Saltedfox

Voltam én már zorall szituációkban. Voltam számos alkalommal új munkatárs. Tanultam már be külföldi közegbe is, sőt ismerem a soklépcsős vezetés minden átkát is. De van egy dolog ami eddig még kimaradt. Egy dolog pontosabban öt, ami visszataszította a szememben a hajószínvonalat egy kőbányai kifőzde szintjére. Öt csillag.

Első munkanap, másoknak se sokkal régebben érkeztek, de épp elég régen ahhoz, hogy új legyek. Konyhafőnök Osama a szír-olasz Gordon Ramsey aki a pokol konyhája érzést hozza a dolgozóknak. A sushi részen Szodzsi a főnököm, és jelenleg mivel minden pályára nyitásig figyel egy francia\vegasi\dubai mester, itt van nekünk Masato san aki a maga kis nyugodtságával a legnagyobb forma a hotelban. A konyha nagy, tele életemben nem látott eszközökkel, és több milliós alapanyagokkal. Pöttöm makikat tekergetek tonnaszámra és ami alig fér el a kezembe annak darabja sok testvérével együtt többezrekben tér vissza forint formájában. Elvárás, színvonal, gyorsaság. Öt csillagosan. Minden más viszont oldja a hangulatot. Ha épp nem Osama ordibál valami angollal kevert nyelven akkor, egész jó a hangulat. Az internacionális légkör, a brutál elegáns ételek bugázása, és a hi-tech környezet meghozza az ember kedvét a megfelelésvágyhoz. Ez a konyha. De a drága sushim, akkor sem könnyű ha menzás. Öt csillagért , öt csillagos sushi. Japán acél, precízió. Kemény hetek következnek. Vagy sushi , vagy nem sushi. Nincs köztes. Vízválasztóhoz érkeztünk. Kezdődjék a 4.-napom a Klotild Palotában.

 Amikor jóanyám megkérdezte mit csinálok kedden, eléggé sóhajtozva feleltem, hogy dolgozok. Ők meg Afrikában lesznek. Én nem leszek Afrikában kedden, én lazacot fogok sütni. Sokat. És sütöttem is, annak ellenére, hogy elég sokszor sikerült korábban végeznem esténként, ezzel útba ejteni pár sört még az emlékek gyártására. Még olyan sok volt, és annak is tűnt. Egyáltalán nem is gondoltam bele, hogy vége lesz a hétnek. És ha vége lesz , mi lesz? Minden megy tovább máshol. Máshogy. Ma reggel bementem , és semmi nem változott. Sütöttem a lazacot. Csabi közben kreált egy eseményt amit Eszter közvetített le nekem a konyhára: "faszomnak sem fogsz hiányozni Csákvári Péter búcsúbuli" - na meg hogy, négy széke van ezért kb annyian menjünk. Vagy vigyünk széket. Meg piát , mert nem volt még fizetés. Nyitóképnek meg persze a friss szerzeményünk a "geci" márkajelzésű csicseriborsó konzerv. A névadó idézet Szilvitől származott, egy ízes beszélgetés elkövetése után. Aztán sütöttem a lazacot tovább. És nem változott semmi. Figyeltem ahogy a hazamenő kollegák hogyan válnak exkollegákká körülöttem. És nem történt semmi. Kivéve persze a lazacokkal. Vágtam egy új zacskóval, és betettem a fiókba. Petra leszólt, hogy valaki menjen haza. Felmentem és még váltottam pár szót a Józsival. Leköszöntem és elindultam a lifttel lefele. Ahogy kinyílt az ajtó, a Petőfin megszólalt a Snow Patrol féle Chasing cars. A szám amire elhagytam a hajót, amire kiléptem a mongolból, amit akkor dúdoltam amikor felköltöztem Pestre. Ott állt Szilvi és azt mondta : " Most tényleg azt akarod, hogy elsírjam magam?" És beugrott minden. Amikor a Gergővel snowboardos videókat néztünk kajálás közben. Amikor a Bécivel tintahalakat forgattunk a  rostlapon, és lefotóztuk, majd mindenkit bejelöltünk rajta. Ahogy a Petikével üzengettünk a liftben. Reni ahogy a rekeszen állva turminálja a krémlevest. Viktor mikor lejön és megkérdezi " Mivan kabócatestű?" Sári narancsot kér magas C-ben a speakeren. A Music Fm és a Petőfi rádió harca. A bulik amik történetei elkísértek a következőig. Dávid amikor alvás nélkül tolta. Csabi és a sok kecske, földön röhögés, telitorokból K2 éneklés a bangarang után.Padlizsánarc.  Petra amikor nem főnök volt hanem, érdeklődő. Juditka és Csilla amikor kobra marás történt a mosogatóban. Ati amikor lejött enni. Sami amikor megmutatta a tesz vesz várost. A nasi goreng, a bazsa, a kolbász, és a kurva kis lazacok. Akkor lettem hirtelen én az ex-kolléga. Azt a lazacot már más süti meg, és én is csak egy voltam a sok közül, de nekem a legkedvesebb kolégáim maradtok. A szívem egy része ottmaradt. Mondjuk a bal pitvar.

Tavaly ilyenkor egy Hidegség nevezetű Sopron melletti kisfaluban, egy ötvenes szakáccsal söröztünk egy temetőben, és én hallgattam ahogy panaszkodik az aktuális munkahelyünkről, amit 2 napig tudtam elviselni.

Most chilis szöcskét eszünk zugló legaljasabb kocsmájában az Örsön, miközben gondolatban elfogyasztjuk azt a konzerv horgászkukoricát, ami a felirat szerint emberi fogyasztásra alkalmatlan, de állítólag Bonduelle csak a sérült konzerv miatt leselejtezték.

2 évvel ezelőtt ezen a napon orbitális nagy rákokat tömtem az arcomba a kristálytiszta Karib tenger partján , egy kókuszpálma alatti kis büfében Francia Guyanán.

Nos a fenti diagram is jól ábrázolja, milyen fejlődésen mentem keresztül az amerikai felnőttkorom első 2 évében. Persze százféleképp fel lehet ezt írni, ha akár csak az órákkal játszunk is, és az egész akár tökéletesen  pofásabb lesz a jelen javára. Nézzük a dolgokat 2 órával később:

Tavaly ilyenkor egy Sopron melletti panzióban aludtam, egy jó sétálással egybekötött sörözés után.

Most aláírom a szerződés tervezetemet a Buddha Bár Hotelnek, ahol Sushi chef leszek Júniustól.

2 évvel ezelőtt egy gigászi hajó gyomrában güriztem negyven fokban, hogy dinnyét szerezzek a Horizon Court svédasztalára.

Nah! Ugye milyen jó módszer ez akár önvigasztalásra, vagy retrózásra, de még sztorizásra is? Csak ne próbáljuk ki a két órával korábban opciót. Nah azzal minden szar:

Tavaly ilyenkor dolgoztam, melegben.

Most dolgozok, melegben

2 éve ilyenkor nagyon melegben dolgoztam.

Jó lenne már nyomot hagyni.

 "Mit sírsz faszfej?"

Kérdezte Csabi a dilemmám kifejtése közben a Deákon. Nem az volt a baj , hogy valami rossz, hanem, hogy mi lenne jobb. Választanom kellett a rideg, de nyereséges, és a megszokott, kényelmes, baráti jövő között. Sok kérdés merült fel a múlthéten, sőt soha ennyi nem volt az életemben. Ilyenkor az ember másodpercenként dönt újra és újra, de másnapra megint meggondolja magát. Látom mindkét alternatívát, és tetszenek is. De hogyan tudhatom meg hogy végződött volna a másik?  Nem azt bánod meg amit megtettél, hanem amit nem. Hát akkor mi legyen?

Ha ismeretlen számok hívnak, egyből lehetőségeket látok bennük. Nagyjából mindig így is van, például a hétfői hívás is. Japán-magyar úriember érdeklődött affelől, hogy mikor is látogatok be hozzájuk egy interjúra. Nem is tudom mit kellett volna éreznem akkor, de azt éreztem, hogy 'már ideje volt'. Elmentem. Elmentem oda ahol aranyból vannak a falak. Az ötcsillagos nyitás előtt álló Buddha Bár Hotel commis sushi szakácsot keres. Az interjún minden rendben volt, és talán nem is én nyűgöztem le őket , hanem ők engem. Döntenem kellett. Volt rá egy munkanapom. Kiszélesedett a látóköröm, akár egy halszemoptika. Hirtelen mindent láttam, mindent mérlegeltem. Örlődtem, és mosolyogtam. Anyáztam, és öleltem. Már mindennel megbarátkoztam a Fruccolában, de nyilvánvalóan nincs ott jövőm. Ússzak az árral boldogan, a csapat közepén, védve a cápáktól. Ússzak ki a mély vízbe kis makrélaként, a korallzátonyok fenséges világába. Csoki vagy fagyi. Élet vagy halál. 

Üdvözölnek a Buddha csapatában. És a halszem tágra nyílt. Kezdődik a következő felvonás.

 Tegnap este pillanatok alatt elkapott minket az eső hazafele, nem sokkal azután hogy végeztünk a restis hot-doggal amit az Örsön vettünk, és lehetetlen volt normálisan megenni mert a kifli kapacitása és a zöldségek mennyisége nem arányosan simult egymás elegyébe. Vasárnap volt, és délelőtt 10-kor kezdődött. A nappal. A nap keltett minket, ami iszonyatosan égette kicsiny testünk takaró alól kivált részeit. A Csabinál, by the way. Délelőtti borozásba keveredtünk ami még mindig homályos, hogy miért is , de chatroulettbe torkollott. Először csak Foo Fighters-t játszottunk német lányoknak, később Csabi női magassarkúban , harisnyában, bugyival a fején szájszintizett a faszverő öreguraknak, míg a Dávid vájlingon dobolt velencei karneváli maszkban, Csabi húga pedig dekoltázzsal, és drága bátyja lábának simogatásával segített káoszt teremteni a világ perverzei közt. A vasárnap az általunk Nótár Mary-nek keresztelt sörözőben végződött. Aztán esőben. Uborkadarabokkal a cipőmön.

Reggelre a világnak legörbült a kicsi szája. Hétfő, eső, szürke,sár. Most sírhattok. Messze még a  szánsájn szombat. Én viszont nekiindulok ennek a hétfőnek.Szélesen mosolygó lélekkel, egy könyvvel, 2 db 'barack' fantázianévre hallgató jellegzetesen esküvői sütivel, egy fotószervíz címével, és az elszántsággal az ismert ismeretlenben. A tegnapi haszontalanságot kompenzálom. De tudjátok mit? Még nem is tudom igazán mivel.  Szeretlek titeket drága felhőim. A hétfő felhők. Örökké nem süthet...

 Amikor félig van a kád beülök a vízbe. Akkor már nagyjából élvezhető a vízállás, és még belőhető a hőmérséklet. Jobb kicsit hidegebb vízbe beleolvadni ilyenkor, mert a forró kezdet, bár nem sokáig fáj , de miután levakarod a seggedről a bőrt, valami megmagyarázhatatlan reflex végett a leforrázott tájékon, az sokáig kellemetlen lehet. Kész. Tele. Majdnem túlfolyik. Azért van a vészlefolyó. Hátradőlök, és ázok. Aztán a szellőzőn keresztül irdatlan szarszag áramlik be, és keveredik össze a párás levegővel. A kutyánk bekábelezett a csukott ajtón keresztül a fürdőbe. Így kezdődött hát a kapor története.

5 hónapja hoztam azt a reszelt tököt otthonról. Azóta akarok enni egy tökfőzeléket. Fasírttal. A tökre mint szakasz. Tökre. A fasírt meg feküdne benne mint én a kádban.  Elindulok hát venni kaprot. Más nem hiányzik.   Odakint isteni érzés kap el. Az ébredő fák, a zsenge zöld mámorít. Elképesztő illata van a levegőnek, még a városi szennyszagban is. Életszaga. Megkérdem a zöldségest van- e kapor nála. 

• Van persze, mennyit adjak?
• Hát...
• Egy csokor 50 forint.
• Akkor egy csokrot kérek
• 100ft lesz.

Durva az infláció -gondoltam. De nem mentem bele. Mentem kaprommal nagy boldogan hazafele és csak szívtam magamba az életet. A kutyának adtam egy töltetet, nehogy elfogyjon itt nekem a nagy átszarásokban, és álltam is volna neki a főzeléknek. De nem csak a kapor hiányzott. De nem ám! Tejföl sem volt otthon. Sebaj mondom, majd csinálok tejjel, meg hagymával, valami felvidéki eljárást. De ahhoz hagyma kéne. A faszom. Nem úszom meg a retúrt.   Lent a zöldben. Megint. Fenséges. Nem is bánom hogy, balfasz vagyok. Penny. Ahol mindig borzalmas dolgokat élünk át. Most sem volt másképp. A nyers brigád kimutatta a fogát újfent. Ordibálnak, viccelődnek, a raktárosok megszólják a kasszások seggét, és tragikomikummá alakítják a minimálbérükből vett mandulás jégkrém esetét. De nekem nem volt szabad elvesznem ebben a cirkuszban. Egy célom volt: a tejföl. Bármit megvehettem volna, de nekem csak a szent tejtermékre volt szükségem. Egy hűtő tévesztés után sikerült magamhozvennem. Viharoztam a kasszához hogy tranzakciómmal lezárjam ezt a történetet, és végre beteljesüljön a tökfőzelék története. De a kasszánál való sorban állásban furcsa dolgot fedeztem fel a tejfölömön. Azt hogy az kefír. Örök hiba. Ha nem csesztem volna el talán sosem fájt volna annyira a jövőbeli megbotlásom. A pult fele haladva pár szem hagymára lettem figyelmes. Szép hagymák voltak. Elemi és nyers. A föld és a flóra házassága. Elgondolkoztam: talán elkészíthetném hagymásan is, és tejföllel is. Nincsenek szabályok, ilyen az életünk. Aztán végül a tejföl másodszori nekifutásának sikerélménye elvakított. A hagyma marad. Tejföl jön.  És újra kint voltam a csodában. Kicsit melegedett és ezzel tetézte bársonyos elégedettségemet. Ez a nap már nem baszódhat el! -mondtam.

Hazaérvén újra, kivettem a tököt is a fagyóból, és nem is nagyon értettem eddig miért nem tettem meg. A zuglói szupermarket kalandok közben kiolvadhatott volna. A kutya már nem is értette mit mászkálok 20 percenként haza. Nekiálltam hát. Kezdem a fasírttal, mert ahhoz már kiolvadt a hús. Szóval először felteszem a hagymát...  Aztabüdösku...  

A kapros csávó értetlenkedve fogadott. Nem kezdtem konverzésönbe csak kivettem a hagymát és fizetni akartam. 59ft kilója, előkészítek akkor 108-at hátha drágul megint másodpercenként. De nem drágult. Viszont elkerülhetetlen volt hogy, hozzám vágjon egy : "kimaradt a hagyma mi?" -ízű kaján vigyort. Lenyeltem. Visszaindultam. Felhősödött. A szél már nem csak lengette a frissen mosott hajam, hanem tépte is. Fáztam. A kutya hülyének néz. Kap egy jutalomfalatot, hogy erről nem pofázhat senkinek.  

És akkor elkezdtem. Olyan jól még nem esett egy kaja sem mint ez a tökfőzelék. Pedig nagyon küzdött ellene a sors hónapokon át hogy, ne készüljön el, főleg a finisben, de ugyebár nem hiszünk a sorsban, és még le is gyűrtük. Igazából csak kaprot akartam enni. Az egész lényege. Milliók főellensége. A barátom. De hát csak magába mégsem lehet bepuszilni. Tökfőzelék mint tender.  És most hogy alábbhagyott a varázslata, már nem lesz kapormámor egy jó ideig. Így hát a tökfőzelékeknek is el kell fogadniuk a sorsukat velem szemben. 

Minden éjjel megérkezek valahova álmomban. Minden éjjel meggyőzőm magam bennük hogy, ez most a valóság. És valóban. Csak siet.

Csak siet.

 Irdatlan munkaórák állnak mögöttünk Csabival. Mi lettünk a Fruccola ökle, ami folyamatosan lecsap hogy, visszaverje a vendégtömeget, és mi lettünk a Fruccola szája is ami folyamat szopja a f.szt, a megoldhatatlan emberhiány miatt. 16-12 órák heti 6 nap. Körülöttem meg a világ. Ennyit a sírásról. Csak azért is kemények vagyunk. És 3 hét után még mindig frissek, és üdék.

Gergő kirepült. Holnap meg el. Ő az egyetlen ismerősöm akinek van Ecuadori vízumja. Remélem nem az utolsó. És hogy mennyire a világgá menésről van szó, tegnap még egy on the spot előadásra is elhívtak fotózni a Corvinus egyik előadójába. Azokat az embereket akiket nem is olyan rég még epekedve néztem ahogy megalázzák a diktatúrákat, és kinevetik a zorall kultúrákat. Kocsányon lógó szemekkel végignéztem az előadást arról hogyan járták be a világot huszonévesen keresztül-kasul, és talán pár kép is született, de lényeg a lényeg...   Jön a nyár. Majd meleg lesz és izzadunk. És nem gondolkodunk már , csak csináljuk. Ahol a reggel hat valami vége, és nem kezdete. Skatulyába bújtam ahol szarszag van, és sötét. És amikor látom, hogy kint mézillat van, és hunyorgok a világosban, összeszorul a szívem mert nem maradtam nyugton a paradicsom szagú félhomályban. Mostmár aztán mondhatom. Beszélhetek róla untig. De valahol mélyen ott mosakszik az ördög, és készül a bálba.  Tudjátok

Örökké nem eshet.

Tudom hogy minden évszakot személyiségekkel ruházok fel, és mielőtt ez bárkit is érzékenyen érintene, engedjetek meg kitérni a tavaszra is. Hiszen Ő, még hiányzik a listából. Mert a tavasz igenis kemény játékos. Olyan kemény, hogy még kielemezni sem volt idő, mivel megzavar mindent, összekutyul 3 évszakot. Főleg most amikor egyik nap tél van, másnap május vége.  Nem kell messze menni a kutakodásban, hogy felidézzük nálam hogy is van a tavasz, ugyanis minden feltámadásom utáni tavaszom itt van a blogban. Hiszen minden itt kezdődött. Az első tavaszom vett rá, hogy hagyjam Pestet egy nyárra. Hogy szeressek bele valakibe akibe teljesen felesleges volt, majd tűnjek el Balatonra. A következő tavasz vett rá hogy hagyjam Pestet újra, és meneküljek még messzebb, mondjuk Floridába. A levegő, még sosem volt olyan fura. És át sem éltem az itthoni tavaszt. Akkor még nem tudtam, hogy csak két év múlva fogom újra. Mert a következő tavasz megint elvitt világgá. Ekkor még egy Juditot is hozott. Na de idáig olyan ez mint az évértékelő írásom. Mi történik most?  A levegő megint más, és álmodtam a régi tavaszról. De nem volt jó. Kifejezetten kurva szar volt. Megrémisztett hogy így érzek. A vérem viszont hajt. Érzem hogy, tavasz van. És helperkedés is van. Az nagyon átjött. Újra ott lenni köztük. Talán ez az idei bakancslista-elem. Talán ez a tavasz, csak egy tavasz lesz.  Vagy valami nagyon durvát tartogat.

Gerinek viszont kijutott a tavaszból. 2 héten belül elutazik Kolumbiába, és kitesurföt fog oktatni. Íme a blogja: http://geri32.blog.hu

 A habanero nem vicc. Tanulófájdalomként élem meg azt hogy ezt a postot úgy írom, hogy közben eszméletlenül ég az orrom és a szemem is a szám mellett a világ egyik legdurvább paprikájától.   Nah mi is történt? Két egymástól iszonyatosan távol álló program, a kádtól a temetőig. Szombaton kádat avattunk. Vagyis izé, lakást.Petike új kéglijét a köröndön. De mivel a kád a lakás közepén volt egy térben mindennel, el tudjátok képzelni hol volt a buli epicentruma. És minden készült képen ott van maga a kád. A fruccola sava-borsa ott volt ami lassan már nem is újdonság, partikész társasággá fejlődtünk. És biz isten el is voltunk. De hogy kád a szoba közepén? Az ágy mellett? Istenkirály!  Aztán tegnap megvalósult az 'alkonyati temető' project a Kerepesiben, ahova rég el akartam jutni fotózni. Kicsit tényleg halloween érzést generál az emberben az angyalszobrok, fekete kripták, keresztek tömkelege a lemenő napfénynél. Már-már morbid művészetbe hajlik. De engem nem a temetők vonnzanak, hanem az a temető.  A kerepesi túl sokat tud már mesélni, és szinte centrál parkként húzódik a nyolc közepén, mégse vesz róla tudomást senki.Pedig még részeg pap szobra is van. Nem akarok átvitt gondolatokba bonyolódni, pedig valami ilyesmivel faszán le lehetett volna zárni : "Ahogy a halálról sem vesz tudomást senki" De mivel én sem vettem róla sosem tudomást...   A kerepesi talán olyan embereket bujtat akinek a halálához történetek fűződnek. Amit érdemes tudomásul venni.  

Még mindig csíp.

 9.-ik perctől.

 tv2.hu tűsarok 12. adás. Eltávolítottam a videót , mert elindult magától.

 Az a bizonyos sziget előtt kitört darab a fogamból, mostanra érte el ördögi tervét, és küldte ezáltal magát a másvilágra.  A fogászat , ahova érthetetlen okok miatt nem szeretek járni, most még több időmbe került, de hogy pontosan miért azt sosem tudjuk meg. Az első érzéstelenítőt szerintem nem kaptam meg , mivel se nem a szúrást, se a hatást nem éreztem. A másik kettőtől majdnem infarktust kaptam. Azt mondta fájni fog , majd kitépte belőlem az R2-est. Nem fájt. Átvert.  Figyeljétek a kifejtett érzelmi ingadozásokat: 

Azóta 3 grammal könnyebb vagyok, és mintha valami meg is változott volna. A fruccola elvarázsolódott, a kutya kifakult, a sör elaltat,jó az idő, a gépem gondolatot olvas, és és és... nem fáj a fogam!  És ez kurva jó! A tudatalattim fogtündérje elvitte az r2-est , és cserébe hagyott itt egy rakat jó dolgot amik segítenek, emlékeztetni, hogy tavasz van. Még ha ez csak egy illúzió is átmenetileg. Azért megcsináltuk a telet is, de hol van az egy tavaszhoz. Persze valaki baszogatja a tündért is, mert amennyi mindent tudnék kezdeni az időmmel annál többet dolgozok. Konkrétan van egy szabadnapom a héten amit próbálunk nem átaludni, egy olyan szombat este után, ahol az egész kibaszott hét feszültségét beletöltjük üres üvegekbe, majd sírunk, nevetünk,kiabálunk,liftezünk,ordítozunk,kajálunk. Ilyenkor ébred olyan dolgokra is az ember , mint pl.: Nem kell egy erősítő ingyen?-ala Petike- majd nem tudsz nagyon visszaaludni mer rohadtul nem hagy a kíváncsiság aludni, hogy mi a fasz van?   Egyszerre verekszik bennem a felhőtlen nyugodság, és az idegörlő reménytelenség. Ez végülis harmónikus nem?  Majd felébredsz azon a napon amikor szabadnapodnak kellene hogy legyen, és kezded feldolgozni , hogy sikerült megbetegedni is, de legalább jó időben mész dolgozni. És hirtelen minden a rossz felé fordul, a szuvas oldalára. A tündér elvitte az R2-est, és csak az illúzió maradt. Újra egyedül vagyok. Talán be kéne áldozni a bölcsességet?

Vagy elkapni a tündért?

 Annyira ki lett számolva minden. Az, hogy épp belga nap volt a Petőfi rádión, és az hogy a kavboj c. számot pont akkor játszották le amikor belépett a TV2 gyártásvezetője a konyhába, valamint, hogy döbbent csend kerekedett épp a "tripperes lett a trapperem, piros színű a f.sz hegyem" kezdetű rész előtt, pont olyan zavart mosolyt váltott ki, mint ahogy azt előtte 1 perccel megjósóltam. A nap csúcspontja volt. Akkor még fel sem fogtam, hogy ezek most velem forgatni fognak.

A TV2 Tűsarok Orosz Barbarával, már járt nálunk dzsúzügyileg. Most kajálni tértek vissza, pontosabban kaját csinálni, egész pontosan csináltatni. Velem. Lazac, mert az gourmet, és omega3. Már esteledett és egyedül voltam az új sráccal Rolanddal a konyhán, aki azt hihette így a második napján, hogy valami istenverte celeb vagyok, pedig az igazság az , hogy a lazac volt a sztár. Barbiék iszonyatosan megjelentek, és a csaj tényleg forma, nem csak kamera előtt. Néha azonban inkább úgy tűnt, mögötte volt lazább. A lazacunk viszont laza volt minden pillanatában. Magyaráztam mindent, mert ez volt az utasítás, és csak a halat meg a Barbit néztem , ahogy megmondták. Az étel szörnyen egyszerű volt, mégsem szeretném ha egy gasztronómiában kicsit is jártas személy megnézze az adást, mert végig egy dolog járt a fejemben : ne égjen el. Ezt megelőzni miközben olyan kérdésekkel bombázott Barbi, hogy : Milyen hatásai vannak a petrezselyemnek?, vagy : Honnan lehet tudni ez milyen lazac? Szóval a válaszaim néha, nem ütötték meg a verbális kommunikáció alapelveit. Gasztro 1 csapó 2 , Tessék! -hangzott folyamatosan egyre növekvő számokkal. Élveztem. Igen, igazság szerint csak addig volt kicsit félelmetes amíg el nem kezdődött a bő órás forgatás. De amikor már ötödjére fűszereztem meg szegény halat, csak a felvételek miatt, ráébredtem, hogy ennek azért köze sincs az élő feszkóhoz. Sőt, ez talán még nagyobb buli is. Vágható.    Szóval így lett a lazac a sztár ,akit felfuttattam. Minden kedves ismerősöm és tévénéző megismerkedhet a történetével a TV2-n szombaton fél délkor, és oda képzelhet a pár perces opuszba, egy egész órás mókát amíg fogyasztható nem lett a műsor, és a tévében percek alatt kész lett lazac.  

Aztán hazatérvén a kék kutya története íródott meg. A kutyáé aki megette a wc tartály korongot amivel a vizet lehet színezni. Meg kutyát. 

 I have no heart, but i have a Nikon D90. Ez jutott eszembe így kedd reggel , ahogy felkeltem és a szokásos kukoricavirágos earl grey-em ért indultam a  konyhába. No meg a tegnap.

Ahogy a céget kerestem, egészen vadregényes helyekre keveredtem. És bár hihetetlen de jó helyen jártam. "Az internet a mi játszóterünk" a cég mottója, az iroda keresése közben mégis a 10-es évek new yorki ipartelepein jártam, egy kis posztapokaliptikus fűszerezéssel. Az irodába belépve azonban egy 200 évet ugrottunk előre és az a másodperc, amíg oda nem jöttek hozzám, viszonylag hamar telt el 10 percnek tűnő felfogási szünetjeivel. 2 perc múlva már tudtam, hogy a cég fotósgyakornoka vagyok, mivel nem kérdeztek semmit csak tájékoztattak. Ezzel együtt sok minden is leesett , de végül is gyakorlatilag ezt vártam. Laza gördeszka mosollyal léptem ki a robosztus vasajtón, és az járt a fejemben, hogy minek kéne most benne járnia. Átlépdeltem a hév síneken és telefonáltam. Nem szabadult a gondolat a fejemből, hogy melyik gondolatnak van ott a helye. Valami hiányzott onnan. Az felidézés első pontja: -Nézz körül! Körülnéztem. Hév, autószalon, mol kút. Filatorigát. Sziget!  Filatorigát! És ennyi. Idefele nem esett le hol vagyok, de ismerős volt. Érted? Amikor 6 éve egy negyed nyarat töltök el ott minden évben. Biztos a tavasz teszi ezt velem. Ami ma rejtélyes módon újra tél lett. Tudtam , hogy túl szép a februári tavasz, hogy igaz legyen, de álmomban sem gondoltam volna, hogy hétfőn tavasz, kedden tél. Legalább nem szar a a pincében rohadni. Tegnap előástam a  Lensbabyt(az a fura objektív). Újra beleszerettem.

 Szombatra szoktam megőrülni. Az egész heti gyülemlő szar olyankor összegződik, majd tör felszínre. Többnyire a fruccolában történik ez meg. Most tetézte a dolgot egy jó kis fogfájás is. Nagy nehezen túléltem a 2 napi délelőttözést is és...

...ez abszolút nem érdekes.   Szóval este 10kor találkoztunk az oktogonon a fruccola szerves tagjaival, és egy csapatépítő kikapcsolódást szerveződött. És mitől volt ez mégsem túl hétköznapi? A helyszínek , és a köztük és a köztem és a helyek között is lévő eltérések miatt. Bakegérben kezdtünk ahol a fogam miatt bevett cataflamra (elkerülhetetlen volt a találkozásuk) lecsúszott egy sör. Csatlakozott hozzánk egy vadidegen srác aki csak csocsózni akart velünk, de mi rábeszéltük élete legjobb, legszínesebb , legmelegebb estéjére. Orfeum, confetti party. Országos hírű meleg party, a Royal hotel tövében. Travik, meleg srácok, hetero csoportok szorosan egymás közelében.Ki ezért, ki azért. Csonka András egyszercsak aláírja Judit kezét egy ruhatárból kért filccel. Egy travi megdícséri a felsőmet a Wc-ből kifele ahol a pasijával volt. Ingyen sörök, és akciós jégerek a pultos volt osztálytárs által. Színek. Zene.  Taxi.  Aztán hogy kerültünk a Coronitába?  Taxi.  Judit visszatér amikor kifele jövünk. Reggel 7. Árkád KFC kosár vételezése, itthon elmajszolása. 

Láttunk mást is. Ez volt a lényeg. És vicces volt. Élveztük.

 Reggelik. Amióta délelőtt kelek nem sok reggelit láttam. Amikor meg korán kelek, még sötét van hozzá. Lehet mellőzni azzal, hogy de igen is mindjárt ebéd. De éhes vagyok. Több óra is eltelhet amíg ebédhez jutok. Kit akarok átbaszni? Le kellett hát csapni valami istenire ami karnyújtásnyira volt. Régóta nachost reggelizek csípős salsával. A multiplexek első büféi által estem szerelembe iránta. Olyan új volt, pedig mégis szinte ősi ismerettségnek örvendett. Beférkőzött ízlelőbimbóim szívébe és ott is maradt sokáig. Aztán jöttek a későn kelések. Az elnyomott lelkesedés a reggelik iránt. És a salsa már marni kezdte a nyelvemet. Erős , karakteres, agresszív ízvilága nem hagyott teret még a chili kostolásnak sem. Mindenben a salsát kellett keresnem, hogy kielégüljenek kulináris receptoraim szügségletei.  Leült a lelkem mélyére az íze. Mindennek klappolnia kellett a salsa dippel, és sosem fért meg egymás mellett a többi féle szósszal. Ez lett a veszte. Tegnap már-már parízerrel szereltem fel egy fruccolás félkemény bocattát, hogy változtassak, de szinte bosszúállóan elterelte a figyelmemet és hagyta, hogy előhagyjam a parízert 10 órára. Ma a salsával ébredtem. Chilis tortillával. Duplán csípősen. Durva reggeli kerekedett. 

Álmomban hamburger voltam messze földön. Pont ott ahol mindenki szeretett volna lenni. Ki is postoltam, hogy ott vagyok. Aztán olajszagra ébredtem.

 Mozi helyett kutyát vettünk. Az M7-es helyett az M1-en mentünk. Zsoltika helyett Tócsi lett a neve. A wc-je helyett a földre kakil. Kemény dolgok ezek. Az a baj ,hogy rendelkezik azzal az arccal és kisugárzással, hogy nem lehet lebaszni, vagy haragudni rá.

Az első mondatra visszatérve, nem, nem akartunk mozit venni, csak elmenni oda. De nem mentünk. Helyette lett ez: 

 Szeretem ha akkora hó van hogy, találgatni lehet csak hol a járda. Vagy ha azt lehet hinni egy fára, hogy bokor (nah jó ez csak az Alpokban működött). Namármost, ekkora hó itt még nincs, de az elmúlt napokban annyit károgott róla a sajtó,hogy teljesen egyértelmű volt, ahelyett hogy ne tudjak reggel dolgozni menni, kínosan száraz felsózott utak vártak hajnalban a Váci utcában. Később persze bealázkodott egy felhő Pest fölé is és azóta is ontja a havt, de nem érzem úgy, hogy emiatt 3 heti hideg élelemért kellett volna élet-halál harcot vívnom a tescoban. Túl sok hír volt mostanában. Halálhörgés siralom. Én maradok a hónál, fehér, bennem nem tesz kárt, és semmi köze a Malévhoz. Itt hát a tél, még gyorsan a tavasz előtt. A január itt hagyta kalapját. 

Túl sok a hír. Kevés a hó. 

  Son of a motherless goat 

 Egy évszázadnak tűnt míg a 81-es troli az előző megállóból ideért. Módfelett örültem a 3C° különbségnek a kinti hőmérséklethez képest. A 30 éves ablakokat nem csak az ennél is öregebb lengéscsillapítók tehetetlensége rázta meg. 4-5 másodpercenként iszonyatos széllökések sorozták meg esővel, jéggel a lomha járművet. Mire az Örs-re értünk, ott már az enyhe pánik futtatta a jónépet a fedett területekre. A szél sodorta a nagymamát, a kisfiút, a nagypapát, a kiskutyát. Arra gondoltam, hogy imádom ezt az időjárást. Megtöri a gyarló mindennapokat. Mire azonban leértem az aluljáróba, kicsit én is megkönnyebbültem, hogy vége van. Odalent gyanútlanul álltak a virágárusok, támadtak meg a Greenpeace-esek, és pokoli unottan, ítéletidőtnemissejtően csinálta a vak hajléktalan tovább a fejét, mintha ő játszaná a Vangelist a szintiből. Mire felértem, nem éppen azt vártam ami várt. Szél sehol, eső sehol. Esik a hó. Hát heló.

Elnézést kért a késésért, visszaakasztotta a kabátját a fogasra , és hosszú szabadkozásba kezdett. Kíváncsian hallgattam, bár tudtam mit fog mondani. Emlékszem amikor tavaly elment. Én is elmentem, csak egészen máshova. Most együtt megyünk. Már rég nem beszéltünk, és nagyon vártam, hogy egy időre elvarázsoljon. Nem bánom, hogy késett. Még nem késett el. Azóta minden más. Mély levegőt vett mondandója végén, megnyugodott, majd leült. -Most maradok egy darabig. -mondta a Tél, és hátradőlt a zöld fotelban. 

Pénteken együtt megyünk Franciaországba.

 Hát megtörtént ama szent pillanat amikor is először álltam snowboardra(kivéve persze az itthoni szőnyeges mutatványokat Dáviddal). Tegnap felkerekedtünk, és rövid békásmegyeri fagyasztásom után, megjelent az a Ford Galaxy ami elvitt minket oda, ahol rengeteg hó van. Mátraszentistvánon márpedig rengeteg volt. Míg idén nem is láttam érdemleges havazást, addig ott, friss hóban ropogtunk hosszú órákon keresztül. Az első órákban viszont inkább a csontjaim ropogtak, és megállapítottam, hogy a snowboardozás bizony fáj, ezért jó pár óra csetlés-botlás, alkargyilkolás, anális szex a hóval, csillaglesés amíg visszatér a kép után elég reménytelennek éreztem a helyzetem. Akkor jutott eszembe , mint egy távoli visszhangzó hangként az elhunyt példaképtől egy életrajzi filmben, Félix szavai: "Ne add fel!" És egy hütte tea után ráfeküdtem a dologra. Meg még jópárszor a hóra. Délutánra már gond nélkül siklottam kissebb -nagyobb megszakításokkal, de egy nagy problémám még mindig akadt. Az a köcsög felvonó. A segges. Ami felhúz ha, fel akar. Első találkozásunkkor belecsimpaszkodtam, és Gergővel a másik felemen, fel 'aláztam' magam. Mert hogy, olyan pózban még ember nem ment fel oda. A második felvonós balhé már szerencsétlenebb volt. Kétszer elestem, és megállították a felvonót miattam, majd félútig jutottam el. Ezek után úgy láttuk próbálkozni kéne a gyakorló felvonón, ahol ráadásban a DJ hangosan alázza azokat akik elcseszik a felvonó elkapását , és kiröhögteti őket a néppel.Itt a gép kezelő türelmesebb volt, hiszen mindennaposak, vagyis mindenpercesek voltak az efféle bénázások. Félútig jutottam itt is el, tehát úgy döntöttem vonja fel a felvonó a hat anyját, én meg majd föl gyaloglok minden csúszás után. Mások is voltak ezzel így, ezért nem éreztem magam kirekesztettnek.Még jópár kilómétert raktam a lábamba délután. Fel lassan, le gyorsan, de egyre jobban ment. Estére, gond nélkül lecsúsztam a  pályán, és az utolsó métereken kapott el az érzés: snowboardozok.

Most másnap délelőtt 10:33 van. Mindjárt megyek dolgozni. Minden mozdulat erős fizikai fájdalommal jár.Tehát még most is érzem: snowboardoztam. Gyönyörű fájdalom.

A kereszteződésünk nagyon bájos. Néha nem működik a jelzőlámpa és olyankor az autók,buszok,trolik nagyon szeretnek összepuszilkodni. Ez történhetett tegnapelőtt este is, amikor nagy puffanásra lettünk figyelmesek. Odarohantunk az ablakhoz, mint a hiénák a döghöz, és láttuk is a következményt. Reggel Judó felhívott, hogy még ott van a roncs, meg mindenhol ami maradt az autóból. Mire én elindultam dél körül, az autómaradékot már nem, de egy döglött trolit találtam a helyszínen , ami megfejelt egy üzemzavar elhárító trélert. Bájos egy kereszteződésünk van. Kresz-cross. Még jó, hogy lehet venni új autókat.

Tegnap ellátogattam abba az üzlethelyiségbe ahol hatalmas akciókat ígértek snowboard kötésekre, bakancsokra, és széles választékot. Egy két 40-es bakancs kallódott csak ott, és közölte az eladósrác, hogy a mérethiány miatt az akciók, és rendelni lehet alapon a széles választék. Egy jó óráig szöszöltem próbálgatásokkal míg a srác felajánlotta hogy ha nincs más tényleg, akkor odaadja az ő cuccait. Közölte velem ha gondolom szezon után ugyanennyiért feldobhatom vaterára is. Jó vásár volt. Szerintem kicsit be volt tépve.   Itthon buzgón összeszereltem a nagy művet, és Judit segítségével feltettem magam rá. Kicsit azért örültem, hogy a szőnyeg nem hó, de menni fog az. A filmekben is megy nekik nem? Csak tudnám hogy kell levenni a bakancsot...

0:02 van, a Füredi utcai troli megállóban, mivel hirtelen háború kezdődött égen-földön, és bevilágította a lakótelepet a pirotechnika, gondoltam elmúlt éjfél, ezért a pezsgővel bajlódtam. Judit eközben a kulcsát kereste, és valahol a távolban már piroslott a troli is. Utóbb úgy rémlik, nem is tudtuk hova megyünk, de végül is ott lyukadtunk ki ahova terveztük. Corvin tető. Tehát a helyzet a következő volt: Judit elaludt ahogy megérkeztünk, a Kriszti meg eltűnt hányni. Szép , mondom, majd akkor én itt üldögélek és hallgatom a zenét. Ez jó terv is lett volna, de egy biztonsági őr állandóan el akarta vinni a Juditot, én meg mindig visszaszereztem. Végül keményebb figurát vett fel, és egészen a ruhatárig kísért minket ahol találkoztunk a Krisztivel, és felöltöztünk. Kriszti nem kapta meg a sálját, ezért őrült kutatásba kezdtünk. A sál nem lett meg, a Kriszti pedig eltűnt örökre, mi meg a jóisten se tudja végül miért, de maradtunk. Egyszer csak ott volt a Martin is és, újra jókedvünk teljében voltunk. Egyre többet jártunk a pulthoz, és egyszer csak ott is maradtunk. Judit németekkel beszélgetett a pultnál, én meg attól 1 méterre nem beszélgettem németekkel. A hely lassan bezárt, és kitessékelték a tömeget. A németek velünk maradtak, sztoriztak, ittak és egészen elvoltunk, tehát úgy esett, hogy feljönnek hozzánk. Lent a metróban egy repper csöves okozott kisebb pánikot a népek között. A drága német cimboráink elkezdtek "jomahart jomaszól"-ozni vele az meg üvöltve reppelt nekik. Ez ment az Örsig a metróban is, megint olyan sztárok lettünk mint szigeten amikor levetkőztettünk vagy 200 embert a Nescaféban. Nyílván aki ittas volt megtapsolt, és 3 csaj csatlakozott is vicces gruppenünkhöz, és immár 8-an folytattuk utunk a Füredi fele. A liftbe ahogy voltunk, 8an beszáltunk, majd száguldottunk felfele 8 emeletet, majd még felet, és ennyi. A lift megállt. Az ajtó mozdíthatatlan, és sokunknak pisilniük kell. Vészjeleztünk baloldalnon, ami azon az elven működik hogy becsörgeti a házat hátha valaki meghall minket. Viszont nem hallott meg. Nicholassal megjegyeztük hogy olyan a csengő hangja mint az angry birdsben a kis osztódó madáré. A kanárié,azaz. Feladva a kanáricsengőt a másik oldalon lévő jelzőben élő hang fogadott. Látott minket majd küldte a kollegát. De nem jött. Hosszú percek teltek el miközben 1 négyzetméteren 8 ember próbálja nem feladni, sajze szavak hangzanak el, a 3 lányból 2 hisztizik, Judit meg a franc tudja hogy de fel alá mászkál a liftben, ahova amúgy is képtelenség hogy befértünk. Hívtuk újra a hangot a hangszóró másik végén, de egyre csak nyugalomra intett, miközben súlyos vizelési kényszer lett úrrá rajtunk. Feldobódott a téma hogy együk meg egymást, valamint hogy együk meg a liftet esetleg. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de végül egy gyógyegér segítségünkre lett, és csak annyit mondott : "ezért". Amint bejutottunk, rádöbbentem hogy amivel rávettük a népeket hogy jöjjenek fel, az az volt hogy ipari mennyiségű pezsgő van itthon. De nem volt. Csupán egyetlen egy üveg mentes pezsgőt találtunk. Közben Dávid volt a sztár, mivel hívtuk a liftből, de nem hallott minket,mindenki megjegyezte Dodi nevét, és a németek fotózkodtak vele a szobájában ahogy aludt. Reggel 7 körül járhatott amikor mindenki elment. Este 7-ig aludtunk. 

 Volt az a január majd' egy éve. Hideg volt, és munkanélkülivé tettem magam, hogy legyen időm fotózgatni, meg élvezni a magyar hont , amíg el nem repülök. Újra. Partikról, partikra jártam fotózni, és nem fotózni és közben éreztem a végét. Pontosan nem tudtam minek. A céltalanságnak vagy a télnek? Az egyedüllétnek lett vége akkor. Belépett Judit az életembe, és azóta is együtt vagyunk. Kapcsolatunk túlélt 3 hónap Karib-tengert, és egy nyomasztó de fenséges miliőt amit egy óceánjáró szolgáltatott nekem. Végigutaztam végre egy RailJet teljes vonalán, hajnali Innsbrucki átszállással, másodszor repültem Amerikába, és láttam a Bahamák csillogása mögötti tyúkokat kapirgálni a falukban. Az utazás, a szerelem éve volt. 2 hónap fesztiválozás fotósként. Életem álma vállt valóra. Megannyi dal, színpad,ember. A zene, a fesztiválozás éve volt. És az önbizalom éve. Rájöttem véglegesen, hogy a fotózás az életem, és van bennem affinitás az űzéséhez. Beleszállok a gép lelkébe, ő az enyémbe. A költözés éve volt. 6 lakhely egy évben. Mind-mind megannyi történettel, és a végén a jól megérdemelt szolid pazarság, a sok megpróbáltatás után. Az ősszel megedződött kapcsolat, meggyőzött minket hogy jártunk lent is. A Fruccola éve. Hiszen végre olyan munkahelyem van ahol mindenki jóarc és egy nagy családba csöppentem. Ahol a nap úgy kezdődik, hogy megosztjuk egymással az aznapi élményeinket.  Ahol kibontakozhatok. Szembenézhettem a felelősséggel , és tetszett. Önmagam sikerei. Magamnak bizonyítottam. Kezetfogtam, és kiegyeztem velem, hogy az álmokat igen is be kell váltani, és folyamatosan újakat találni, halálig. És rengeteg jó történt. 2011 én imádtalak. Az álmok éve volt.

Csak az a rohadt Moves like Jagger nem kellett volna.   

2012

• Snowboard
• Molekuláris kulinária
• Lakberendezés
• Széleslátószögű fotózás
• és a rakenról . Továbbra is

 Hát ugye itt van megint. Káposztaszag, fények, linzer, kabátok, martini, sztori, és az asztal. A karácsony központja. Már rég nem a fa. Ti a fa alatt ültök? Áh. Ami minket illet, ráadásul megy össze a fánk minden évben. Az idei már olyan kicsi, hogy sac\kb 1 perc alatt meg lehetne számolni a tűleveleit, viszont egy akkora cserépben van, hogy a földmennyiség amit tartalmaz, elég lenne egy Duna gáthoz. De legalább él. A pesti fánk a maga fekete élettelenségével viszont tündököl, de nem él. Kompromisszumok. Na, de az asztalnál tartottunk. Szóval mindenki tudja, hogy karácsonykor nem kell reggelizni, és minden vacsora\ebéd plusz 5-6 kilóval szolgál az ünnep mámorában fürdő, aperitív ittas vendégeknek. HúshúsHÚSHÚS, bejgli, rakott,rántott,sült,főtt.Hal. (nálunk már nem divat). Eszünk és iszunk. Ragadozunk, ásítunk, beszélünk. Megtelünk. Hó helyett rántott hús, gyertya helyett krumplisaláta. Nincs már szegfűszeges narancs, de van bacon a csirkén, pedig a Mama ki se tudja mondani. Idén nem az ajándékokkal siettünk, és nem a fa alatt adtuk át mindet, de lett volna torta ha nem szar a recept. Ez az ünnep elkajálódik. 23-24.-én úgy támadjuk be a teszkót mintha minden ingyen lenne . A kaja kell.Töltve,kenve,leöntve.  Desszertet kérünk még. A téma időről időre visszakanyarodik az előkészületekhez. Vagdalás,pucolás,rotyogás. És a végén mindenki  megtelt. Egy kör pipa. Meddig tart még? Emésztés,sóhajtozás,sör.  ÉTELmaradék. Mosogató.  Meghittség. Ajándék, álmosság,nasi.  Karácsony, mi így szeretünk.

Juditka meglepetten tapasztalta munkába menet hogy a Gödörnél bizony hó van. Nem kicsi. Megkérdezte magától, hogy vajon vele van-e a hiba, vagy valóban nem látott máshol havat. De hát a Gödörnél esett volna csak hó? "-mélyen van Juditka , ott jobban megmarad" - mondtam neki. De valójában nem ezt történt az erzsébet téri Gödörnél. Tegnap volt a snowboard világnap.

Nem volt az az isten hogy ne menjünk el megnézni. Akkor is , ha az előző este igen jóra sikeredett és nem igen aludtunk délig. Illetve de, csak reggeli fekvéssel. Volt ott minden éjjel: Mika Tivadar, Sufni Garden Dzseniékkel, és egy érdekes zsidó kocsma ahova a Gábor hívott meg minket egy káprázatos Fruccola munkanap után ahol 3-ból 2-en nem józanodtak ki rendesen az előző éjjelből. Ott sikerült pezsgő vendégeinek lennünk egy befolyásos német zsidó üzletembernek aki nem nagyon beszélgetett velünk , de valahogy az egész ember azt sugározta hogy érezzük magunkat megtisztelve hogy vele pezsgőzhetünk,és , hogy egy asztalnál ülhetünk vele.  Szóval mókás este volt, és másnap mintegy desszertként kísérte a szombatot, adrenalindús programjával a Gödörnél. Ahol igazi hó volt. Csak hozott. Ahogy az előző snowboardos eseményeknél, itt is ingyen energiaital túladagolásban szenvedtünk, a sajtfesztiválon vásárolt krampampuli után kapott Burn-öktől, amitől ismételten álmosabbak lettünk. A lépcsőt hó borította és én lelkesen fotózgattam a recsegő bordák,alkarok tulajdonosait ahogy egy 3 méter hosszú fémkorláton csúszkálnak a belvárosban .Egy órán keresztül csak a lábukat fotóztam mert vicces képek születtek, az egyik lentebb látható. A nyertes kvalifikációt nyert az Air&Style innsbrucki nagyversenyére. Nem vártuk meg ki lett az. Amint Gergőék megérkeztek , mi távostunk is a fagyhalál elől menekülve. Ráadásul másnap 6ra mentem melózni, ami az egész héten ismétli magát, hiszen a Reni szabin van és én főzőm a menüt. Ami a jelek szerint ma jól sikerülhetett, mert Petra nemrég küldött egy gratulációs sms-t. Most van a helye az elszórt infóknak amik senkit sem érdekelnek, de muszáj megjegyeznem: tegnap félholtan csináltunk karácsonyi brownie-t, és bár a sznobok szerint nehéz jót csinálni, de jó lett, pedig kicsit mi is sznobok vagyunk. Helyzettől függően. Na jó csak én. Néha. Nem is igaz. De jó lett. Az a lényeg.