatértünk. Érzi az ember az utolsó sziget nap reggelén hogy itt van az idő, amikor újra prolik vagyunk a betonba, és nem katonák woodstockban. Minden eddig ehetetlennek vélt dolog új értelmet nyer, és új koalíciók jönnek létre piskóta és vaj , cukkini és majonéz között.   Szereztem melót, nem volt nehéz. Csak el kellett hagynom az önéletrajzom háromnegyedét, és elolvassák. Hívnak. Megyek. Dolgozok. A váci másik oldalán most.Zenit, ahol van sonkabár, bár sonka.  Nem szabadulok a váciról. Sem a szakácskodástól. Nem történt csoda, pedig vártam. Persze történni fog, csak nem most. Majd jövőre. Jövőre mindig minden van.  Mert ez az optimizmus átka, a jövőbedobás. Jelenbeszarás. Múlttemetés. Most viszont kezdődik újfent, a forgatókönyv ugyanaz : dekadens sznob túlélés. Ősvidéki kalandok az 5kerben, zöld cipők, azonosíthatatlan ételek, sör. Langweilig! Pörgessük fel ezt. Mindig ilyen...  Mi van velem? Kurva egyszerű: ősz van.

Kifelé mindig meleg van. Lomhán húzzuk a meghízott csomagjainkat kifelé a porban. Kalapálások, deszkacsattanások kísérnek  az utolsó Szevasztok! molinóig a K-hídra. Aztán visszatérsz,a nap újra a szemedbe süt, és eltűntek a nyulak,a krokodilok,a hollandok és a zászlók. Eltűnt a szín, a hang. Minden.

Fél hónap Sziget után akkora dózis élmény van bennem hogy, az idei fesztiváldepresszió egészen kétségbeejtő. A brutálisan jó médiastábunkkal, és a helperekkel együtt megcsináltuk eddigi életem legjobb fesztiválját. Mert mi ronthatta volna el? Először is ott volt a Dunánk. Tápfolyama annyi jónak. Annyi marinának, annyi diamondnak. Ott kezdődött minden, hiszen a nagyszínpad még csak gigantikus csontváz volt. Aztán csak csak jött az a bizonyos dalunk napja, ahol egy idősebb úr brutális objektíveket nyomott a kezembe a 0.sorban. A robogózások a szinpadok között bírópetivel akit a legjobban időzítő életművészként ismertem meg.  Hangulatfotózás egy helyben Chrisszel, hiszen szigeten elég ha egyhelyben állsz a téma eléd sétál,pózól néha még le is itat. Agresszív német részegek földön fekve "lauf"-oznak és az inkál inglis megmutatkozik egy "finito"-szócskában amit egy " ájjá fő me kinyomom a beledet a szádon" -követ. Aztán másnaptól jöttek a könnyek, a vér, fájdalom, és ezek ellentétjei. Tehát elkezdődött. Láttuk a youtube központját, fotóztunk a nagyszinpadról, pisáltunk a backstageben. Sőt! Néztünk végig színpadról koncerteket, pl.: Beardyman, Carbonfools és azt amit nem ide sorolnék hanem talán a végefőcímnek. Ting Tings. Karnyújtásnyira. Akár csak tavaly, de most a színpad másik oldaláról. És a kép amiért minden értelmet nyert. Ahogy felém ugrik a Subways énekese, és pontosan tudtam hol kell állnom a géppel, még ha egy mosh pit széle is volt az. Aztán reggel kilencig sörözni Judittal , Beczpével , és egy random holland figurával Leonnal, akinek lefordítottunk egy Blikket orosz akcentussal angolra. Zsolt és Beczpé akikel a legviccesebb fesztiválozni. Pista akiről egy új fogalmat neveztünk el, ami pedig a bertázás. A brutál kapcsolati tőke építés. És hát az a sok sok név még amit nem fogok kiemelni mert kurva sokan vagytok. A helperek. Régebben még haverkodtam mindenkivel , de idén már a fotózás kapott helyet ott ahol eddig a "mindenkivel legalább egyszer beszélgetni" volt. Viszont a médián belül úgy vélem tökéletesen működött. És várt ránk a fény, és a hang. Hogy elkapjuk örökre. Nem okoztunk csalódást senkinek. Az nem a mi profilunk. A mienk az, hogy még a legnagyobb viharban is kint kattogjunk, mindenféle futurisztikus védőfelszerelésben. És nem feszkózunk, hanem inkább iszunk egy sört a csónakházban. Ez volt a nyár. Otthagyta a kőkocsmánál a törött sátrát és velünk együtt kisétált a K-hídon. Szevasztok!  És a tegnap még királynőként pompázó Sziget most megerőszakolt szűzlányként fekszik a Dunában.

Visszanéz még utoljára és látja hogy igaza volt.  Meedzsiiik.

A műsorváltozás jogát fenttartották Tatán. Másfél nap elmaradt, a Sziget építést pedig hurrikán módjára megtördelte a vihar. Az a jó kis vihar, ami lemosta az egyszerűség látszatát és a bájt, az első tatai utcazene fesztiválról. Ennek hála egy nagyonkisfesztivál-hoz képest is kevés képet sikerült kreálnom, de így is én csináltam a legtöbbet szerintem, mivel végig egyedül voltam a színpadi árokban. A Sziget előtti csend tehát átcsapott sziget előtti fesztiválozásba, sőt idén Sziget -4.ik napjáról megyünk Fezenre, ahonnan a -2.-ik napra érek vissza Szigetre. Ismételtem, hiszen ismétlek. Furcsa érzés volt tegnap az építkezést látni. Még nincs árok, de már tornyosul a nagyszinpad monstre csontváza a nagyrét fölé. Milliárdnyi emlék csapott fel, és még fel sem fogtam, hogy újra itt van. Nekem mindig is gyenge pontom volt az az egy hét. Amióta értelme is van annak , hogy ott vagyok, sőt amióta évről - évre több értelme van, különösen. Idén ha minden jól alakul, talán elérem mindenkori fesztiválos álmaim, és többé már nem kell olyan durva hangulat eséssel elhagyni a K-hidat, hogy villámok csapjanak össze a mellkasomban. Ez lesz hát a végső, a nagy. A bizonyítás utolsó szakasza. Az utolsó vihar.  Mert valahol mélyen mindannyian kurvára kiskutyák vagyunk. De a Szigeten megvadult állatok.

Tudjátok.. Azt hiszem valahogy így kezdem. Ez a legjobb szó ami eszembe jut egy mély sóhaj után, miközben elkezdem ezt a postot. Tegnap este már úgy aludtunk el , hogy nem tülköltek a kamionok a Tisza hídon, és nem csöpögött a sátor tetejéről vissza ránk reggel a saját nedvességtartalmunk.  Tudom hogy, ma nem lencsét,káposztát,bolognait,babgulyást eszünk ebédre,reggelire,vacsorára, és nem repohárból iszunk. Nem skandálunk a tömeggel valami feleslegeset, de akkor olyan poénos szövegeket, és nem regenerálódunk a lábasházban\ koordinátoriban\ balatonparton. 

Tudjátok,  kurvára örülök hogy, átélhettem veletek ezt a három fesztivált. Pörögnek az arcok az agyamban megállás nélkül, és hallom még a  zenét. Főleg mivel hallgatom, és nézem azt a több ezer képet, amiket életem leghálásabb munkájával készítettem, és készítettünk. A képek amik idén tényleg mindent megmutattak, esőben,sárban,szélben,kánikulában, mocsokban,bőrfotelben,békességben,halálban,fáradságban,feszkóban, metálban, guettában, betegségben, és örömkönnyekben. Egyszer még be is lettünk csomagolva, hogy viharban is működjünk (ami egyébként rohadt vicces volt, csak kár hogy elállt az eső) Támadómenyétünk, a visszatért Ádám, Bence aki új csillagunk, Oxi, Bertapress, és Dezső aki visszatér még közénk: Szerintem mi voltunk a legjobb EÜ Média a hegyalján! 

Tudjátok, ennyire békés fesztiválszezonom még nem volt. Egy percig sem biggyent le a pici szám széle. És a voltot kivéve talán más sem volt kikészülve annyira , hogy az látványosan emlékezetekbe vésődött volna. Akinek első fesztiválja volt, annak annyit mondok , ez olyan mint a Fight Club béli 3.-ik szabály: Ha először vagy itt, harcolnod kell. És harcoltatok!  Bravó. A következő viharriasztásnál talán bevezethetünk egy laza ketreces verziót is, fogadási rendszerrel :D Sose szoktam postban szmájlizni, de most tényleg mosolygok. 

Tudjátok, most sem hagyom ki az egyszavas, ömlesztett élménybeszámolót, mert ennyi mindent regénybe lehetne foglalni. De minek. Ez a miénk. A mi szavaink.

Mert volt itt: Ranger, durexrekord,axerekord,medvesajt kenés, lábasház médiátori level 1, lábasház koordinátori level 0, dani a celebmentős, tokaji a furmint, hejnekennaccinpad a gettával az avicii gyerekkel meg paul klrbnr bácsival,mekisound,3 viharriasztás, 1 viharriasztás, balatonparti sörözés, hegyi borozás, punkoskodás és VIPkedés, hányás, vér, vízihulla, enter shikari, pappszabi interjú, soerri & poolek backstage  party, carbonfools backstage party(?) focusban éneklés, vaskó pince, pálmafák, támadómenyét,ildimaffia, lencsinápair, oooszámtájmzágádögudfilin, metálháború, ürcok és porge, horoszkópok, kukoricák, pizzáspombear, nelegyélmárgeci, funevojáng,bikicsunáj, és a hajnalok. Mert valahol messze, buli volt.

Tudjátok, két hét múlva meg sziget.

Második nap. Viharok. Pénz. Halálhörgés. Az alvás ma nem fog összejönni, és talán nem is akkora baj mint ahogy reggel 14:30-kor ez kinéz. Exponációs orgazmusok Avicii-n, viharatás Ákoson,  és a végeláthatatlan riportok , amik alá a sound checkek keverik az akaratlan zenei aláfestést. Jót érzünk. Balaton Sound , ahol a köcsögzenék jók, és Martin Solveign hellója adta a Rise FM arénában. 

Rohadtul nem gondoltam volna hogy, ennyi mindent kapok idén a Volt-tól. Tiszta sor hogy, nem azért mentünk oda mint mások. Nem azért voltunk ott amiért a fesztiválozók, hogy szétcsapassák az agyukat, és megszívják magukat poénokkal egy évre. Nem azért, amiért a járőrök, hogy kipróbálják a fesztiválokat, és a segítségnyújtást, vagy a régebbiek akik már egy családhoz térnek vissza és esetleg új kihívások elé álltak. Mi azért mentünk oda hogy segítsünk soha el nem felejteni azt ami ott volt, nomeg kampányolni is a rendszert. Idén sokkalta többször fordultunk meg a nagyszinpad 0.sorában, és bár eddig is volt sejtésem arról, hogy ez mekkora élmény, Kicsi interjúja után el kezdtem fel is fogni milyen fantasztikus ezrek előtt állva, a leggyönyörűbb mesterséges fényekben úszkáló tömeget fotózni, és méterekre állni egy-egy világsztártól. És idén megvalósult még valami amit elsősorban Berta Istvánnak köszönhetek. A Volt sajtótájékoztatóján, felmehettem a nagyszinpadra hogy elkészítsem azt a képet amit már tinó korom óta el akartam. És így hirtelen igen hosszú lenne még a lista ami miatt ez volt a legjobb fesztiválom idáig, de volt ott egy beszélgetés hármasban, amit semmiképp sem hagyhatnék ki. Egy eszmecsere , életről,dobozokról, tehetségről, kapcsolatokról, és türelemről. Egy társalgás amit mindig észben fogok most már tartani és az szerint alakítani az életem.   De ne is lelkizzek ennyit faszom! (bár helpermódra ez hagyomány feszt után :D ) Most jöttök ti, és mi, és az én köszönetem mindenkinek, kivételesen nem a facebook oldalon! Egy szó mindenkinek, és egy kép amin beszartam hogy elkaptam Volt fesztivál a helperek színeiben 2012 : Hétfő : négyen a Volton, pizzarendelés, Röjtökmuzsaj, Hangárikum, szemeteszsák, tigris, hadouken setlist, izzadt here, a zene az jó, skrillex take it easy, és skrillexizációs központ, iggy a szemüvegtörő,varacskosdisznófej, semmibajlesz 2012, chase and status alatt soproni buszjeggyel kitörölt segg alá beczpé, Challange Burger, vágóvakuzás, starburst snitt, bogyó és nintendó, nemérzekjót,pálinkatea,palotai 2X, tali a bungeenál, koordinátori tüdőgondozó, blákmionfészbák,hotel mentál,vargadani a rescue celeb, lehullott csillag, ricsihűtő, teszkósukránok, MCP, és a roadja Brendon R, Géza és a tankcsapda, parízeres kenyér a simple plantől 2 méterre, és azok a képek amik ezt örökre hordozzák. Találkozunk Balaton Soundon! 

És ha még a fotók váratnak is magukra a helyben vágott videókat megosztom most véletek. Később pedig azt az élmény beszámolót , ami életem újabb legjeit szülte. Volt fesztivál 2012 a Helperekkel.

A boldogság hívószó.  Megint eljött az az időszak amikor ki így , ki úgy nézi miként cselekszem. Elmeháborodottként vagy úgy aki csak nem adja fel azokat az álmokat. Egy fesztivál arról szól hogy egy hétre mindenki boldog legyen, irdatlan mennyiségű pénztől való megválás után is. Mindamellett se nem nyugodt, se nem feszült , és még nem is kell elégedett állapotba kerülni, Nem arról szól. Nem kell szólnia semmiről. Ettől szép. Nekem nagyon sokról szól. Én meg akarom örökíteni azt az állapotot. Mindig is meg akartam, és most ismét teret is kaptam hozzá. Nem csak dokumentáció ez, hanem a fájdalom és az örömkönnyek továbbadása. Mert ezt akarom csinálni. Ehhez értek. Szomjazom arra  a boldogságra. Mások boldogságára. És fájdalmára. Hogy tőlük kapjam meg azokat a pillanatokat. Örökre.   Sokszor csak azért hiszem el egy képről hogy jó kép, mert olyasvalaki csinálta, akitől elhisszük hogy az jó kép. De sokszor nem jön át az érzés, és\vagy a szépsége. Akkor más nem maradt. Rengetegszer  próbáltam bizonyos elemeket megérteni, erőszakkal megkedvelni a fotográfiában. Eljött az ideje hogy feladjam ezt. Most kipróbálom magam teljes gőzzel, és megmutatom magamnak, hogy nem hiába tettem fel mindent a pirosra. Elmegyek hát harmadszorra is Sopronba és elhozom nektek amit ott találok majd. Boldogságot, és fájdalmat. Magamat. Titeket. A Voltot.

Hello again, to all my friends, together we can play some rock 'n' roll.

A véres hurka angolul black puding. 

Ahhoz, hogy ezt megtudjam, le kellett ülnöm az Astorián egy sörre egyedül , meló után éjfél körül. Elterültem a minőségi összecsukható gyorséttermi széken, a nem létező támlát tulajdon hátammal megalkotva , és vártam , hogy a sör előcsalja belőlem a gondolatokat. Aztán megszólítottak. +9hours  Reggel 9kor a klauzál utcai piacon véreshurkát reggeliztünk egy san fransisco-i sráccal, egy angoltanárral, és egy irodalmi lépegetővel. Vagyis black pudingot. Szeretem ha ilyen random alakul egy este. Meg a véres hurkát is. 

És betört a nyár kegyetlen csattanással, és csak fűt, lohaszt, buzdít, és pörköli a bárányfelhőket a Füredi utca felett. Kollektorálom. Csak ülök itthon kitikkadva, és várom hogy megjöjjön a 'szobaelpakolás az érkező ágy miatt' kedvem. Szól a Petőfi és a Fruccola jut eszembe. Ülve visszateszem az imént elfogyasztott melegszendvicsem apropóján asztalra került majonézt a hűtőbe. A kutyának elég szuicid hajlamú feje van, de szerintem náluk ilyen ha melegük van. Ahogy a legyek koppannak az ablakon, azon gondolkodom, nem égtek-e el? Lassan folynak a percek, tespednek a fejemben a gondolatok, és felidézem milyen könnyeden is alakult a hétvége. Tegnap kimentünk a gyerekszigetre fotózni. A kutya azóta is alszik, mi meg úgy kimozdultunk hogy csak na. Még egy kis fesztiválhangulat is megcsapott, csak sör helyett vattacukor volt, Magic mirror helyett, mongol bábelőadás, Sherpa torony helyett, pöttyös hajó. A nagyszínpadon pedig a Prodigy helyett az Alma együttes kapott helyet.   Este meccset néztünk ha már minden arról szól, de mivel én nem tudom értékelni\élvezni a focit, egybekötöttük csekély fogadással, aminek hatására vezérszurkolóvá váltam, és nyertünk is. Így még jobban esett az a hat ingyen sör is amit szintén nyertünk. Napokat is nyertünk. Forróságot is. És a nyár csak melegszik. 

Jah! Majd el felejtettem!  Már nem dolgozom a Buddhában, megyek a Voltra, és a Carnival hajótársaság fotósa leszek nemsokára.